Magyar mint idegen nyelv – a számok tükrében
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Magyar mint Idegen Nyelv Tanszéke 2017-ben volt 65 éves. A magyar nyelv oktatásának története azonban sokkal korábbra, több mint 220 évvel ezelőttre is tehető. Az 1790/91-es nyelvtörvény eredményeképpen megszületett, 1792. március 12-én kelt XVI. törvénycikkben ugyanis már beszélnek a magyar mint idegen nyelv oktatásának fontosságáról. (ELTE Magyar Mint Idegen Nyelv Tanszék, A tanszék története)
Napjainkra nyelvünk oktatásának jelentősége egyre nő. Az elmúlt öt évben csaknem nyolcezer fővel nőtt a külföldi hallgatók száma a felsőoktatási intézményekben, az Oktatási Hivatal adatai szerint tavaly 28 628 külföldi kezdte meg tanulmányait hazánkban. (Forrás: Magyar Idők)
A magyar anyanyelv ismerete nem csak az országunkba érkező külföldiek, de a hazánkat elhagyó magyarság leszármazottai és a határon túli magyarság számára is fontos értéket képeznek. A magyar mint idegen nyelv tanári szakma tapasztalt képviselőjét, Kajdi Alexandrát kérdezte munkatársunk, Eriksson Zsófia, arról, kik, miért és hogyan tanulnak magyarul.
1. Miért akar valaki magyar nyelven tanulni?
Az elmúlt 6 év során számtalan élettörténettel és motivációval találkoztam, de főbb csoportok azért kirajzolódnak. Vannak, akik – jó esetben családostul – szinte véletlenül kerülnek ebben az országba: menekült vagy oltalmazott státuszúak. A tankötelezettség miatt ezek a gyerekek bekerülnek a magyar iskolarendszerbe, ám a közös nyelv hiánya okán fokozott támogatást igényelnek. Napról napra fejlődnek, szinte hihetetlen módon. Esetükben a legnagyobb kihívást – a kulturális sokkon túl – nem is a magyar nyelv elsajátítása, hanem a szaknyelv jelenti, így például a magyar mint idegen nyelv órák egy része szaktárgyi segítséget, korrepetálást takar. Ugyanakkor muszáj szóvá tennem azt, hogy a menekült gyermekek által megtapasztalt valóság sajnos sok esetben köszönőviszonyban sincs az általunk megtapasztalt világgal.Amikor egy 12 éves fiú tényszerűen közli óra közben, hogyan bombázták le a faluját, akkor felmerül az emberben: tényleg az a legfontosabb számára, hogy megértse a hajszálcsövesség magyarázatát?
A magyar közoktatásban több ezer gazdasági migráns is tanul: esetükben a szülők Magyarországon kaptak állást, vagy itt sikerült vállalkozniuk. Ha szerencsések, van rá mód, hogy a saját nyelvüket, kultúrájukat is tanulják – talán kevesen tudják, de Budapesten nemcsak osztrák, angol, hanem például kínai vagy török iskola is létezik. De az itt tanuló gyerekek a kisebbséget alkotják: a többségnek magyar nyelvű iskolai környezetben kell boldogulnia. Saját tapasztalataim alapján kettő érdekes alcsoportot emelnék ki a gazdasági migránsokon belül. A kínai közösségben gyakori, hogy amennyiben mindkét szülő éjjel-nappal dolgozik, az óvodás – kisiskolás korú gyereket hazaküldik Kínába, ahol egy másik rokon, általában a nagymama neveli. Mivel a magyar középiskolának jó kint a híre, ezek a gyerekek visszakerülnek Magyarországra, ám nyelvi kompetenciájuk értelemszerűen elmarad az egész életükben itt élő kortársaikétól, tehát ők is igényelhetnek segítséget pl. érettségi előtt. Itt megemlíteném, hogy aki nem magyar állampolgár, vagy legalább 3 évet nem magyar középiskolában töltött, jogosult magyar mint idegen nyelv érettségit tenni a magyar nyelv és irodalom tantárgy helyett.
A másik érdekes csoportot a Magyarországon élő, de nemzetközi iskolába járó diákok jelentik (pl. diplomaták, vagy letelepedési államkötvénnyel érkezettek gyermekei): esetükben az oktatás nyelve egy világnyelv – pl. angol, francia -, ugyanakkor a hétköznapjaik során nekik is szükségük lehet a magyar nyelvre. És ha ezt az iskola nem biztosítja, ők is magántanárt keresnek.
És természetesen szót kell ejteni a származásnyelvi diákokról: például határon túlról érkezettek, 56-os menekültek leszármazottai, akik otthon vagy magyarul beszélnek vagy nem (esetleg egy nagyszülővel való kommunikációban használják csak a magyart), és vagy jártak magyar nyelvű közoktatásba / hétvégi iskolába vagy nem. Esetükben a helyesírás, az élőnyelvi formulák használata és a stílus jelenthet kihívást (a szaknyelv mellett).
Volt olyan – egyetemista – diákom, aki nem érezte a káromkodások stílusértékét, így előszeretettel alkalmazott párat óra közben is
(mondván, ők otthon így beszélnek a hétköznapokban is). Vagy például jelenleg is van egy olyan C1-es erasmusos származásnyelvi csoportom, ahol a hivatalos nyelvezetet tanuljuk okmányokon, szerződéseken, jogszabályokon és befektetési formákon keresztül.
A gyerekek mellett tanítottam és tanítok még felnőtteket is: ösztöndíjas egyetemistákat nemzetközi vállalatnál dolgozókat (például magyar házastárssal), szolgálati idejüket itt töltő diplomatákat és hobbiból magyarul tanulókat is. Látható tehát, hogy széles a paletta:
sokkal nagyobb igény van rá, mint amit ki tudunk elégíteni.
És ez a helyzet sajnos egyre rosszabb lesz, mivel a magyar mint idegen nyelv szak 2017-ben nem került be az osztatlan tanárképzés rendszerébe.
2. Kit hogyan lehet tanítani? Mi differenciálja az oktatási gyakorlatot?
Ami fontos minden csoportnál, sőt minden személynél: értelemszerűen eltérőek az igények nemcsak szókincsben, hanem stílusban és érdeklődési körben is: és tanárként ehhez tudnunk kell alkalmazkodni. Ezért is szeretek magánórákat, illetve kiscsoportos órákat adni, ahol teljes mértékben ki tudom szolgálni a felmerülő igényeket. Emellett még van memóriakapacitásom arra, hogy fejben tartsam a személyes információikat is: van-e testvérük, mi a hobbijuk, említették-e, hova mennek hétvégén, stb. Az ezekre való folyamatos visszautalás nemcsak a személyes viszonyunkat erősíti, hanem valós kommunikációban vesznek részt; továbbá az én munkámat is megkönnyíti, ha tudom, mit kell hangsúlyoznom vagy elkerülnöm (pl. ha valaki özvegy, akkor lehetőleg ne a feleségéről beszéltessem, hacsak nem pont ez a kívánsága – mert ilyennel is találkoztam már).
3. Mely nemzeteknek megy könnyebben a magyar nyelvvel való ismerkedés, melyeknek nehezebben? Van-e egyáltalán ilyen tendencia?
Igazság szerint az élethelyzetük – hány évesek, mi a munkájuk, mi az érdeklődési körük – sokkal jobban befolyásolja a haladási menetet, mint az, hogy milyen nyelveken beszélnek. Persze alapvető fontosságú, hogy ismerjük a diákok által beszélt nyelveket ahhoz, hogy előre megjósoljuk, mi fog problémát okozni, és így már előre készüljünk extra figyelemmel, magyarázattal és feladatokkal. Ez nem azt jelenti, hogy mondjuk 15 nyelven beszélek, de az elvárható, hogy tudjam, a portugálban nincsen tárgyeset, a kínaiban a névutók szintén a névszó mögött állnak, az oroszban a birtoklás az egzisztenciális léttel áll kapcsolatban, a spanyolban a toldalék afixo. Ha építek a diák meglévő tudására, magabiztosabbá is válik, és ezáltal motiváltabb és gyorsabban is tanul. És a szakmai felkészültség tesz minket hiteles szakemberré:
kaptam már óra közben kérdést az igekötők aspektusjelentésének és akcióminőségének összeolvadására vonatkozóan
(igen, a hallgató otthon nyelvészetet tanult).
4. Van-e olyan tipp, trükk, ami bármely magyarul tanuló számára egyaránt hasznos lehet?
Szerintem mint minden nyelvnél, a magyarnál sem létezik egy “tuti biztos módszer”. Mint említettem, mindig igyekszem a nyelvtanulók kívánságaihoz igazodni, vagy éppen elébe menni, mit szeretnének. Bár kezdő szinten a grammatikai haladás menete elég kötött (hiszen fontos a nyelvtani anyagok logikusan egymásra épülése), így is tág keretek között mozoghatunk. Mondok is rá néhány példát: egy tinédzser fiú tanítványommal a személyleírást és a melléknévfokozást képregényhősök összehasonlításán át tanultuk (pl. Superman fekete hajú, izmos és erősebb, mint Batman). Vagy például a diplomaták esetén a birtokos szerkezetet a jelenlegi politikai pártok népszerűségi statisztikáin át gyakoroltuk (pl. Az emberek ….%-a szavaz a ….-ra/re.) Vagy egy multi alkalmazottjai esetén hamar meg kell tanítani az -n helyragot, amit szervezett eseményeknél használunk (tréningen, meetingen voltam). Haladóbb szinten pedig egyértelműen a nyelvtanuló felnőttek “rendelnek”: ők dönthetik el, milyen téma kapcsán szeretnének egy adott nyelvi jelenségről tanulni.
Így tartottam már órát a dinoszauruszokról, a magyarországi felekezetekről, a romák történelméről, a marhahús részeiről, …
… a közigazgatási pozíciókról, a magyar büntetőjogról, vallásismeret és irodalomelmélet témakörben és a franchise-rendszerről is, csak hogy néhányat említsek.
Legutóbb például egy tanítványom javaslatára a nonverbális kommunikációról olvastam el egy szakkönyvet, és a következő órákon hang nélkül lejátszott videókat elemeztünk ebből a szempontból beszédfejlesztés és szókincsbővítés céljából.
Ebből talán ki is derül, miért imádom a munkámat:
egész nap érdekes emberekkel találkozom, akiktől mindig motiváltan és új ötletekkel felvértezve távozom.
Ez a tanári hozzáállás néha időigényes, de minden belefektetett perc bőven megtérül. És legalább jó “kifogásom” van az állandó tanulásra, hírolvasásra. Bár a heti óraszámom jóval magasabb, összességében egyébként nem dolgozom többet, mint egy “hagyományos” tanár, de rengeteg időt nyerek azzal, hogy csak minimális az adminisztráció és nem kell hetente 30 dolgozatot kijavítanom.
5. Hogy tanul a kínai és hogy a török? Vannak-e a nyelvtanulásban megmutatkozó kulturális eltérések a különböző országokat képviselő diákok között?
Tapasztalataim szerint nagyjából meg lehet jósolni, minek lesz sikere. Például a távol-keletiek körében szituációs játékot, érvelést vagy kreativitást igénylő feladatot csak apránként és jól előkészítve lehet bevinni. Még a tanítási gyakorlatomon futottam bele egy vegyes csoportban (európaiak és koreaiak), ahol az érveléses feladatban 2 ingatlanról kellett párban eldönteniük, melyikben szeretnének lakni. Kezdőként sikerült 2 koreait egy párba rakni, így egymás meggyőzése és az érvek kifejtése a következőképpen zajlott:
A: – Itt szeretnék lakni.
B: – Jó.
Más típusú kulturális különbség, hogy néha kevés a közös műveltségi alap: vegyes csoportban így csak óvatosan lehet egyes játékokat bevinni (pl. egy híres ember napi rutinjának a leírása). Érdekes módon, amióta tanítok, a hangsúly a magas kultúráról áttolódott a hétköznapi szinten megélt kultúrára. A diákokat nem a szépirodalom hozza lázba:
a fókusz a praktikusságra, a hétköznapi helyzetekben való boldogulásra tevődött át
(kiemelve a kommunikatív funkciót).
Ez ugyanakkor azzal is jár, hogy mintha megnőtt volna a nyelvi tudatosságuk: sokkal fogékonyabbak a nyelvben az anyanyelvi beszélők számára már rejtőzködő kulturális-logikai összefüggésekre.
Gondolta volna, hogy a támogat-támad igéknek etimológiailag ugyanaz a szótöve?
Én is múlt héten szembesültem vele, egy diákom tévedésének köszönhetően. Hiába: a nyelvtanulás egy anyanyelvi beszélő számára is egész életre szól.
Kajdi Alexandra bemutatkozása:
2012-ben végeztem az ELTE-n magyar tanár – magyar mint idegen nyelv tanára – multikulturális nevelés tanára szakokon, és még abban az évben elkezdtem a doktori iskolát. Az elkészült disszertációm témája is a magyar mint idegen nyelv, azon belül meg az inflektált névszók tárolása a mentális lexikonban. A szakmát a közoktatásban kezdtem, majd azóta párhuzamosan tanítok felsőoktatásban, nyelviskolában, nagykövetségen, vállalatnál és magánórák keretein belül mint egyéni vállalkozó. Jelenleg a tanítás mellett az Origó nyelvvizsga megújulásában közreműködöm: tesztfeladatokat írok, előtesztelek és a nyelvvizsgabiztosi tréningem közepén járok.
A cikk a 2017. november 15-i tematikus összeállításunk része. A nap témája: a szarvasi Gál Ferenc Főiskola Pedagógiai Karának a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából Arany János és Kodály Zoltán nyomában„Az emberi lélek virágai” címmel megrendezett találkozója, melyen határon túli magyar és anyaországi főiskolai hallgatók és oktatók vesznek részt. Részletek az eseményről ITT.
