Kezdőlap hírmozaik

    A világhálóba keveredett tanár – Avagy mit tehet a digitális világba vetett pedagógus – Interjú Veszelszki Ágnessel

    Hogyan változtatta meg az internet gondolkodásunkat? Miért és hogyan beszéljünk diákjainkkal olyan jelenségekről, melyeket lehet, hogy még magunk is csak kezdünk megérteni? Hogyan hat az internet a nyelvhasználatra és az anyanyelv-pedagógiára? Hogyan segíthetjük diákjainkat a digitális világban való eligazodásra és hogyan készülhetünk fel mi magunk erre a friss és folyton változó pedagógiai szerepre? Eriksson Zsófia beszélgetett Veszelszki Ágnes nyelvésszel, az újmédia elismert kutatójával.

    Dr. Veszelszki Ágnes, nyelvész, újmédia-kutató, egyetemi oktató. Fotó: Kiss Renáta

     

    2013-ben 77 meghatározó magyar közszereplőt – a tudományos, a gazdasági és a művészeti élet kiemelkedő résztvevőit – kérdezett a világhálóba keveredett (vagy vetett) ember tapasztalatairól, érzéseiről. Mi volt A világhálóba keveredett ember című kötetének ön számára legmeghatározóbb, személyes tapasztalata?

     

    Az egyébként nagyon tanulságos és öt évvel később már kordokumentumként is értelmezhető esszékötet megjelenése után számtalanszor megkérdezték tőlem, miképpen válaszolnék a saját kérdésemre. Ennek eredményeként született a Hogyan lettem 7/24-ben online? Válasz a kérdésemre: Hogyan változtatta meg az internet az Ön gondolkodását? című cikk, amely az Oktatás-Informatika folyóiratban jelent meg. Ebből két, ott részletesebben leírt jelenséget emelek ki.

    Az egyik a digitális én témakörébe tartozik. A közösségi hálózatok a fórumokon, csetszobákban megszokott anonim online jelenlétből a névvel vállalt digitális identitás megjelenítését hozták. Egyre többször az lehet az érzésünk, hogy az online és az offline identitásunk elválik, legalábbis elcsúszik egymástól – ami nemcsak az ideális én tudatos online megteremtésével függ össze, hanem a szakirodalomban sokat emlegetett interszubjektivitással is.

    Ez azt jelenti, hogy a közösségi oldalakon az ismerősök is hozzájárulnak a digitális én megalkotásához, kommentekkel, lájkokkal, fotókkal, tagekkel – ugyanakkor a profiltulajdonos megválogathatja, mely virtuálisidentitás-képző tartalmak jelenjenek meg az oldalán, melyek pedig ne szerepeljenek ott.

    Tehát a személyiségünk meg- és bemutatásához mások (társaink, barátaink, ismerőseink) online tevékenységei is hozzájárulnak, amelyek tartalmát azonban módosítani is tudunk: változatlanul meghagyjuk, kiemeljük, láthatóvá vagy láthatatlanná tesszük, kitöröljük. Dönthetünk arról, hogy valami megtörtént-e vagy sem – de legalábbis hogy egy eseménynek lehet-e online nyoma.

    Tudatos énreprezentációs tevékenységet folytatunk, folytatok: a jelen-lét, a láthatóság szakmai szempontból (is) fontos.

    A másik jelenség, ami számomra kutatóként és egyetemi oktatóként is folyamatosan kérdéseket vet föl, az a privát és a szakmai szféra összefolyása.

    A közösségi oldalak elmosták, képlékenyebbé tették a szakmai kapcsolatok és a magánszféra közötti határokat.

    Az internet előtti korszakkal összehasonlítva nehezebb a két közeg elválasztása, de legalábbis tudatos (tartalom- és ismerős-) szűrési mechanizmusokat igényel, hogy kit mennyire engedünk belelátni az életünkbe.

    A kötettel kapcsolatos harmadik meglátás pedig a kötetszerkesztőé:

    talán akkor, a 2010-es évek kezdetén volt az egyik utolsó alkalom a kérdés feltételére: a „Hogyan változtatta meg az internet az Ön gondolkodását?”.

    Ez már értelmezhetetlen (lesz) azok számára, akik az internet és a digitális technika hőskorában születtek, és nincsen összehasonlítási alapjuk az internet előtti korszakkal.

    Országos Széchényi Könyvtár, Könyv-Tárlat előadás-sorozat, fotó: OSZK

     

    Idén márciusban Féktelenül, face-telenül, fake-telenül címmel tartott előadást. Ebben többek között szó volt arról, hogyan kebelezte be féktelenül a Facebook a hírmédiát. Mennyire érzi fontosnak, hogy ezekről a témákról tanárként, osztályfőnökként diákjainkkal beszélgessünk?

     

    Mindenképpen fontosnak tartom a témát, nem csupán osztályfőnöki órán, hanem szaktárgyakhoz kapcsolva is. Szót lehet ejteni a tájékozódás mikéntjének változásáról többféle tantárgyhoz illesztve, gondoljunk csak az online egyre inkább terjedő áltudományokra (mint amilyen a manapság divatossá vált laposföldhívők mozgalma, amely földrajzórán, vagy amilyen a különféle táplálkozási trendeket népszerűsítő, illetve az oltásellenes álelméletek sora, amelyek akár biológia- és kémiaórán is szóba kerülhetnek). És akkor még nem is ejtettünk szót a történelmi és/vagy nyelvészeti álhírekről. Ezek mind-mind izgalmas, órai munkába is bevonható újdonságot jelenthetnek: a mindennapi tájékozódás és az iskolai információk ily módon még inkább összekapcsolhatóvá válnak.

    A biztonságos internethasználat, a cyberbullying (online zaklatás) ugyancsak lényeges témakörnek számítanak, ám ezek iskolai tematizálása mindenképpen életkorfüggő: az idősebb, tapasztaltabb diákok bizonyos tekintetben már magabiztos és kifejezetten tudatos nethasználónak számítanak. Amire viszont még nem készít fel a többféle és sokrétű online tapasztalat sem, az jelenleg az információk kritikus értékelésének a képessége:

    a valódi, illetve a szándékosan vagy csupán tudatlanságból megtévesztő információk elkülönítése egyre nehezebbé válik.

    Létezik már olyan (egyszerűbb változatában bárki számára elérhető), mesterséges intelligenciára épülő alkalmazás, amellyel egy három másodperces hangfelvétel alapján bárki hangja utánozhatóvá válik, és bármilyen szöveget el lehet mondatni az adott személy hangján. Hasonlóképpen létezik már az a technológia, amellyel ugyanez megtehető videóval is.

    Felteszem a kérdést: kinek, minek hihetünk, ha már a szemünknek-fülünknek sem?

    Ezért is válik egyre fontosabbá és megkerülhetetlenebbé a kritikus szemléletmód, amelynek elsajátíttatásában kiemelkedő szerepe az iskolának és a tájékozott pedagógusoknak van.

     

    Honnan tud tájékozódni az a tanár, aki motivációt érez arra, hogy diákjaival beszélgessen a jelenkori média lehetőségeiről és veszélyeiről?

     

    Kiváló kezdeményezésnek tartom a Bűvösvölgy Médiaértés-oktató Központ tevékenységét: online és offline képzések keretében is a tudatos médiahasználatra készítik fel az őket felkereső diákokat és tanáraikat.

    Az angol nyelvű oldalak közül rendszeresen előkerülnek a médiával, nethasználattal kapcsolatos kérdések a nagy híroldalak technológiára szakosodott oldalain (pl. BBC Technology, BBC Science News, Forbes technológiai aloldalai), illetve természetesen az online szakfolyóiratok is jó kiindulási alapnak számítanak (pl. Science, MIT Technology Review).

    Saját nyilvános csoportom a cKIM: Kommunikáció, internet és média műhely, amelyben a hallgatóimmal együtt gyűjtünk össze és osztunk meg egymással a témához illő cikkeket. Szívesen látjuk itt is az érdeklődőket.

    Konferencián

     

    Mint az új médiát kutató nyelvészt, gyakran kérdezik önt a digitális intelligencia témájában. Mit gondol, pedagógusként mi az a 3 legfontosabb készség, melynek elsajátítását segítenünk kell, amennyiben a digitális világban sikeresen teljesítő diákokat szeretnénk nevelni?

     

    Rendszeresen elhangzik az oktatással kapcsolatban az a meglátás, hogy a robotizáció, az ún. mesterséges intelligencia térnyerésével

    az iskolának a jelen diákjait olyan, jövőbeli munkahelyekre és munkakörökre kell felkészítenie, amelyek még nem is léteznek.

    Egyes foglalkozások automatizálhatóvá válnak (mint például az árufeltöltő, a kamionsofőr vagy az adminisztrátor). A nem gépesíthető foglalkozások közé az emberi kapcsolatokat előtérbe helyező munkakörök tartoznak, mint például az ápolóé, a kutatóé, a tanáré…

    Hogy ezekre a változásokra felkészülhessenek a nem is távoli jövő generációi, három fő készségcsoportra van szükség.

    1. Az első ezek közül a döntéshozatal: az, hogy a jövő munkavállalói képesek legyenek a különböző lehetőségeket egymáshoz viszonyítva értékelni, a döntések következményeit, az előnyöket és hátrányokat mérlegelni.
    2. A második készségegyütteshez az ötletgenerálás (a minél több új ötlet létrehozása) és az eredetiség (a minél szokatlanabb megoldások kitalálása) tartozik.
    3. Harmadikként pedig a változásokhoz alkalmazkodást, az adaptivitást kell megemlíteni, amelybe beletartoznak a különféle tanulási stratégiák is: vagyis az, hogyan lehet az új információkat felhasználni, egymással kombinálni és mindezek által megfelelő döntéseket hozni (ezzel pedig visszakanyarodtunk az első készségcsoporthoz).

     

    Hogyan hat az internet a nyelvhasználatra?

     

    A kérdésre igazán röviden válaszolni lehetetlen, a témában két könyvem is megjelent tavaly (magyar nyelven: Netnyelvészet. Bevezetés az internet nyelvhasználatába; angolul: Digilect. The Impact of Infocommunication Technology on Language).

    Ha tendenciákat akarunk megfogalmazni, akkor kettőt érdemes kiemelni:

    egyrészt a történelemben soha korábban nem kommunikáltak ekkora tömegek írásban, mint jelenleg a közösségi médiában; másrészt pedig ezzel összefüggő változás az, hogy éppen a nagyarányú írásos szövegprodukció révén a szövegek egyre közelebb kerülnek a szóbeli kommunikáció megnyilvánulásaihoz.

    Ennek az egyik oka az, hogy az internetes kommentek gyorsaságuk, változtathatóságuk, illékonyságuk révén fellazítják a korábban viszonylag feszes szabályrendszerrel rendelkező írásbeliség kereteit.

    Diákok között, fotós: Havasi Máté

     

    Hogyan hat az internet az anyanyelv-pedagógiára?

    Ezzel kapcsolatban érdemes mindig fejben tartani, hogy a pedagógus minden megnyilvánulása mintaként szolgál a diákjainak: mind a tanórai és iskolai nyelvi viselkedése, mind pedig az online tevékenységei során megnyilvánuló nyelvhasználata.

    Ami szerintem és az általam megkérdezett diákok szerint is visszás, ha a tanár próbálja utánozni a diákok (újszerű) nyelvi megoldásait.

    A tanár életkorából is adódóan óhatatlanul le lesz néhány lépéssel maradva az új kifejezések terén (ami egyébként nem is baj), és a régebbi (internetes) szlengkifejezések modorossá, hacsak nem nevetségessé tehetik használójukat. Ám ha nem is kell feltétlenül használni, mondandónkba beleszőni az új és új szavakat (az ún. netologizmusokat, vagyis a nethez kapcsolódó új kifejezéseket), érdemes ezeket ismerni, hiszen több esetben akár magánszférát érintő vagy pedagógiai problémákra is rámutathatnak (pl. NIFOC).

     

    Miközben senki nem vitatja a digitális készségek fejlesztésének szükségességét, mégis erősen megosztó kérdés a mobiltelefonok iskolai alkalmazhatóságának engedélyezése vagy tiltása. Önnek mi a véleménye minderről?

     

    E kérdésre nem lehet általános, minden helyzetre érvényes választ adni: diákoktól, iskolától, a diákok életkoráról, diák-tanár és diák-tantárgy viszonytól is függ a megfelelő megoldás.

    Alapvetően életszerűtlen a teljes tiltás, és megfelelő környezetben, értelmes, végiggondolt feladatokkal a tanórába is bevonható a digitális eszközök használata 

    (az ilyen szempontból sajátos oktatási helyzetnek tekinthető egyetemi óráimon rendszeresen alapozunk is az egyébként is folyton kéznél lévő eszközökre). A mintaadó feladatok révén is megtanulható a felelős használat. Bizonyos esetekben azonban indokolt lehet a mobiloktól történő önkéntes megszabadulás.

    Ennek kapcsán érdemes lehet emlékeztetni a diákokat arra is, hogy manapság már vannak, akik vagyonokat fizetnek egy-egy digitális detoxikálást, vagyis a digitális eszközökről való elszakadást lehetővé tévő, kúraszerű programért.  

     

    További szakmai motivációért látogasson el Veszelszki Ágnes honlapjára!

    Előző cikkMiért ragyog kéken a Szabadság-szobor?
    Következő cikkHogyan segítsük pedagógusként és hogyan neveljünk ADHD-s kamaszt ?