Az integráció szükséges feltételei
A pedagógiai munka egyik legnehezebb, a pedagógus elé a legnagyobb kihívásokat állító feladata a sajátos nevelési igényű vagy sérült gyermekek oktatása. Manapság – az integrált oktatás szükségszerű és régen várt térnyerésével párhuzamosan – egyre sűrűbben találkoznak a gyógypedagógiai diplomával nem rendelkező pedagógusok is sérült gyermekekkel az oktatás során. A „klasszikus” gyógypedagógiai nevelés/oktatás inkább a szakszolgálatokra, speciális intézményekre korlátozódik.
Mire készüljön fel a pedagógus a sérült gyermek ügyében?
Az eltérés meghatározása nem egyszerű, nem határolható jól körül, hiszen több tulajdonságra, tulajdonság-területre is vonatkozhat. Az érzékszervi sérültség sem kezelhető tisztán a megváltozott képesség korrekciójával, illetve „kezelésével” (pl. látásgyengeség vagy vakság esetén a Braille olvasás-írás oktatása). A pedagógusnak felkészültnek kell lennie a gyermek lelki, érzelmi reakcióinak kezelésére akár későbbi sérülésből, akár születési rendellenességből fakadó az állapota, csakúgy, mint a leghasználhatóbb oktatás módszertani tudástár alkalmazására, hogy a speciális nevelési igénynek megfelelően tudja segíteni a diákot.
Törvények és irányelvek
A köznevelési törvény nem tesz különbséget a különböző, eltérő állapotok között, általános szabályokat alkalmaz, elvárásokat támaszt a bármilyen sajátos nevelési igényű diák nevelésében-oktatásában. Azonban fontos, hogy az általános, mindenkire vonatkozó (ún. generális) szabályok mellett legyenek olyan irányelvek, amelyek középpontjában külön hangsúlyként kap szerepet a sajátos nevelési igény jellege, s amelyről a jogalkotó külön rendeletben gondoskodik is.
Fejlesztési területek meghatározása
Ez a rendelet pontosan meghatározza az adott sérültséget. A látássérülést például három kategóriába sorolja, és a nevelés-oktatás szempontjából megkülönböztet vak, aliglátó és gyengénlátó gyermeket.A sajátos nevelési igényű tanulók iskolai fejlesztésének elvei részletesen tartalmazzák az alapelveket, célokat és kiemelt feladatokat a közoktatási intézmények számára. A nehézséggel küzdő tanulók iskolai fejlesztésének pedagógiai szakaszai megegyeznek a Nemzeti Alaptanterv (NAT) szakaszaival, annyi eltéréssel, hogy egyes esetekben, például a látássérült tanulók számára,az első év ismereteit két évre osztja. Részletesen meghatározza a rendelet az alsó és a felső tagozaton a személyiségfejlesztés sajátos feladatait, valamint a három kategóriában külön-külön a NAT szerinti kulcs-kompetenciák fejlesztését, figyelembe véve a sérülés mértékét. (pl.: A testi és lelki egészségre nevelés során a gyermekek ismerjék meg a sérülésük okát, annak következményeit.) A rendelet tartalmazza a gyermekek számára a tantárgyi követelményeket, igazítva a sérülésmértékéhez (pl.: látássérült gyereke esetében a matematika területén elsődleges a számemlékezet fejlesztése, a fejben történő műveletvégzés).
Nehézségek
Az új köznevelési törvény megadja a keretet és az EMMI rendelet részletesen szabályozza, meghatározza a sajátos nevelési igényű gyerekek oktatását, elvben biztosítja nekik az adottságaikhoz alkalmazkodó nevelési-oktatási segédeszközöket, a valóságban azonban ezek nehezen alkalmazhatók, megvalósíthatók. Mind az eszközökben, mind a szakképzett gyógypedagógusokban hiány van, különösen a többségi iskolák felkészületlenek az integrált oktatásra. A rendeletben meghatározott eszközök, segédanyagok, speciális tankönyvek nehezen érhetők el az iskolák számára, a pedagógusok felkészítése hiányos, magukra maradnak a kérdéseikkel, problémáikkal. Ezeket a problémákat a lelkiismeretükkel, a hozzáállásukkal tudják csak kompenzálni, de sokszor nagyobb fokú differenciálásra lenne szükség, mint azt a lehetőségeik, körülményeik engedik. Ez különösen nagy problémát jelenthet a középiskolákban, ahol már a kimeneteli követelmények – érettségi – sem differenciáltak, sem tanagyagban, sem a felkészítési időben nincs különbség, valamint az oktatásukhoz szükséges erőforrások – tárgyi és személyi – nem, vagy csak korlátozottan biztosítottak. Ezen kimeneti cél elérésében igaz, hogy a kötelező fejlesztő korrepetálás adott, azonban a kötelező minimum óraszámok miatt a diák leterheltségét is figyelembe kell venni, így a heti 30 körüli órája mellé nem lenne humánus még 10 óra fejlesztést tenni. Az érettségin az időhosszabbítás nagy segítség a diákoknak és elvárható (lenne) annak betartása a tanórai keretek között is, azonban a felkészítési idő nem minden esetben teszi lehetővé ennek figyelembe vételét.
Sajnos még meglehetősen gyerekcipőben jár az integráció, és ebben a jogi szabályzóknak igen nagy szerepe van. Az optimális helyzet elérése érdekében a fejlesztő pedagógusok képzését kellene reformálni, valamint szakmai segítségek, továbbképzések szervezését, támogatását kellene biztosítani a pedagógusok számára, illetve szabályozni a különleges bánásmód igényének időbeli többletét. Amíg ez nem valósul meg, addig csupán a meglévő pedagógusi képességek határozzák meg a sajátos nevelési igényű gyermek nevelésének-oktatásának sikerességét, ami ha nem is ideális, de egy nagyon biztató kezdet.
Mit tesznek és mit tehetnek a pedagógusok ?
Habár egyre nehezebb a fenntartói oldalról megfelelő szakmai segítséget, továbbképzéseket igénybe venni, illetve egyáltalán találni, a pedagógusok kreativitása nem ismer határokat. Számos önképződéssel létrejött szakmai, illetve szülői fórumon van lehetőség eszmecserére, módszertani megújulásra, segítségre a különböző közösségi oldalakon, emellett a referencia intézményi hálózaton belüli jó gyakorlatok is elérhetők, melyről az https://iskolataska.educatio.hu/ felületén lehet információkat szerezni. A speciális intézményekkel, szakmai egyesületekkel való aktív kapcsolattartás is nagy előrelépést tud jelenteni, amely szervezetek tapasztalatom szerint szívesen segítenek saját lehetőségeik határain belül és néha azokon túl is.
Tehát amíg várjuk a jogszabályban meglévő feltételek realizálását, addig saját felelősségünk szerint tudunk hathatós segítségre szert tenni. Hogy nem ideális a helyzet? Valóban nem. De amíg várunk, addig tudunk és fogunk is dolgozni a jelen körülmények között általunk jobbá tehető állapotok optimalizálásáért.
A cikk szerzője:
Kaufmann Péter
2004 óta dolgozom a köznevelésben, amely időszak alatt igyekeztem minél több szerepet ellátni, az oktatás minél több szegmensébe belelátni. Tekintettel arra, hogy szeretem átlátni a dolgokat, igyekeztem olyan feladatokat vállalni, ahol rálátásom lehetett az intézmény belső ügyeire. Nem mondhatom, hogy könnyű volt a felmerülő akadályokat leküzdenem, akár szaktanárként vagy osztályfőnökként az osztályteremben, akár a minőségbiztosítási csoport tagjaként a kollégák soraiban, akár munkaközösség-vezetőként, de minden nehézséghez konstruktívan álltam hozzá. Mindig igyekeztem nem „elszenvedőként”, hanem konstruktív alakítóként részt venni az eseményekben, melynek köszönhetően rengeteget tanulhattam kollégáimtól.
