Kezdőlap jó példák

Öt nyomós ok, hogy elővegyük saját élettörténeteinket és megismerjük másokét

"Kezdjetek el élni, hogy legyen mit mesélni.." - nem véletlenül népszerű ez a dal. A Halottak napja egy eleven, élő, felemelő ünnep lehet, ha pedagógusként, szülőként az elődök történeteiből mesélünk a gyerekeknek, magunknak, egymásnak. Szlávik Krisztina, coach, tréner, pedagógus most megosztja, mi az öt ok, ami miatt ez jót tesz, és hogyan használjuk a történeteket a mindennapi tanítási/nevelési folyamatokban?

„A történeteket mindenki szereti. Mama, mesélj! – nyaggattam régen a nagyszüleimet. Ámulva hallgattam a világháborús történeteket. Hogy mekkora eredmény volt, amikor a dédnagymamánál elszállásolt ellenséges orosz katonák már nem köptek a padlóra, sőt egyikük lehajolt és megigazította a konyha padlóját védő hullámpapírt, amikor azt a bakancsával fölgyűrte. Akkor a mamámék tudták, hogy kialakult egyfajta kölcsönös tisztelet a két fél között, akiket a nagytörténelem sodort egymás mellé egy magyar falu kiskonyhájába. Én a nagytörténelem szövegkönyvére már nem nagyon emlékszem, erre a történetre viszont élénken. Mert ez a történet élő, hiteles és valódi volt, és közöm van hozzá, mert az én családomban történt.” Szlávik Krisztina coach a Teremtő Beszélgetések blogján öt pontban összegezte a történetmesélés előnyeit.

Érdekes egybeesés, hogy a moderniskola.hu-n a  fejlődő gondolkodásmódról szóló cikkben is kifejtette a szakember, hogy a megküzdések hiteles történetei segítik a befogadót is, hogy példát mutatnak, inspirálnak:

„Hogyan tudunk gyermekeinkbe növekedésorientált gondolkodásmódot plántálni? Például mesélhetünk nekik olyan történeteket, meséket, amelyekben az eredményeket kemény munka előzte meg. ”

A Teremtő Beszélgetések blogon megjelent bejegyzés  főbb pontjai, vázlatszerűen:

#1 Ezek után nem nehéz kitalálni: az első ok az, hogy a történetek megragadják a memóriát. 

#2 Ha őszintén érdeklődünk mások történetei iránt, segít őket megismerni. 

#3 A történetek tudatosabbá tesznek, és nem csak a múlt feldolgozásának, hanem a jövő alkotásának eszközei is. 

#4 Saját történeteink tudatosítása segít az önmagunk jobb megismerésében és mozgatórugóink beazonosításában. 

#5 A beszélgetés és történetek segítségével bizalmat építhetünk. 

Aki kíváncsi a többi pont részleteire és a történetmesélés gyakorlatias alkalmazásának egyik lehetséges útjára, az olvashatja a bejegyzést ITT, Szlávik Kriszta blogján.

 

Szlávik Krisztina“Szlávik Krisztina vagyok, coach, tréner, tanár és emberi erőforrás szakember. Feladatom, hogy értékek felismerését, kiaknázását és teremtését segítsem elő egyének és szervezetek életében, és megkönnyítsem a változást, változtatást, és valami új megteremtését számukra.”

 

 

A bevezetőben említett dalszöveg:

Anna & the Barbies – Márti dala

Kezdjetek el élni, hogy legyen mit mesélni
Majd az unokáknak, mikor körbeállnak
Mikor körbeállnak, az ágyadon ugrálnak
Hogy legyen mit mesélni, kezdjetek el élni!

 

Előző cikkOlvasásnépszerűsítő, olvasássegítő programok külföldön
Következő cikkIndul a ReSuli –  a tudásmegosztó közösség