E.Zs.: Mielőtt belevágnánk a kétnyelvűség témájába érdemes rögvest tisztázni, hogy a kétnyelvűek halmaza jóval sokszínűbb, mint azt elsőre talán gondolnánk …
M.K.: Valóban, ahány kétnyelvű személy, annyiféle. A kétnyelvűség egy rendkívül összetett jelenség és mind egyéni, mind társadalmi szinten sokféle előfordulási formája van. Számtalan tényező játszik fontos szerepet abban, hogy ki hogyan válik kétnyelvűvé – a társadalom, amiben él, az életkor, amikor elsajátítja a különböző nyelveket, a környezet amelyben használja az egyik vagy másik nyelvet, a nyelvek, amiket azok a személyek beszélnek, akikkel ő kommunikál stb. A világon az embereknek több mint a fele két vagy több nyelven beszél. A kétnyelvűség kutatása az elmúlt néhány évtizedet leszámítva elsősorban nyelvészeti és szociológiai szempontból történt. A kétnyelvűség kognitív pszichológiai és pedagógiai megközelítése egy viszonylag új kutatási terület. Én a saját kutatásaimban elsősorban ezt az irányvonalat követem és igyekszem feltárni a kétnyelvűséggel együtt-járó kognitív sajátosságokat, valamint elkülöníteni a kétnyelvűségből származó esetleges nyelvfejlődési eltéréseket a nyelvi zavaroktól. A korábbi szakirodalmak a kétnyelvűséget elsősorban a nyelvi kompetencia alapján határozták meg, amit ráadásul egynyelvű személyekre kidolgozott nyelvi tesztekkel mértek. Ezt azért fontos megjegyezni, mert a mai szemlélet szerint a kétnyelvű gyermekek nyelvi rendszere nem tekinthető úgy, mintha az két egynyelvű rendszer lenne egy ember fejében. Az elmúlt évtizedek alatt sokat változott a kétnyelvűség definíciója. A korábbi, az egynyelvű szemléletet tükröző szigorúbb meghatározás szerint a kétnyelvű személy mindkét nyelven anyanyelvi szinten folyékonyan, akcentus nélkül beszél és mindkét nyelvet kora gyermekkorban elsajátította. Ha ezt a definíciót alkalmazzuk, akkor az embereknek csak egy kis része tekinthető kétnyelvűnek. Ezzel ellentétben, a megengedőbb szemlélet szerint mindenki kétnyelvű, aki valamilyen szinten képes több mint egy nyelven kommunikálni. A szakirodalomban ma leginkább elfogadott nézet a nyelvhasználatra helyezi a hangsúlyt és nem a nyelvi kompetenciára (Grosjean, 2010). Kétnyelvűnek tehát, azt a személyt tekintjük, aki rendszeresen használ két vagy több nyelvet, függetlenül attól, hogy a nyelvi tudása nem azonos a két nyelven. Sok esetben a két nyelvet más célokra, más környezetben, más emberekkel használjuk.
Ha a nyelvhasználatot egy folyamatos változónak tekintjük, akkor az egyik végletet képezi az új bevándorló munkás, aki alig beszéli a befogadó ország nyelvét, de ott él és naponta használja azt, míg a másik véglet a szinkron tolmács, akinek magas szintű tudása van, mind az írott, mind beszélt nyelv tekintetében mindkét nyelven.
E két véglet között számtalan egyéni variációval találkozunk a mindennapokban. Mindez persze nem jelenti azt, hogy a kétnyelvű kutatásokban a nyelvi kompetencia mértékét figyelmen kívül hagynánk. Bár a józan ész szerint minél gyakoribb egy adott nyelv használata, annál jobb a nyelvtudás, ez az összefüggés csak részben igaz. A nyelvtudás mértékét sok egyéb tényező is befolyásolja, pl. a nyelvi környezet és a kommunikációs cél. Ha valaki csak a családjával otthon beszéli az egyik nyelvet, akkor a szociális nyelvi szintje az adott nyelven valószínűleg magas lesz, de alacsony lesz a tudása szakmai vagy bármilyen hivatali nyelvet illetően. Mások éppen a szakmai nyelvet sajátítják el magas szinten, de a hétköznapi kommunikációban lehet, hogy kevésbé járatosak. Fontos azt is figyelembe venni, hogy a nyelv a kultúra része, ezért sok kétnyelvű személy egyúttal több kultúrájú is. Ugyanakkor ez az összefüggés sem ilyen egyszerű, mert vannak olyan személyek, akik többnyelvű társadalmakban élnek, ezért több nyelven beszélnek, ennek ellenére csak egy kultúrát éreznek magukénak. Világéletükben ugyanazon a helyen, ugyanazokban a közösségekben éltek. Ebből a rövid felsorolásból is látszik, hogy a kétnyelvűség számtalan formában jelentkezik, ami nagyon izgalmassá teszi a kutatásokat, ellenben módszertanilag nagyfokú kihívást is jelent és hozzájárul a szakirodalomban tapasztalható gyakori ellentmondásokhoz.
E.Zs.: Sok kutatás bizonyítja, hogy a kétnyelvű gyerekek rugalmasabban gondolkodnak egynyelvű társaikhoz képest. Milyen területeken és hogyan mutatkozik meg ez a rugalmasság?
M.K.: A kognitív rugalmasságot elsősorban az úgynevezett végrehajtó funkciók működéséhez szokták kötni. Ezek közé tartozik többek között a célvezérelt viselkedést lehetővé tevő tervezés, gátlás, munkamemória és feladatváltás. Ezekben a folyamatokban kiemelt szerepe van annak, hogy meg tudjuk különböztetni az adott feladat vagy helyzet szempontjából lényeges és lényegtelen információkat, az előbbieket minél alaposabban feldolgozzuk, míg az utóbbiakat elnyomjuk. Ma már az egyértelműen bizonyított, hogy a kétnyelvű személyeknek bármely nyelven is beszélnek, mindkét nyelve folyamatosan aktív, azért is tudnak egyik nyelvről a másikra nagyon könnyen váltani. Ez azonban azt is jelenti, hogy folyamatos versengés áll fenn a két nyelv között, tehát amikor az egyik nyelven beszélnek, akkor a másik nyelvet valamilyen szinten le kell gátolják ahhoz, hogy az ne okozzon interferenciát.
Tehát a kétnyelvű személy nem hol az egyik nyelvét aktiválja, hol a másikat, hanem úgynevezett kétnyelvű módban kommunikál, azaz mindkét nyelvét folyamatosan aktívan tartja és a végrehajtó funkciók segítségével kontrollálja, hogy mikor melyik nyelvet használja. Azt feltételezzük, hogy a végrehajtó működéseknek ez az állandó aktív használata hozzájárul a kétnyelvű gyermekek kognitív rugalmasságához.
Mindemellett, az is nyilván szerepet játszik ebben a rugalmasságban, hogy a kétnyelvű gyermek már a nyelvelsajátítás kezdetétől ahhoz szokik hozzá, hogy 1-1 dolgot így is és úgy is meg lehet nevezni, tehát megtanul viszonylag korán szempontokat váltani. Mindennek a kognitív rugalmasságnak számos előnyét látjuk az iskolában, ahol a kétnyelvű gyermekek gyakran rugalmasabban elfogadnak, valamint létrehoznak szokatlan megoldásokat vagy egy feladathoz akár több helyes választ is megalkotnak. Általában gyorsabb az információ feldolgozása náluk egynyelvű társaikhoz képest. Szociális téren is látjuk ennek a rugalmasságnak az előnyeit, ami elsősorban a sokféleség könnyebb elfogadásában mutatkozik meg.
Saját kutatásaink is azt igazolják, hogy a kétnyelvű gyermekek rugalmasabban váltanak feladatokat, jobb a zavaró ingerekkel szembeni ellenállásuk és gyorsabban reagálnak a változó ingerekre. Legújabb kutatásaink eredménye, amit egy újfajta matematikai modell alkalmazásával kaptunk, azt is igazolja, hogy a kétnyelvű gyermekek hatékonyabban szűrik ki és dolgozzák fel a releváns adatokat egy információhalmazból egynyelvű társaikhoz képest.
Eredményeink azonban arra is rámutatnak, hogy a kognitív rugalmasság összefügg mind a nyelvi kompetencia szintjével, mind a nyelvhasználat gyakoriságával. A magasabb szinten beszélő kétnyelvű gyermekek nagyobb fokú kognitív rugalmasságot mutattak, mint a kevésbé jó szinten beszélő vagy egynyelvű társaik. Továbbá, a két nyelvet szinte anyanyelvi szinten beszélő gyermekek között azoknak volt jobb a kognitív rugalmasságuk, akik kb. fele-fele arányban használták mindkét nyelvet napi szinten, szemben azokkal a társaikkal, akik a nap nagy részében csak az egyik nyelven beszéltek. Mindebből tehát látható, hogy a kétnyelvűség és a kognitív rugalmasság között fennálló összefüggés mértékét számos tényező befolyásolja és, hogy ez a kapcsolat nem lineáris.
E.Zs.: Lehet-e megfogalmazni általános érvényű oktatási iránymutatásokat, a kétnyelvűséggel kapcsolatos kutatási eredmények tekintetében?
M.K.: Az elmúlt évtizedekben jelentős ideológiai és a szabályozási változások figyelhetők meg világszerte a kétnyelvű gyermekek oktatásával kapcsolatban. Az, hogy egy adott időszakban milyen modellek léteznek, az csak részben pedagógiai módszertani kérdés, jelentős részben politikai döntés következménye. Máig nagyon sokféle program létezik az egynyelvű szemléletű idegennyelv tanítástól a dinamikus kétnyelvű oktatásig.
Még a XX. század végén végzett a világbank egy nagy átfogó kutatást, amiben a kétnyelvű gyermekek oktatását vizsgálták Afrikától Azsián át, a fejlett nyugati és az elmaradottabb társadalmakban egyaránt.
A legfőbb eredmények azt mutatták, hogy rengeteg pedagógiai modell létezik, de azok a hatékonyak, amelyek nem szakítják el a nyelvet a kultúrától, azaz a nyelvtanulást összekötik a más kultúrák megismerésével és elfogadásával és amelyek hozzájárulnak az iskola és otthon közötti kapcsolat erősítéséhez.
Tehát nem annyira a konkrét módszer, hanem sokkal inkább a szemlélet határozta meg, hogy egy pedagógiai program sikeres tudott-e lenni. Ez a mai napig érvényes megállapítás, amit számos újabb kutatás is alátámasztott. Ma az egyik legizgalmasabb forma a dinamikus kétnyelvű program, amely során a tanulók a teljes nyelvi repertoárjukat használhatják szabadon az osztályban. Ez azt jelenti, hogy mindkét nyelven megnyilvánulhatnak, illetve mindkét nyelvüket használhatják a feladatok megoldása során az osztályteremben és a házi feladat készítésekor is. Ezekben az osztályokban annak az elfogadása, hogy a gyermek az adott feladat során azt a nyelvet használja, amelyiken jobban ki tudja fejezni a gondolatait, elősegíti a tananyagnak a mélyebb és teljesebb megértését, támogatja a gyengébb nyelv fejlődését, valamint segíti a jó nyelvtudásúaknak és a kezdőknek az integrációját. Ezek a dinamikus nyelvi programok jelentős mértékben hozzájárulnak a kognitív rugalmasság fejlődéséhez is, hiszen a gyermekek folyamatosan gondolkodnak, írnak, olvasnak mindkét nyelven. Ezekben az osztályokban az otthonról hozott nyelvi és kulturális hagyományok ötvöződnek az iskolai nyelvi és kulturális környezettel.
E.Zs.: Ennyi előny mellett ritkán kerül szóba, de a kétnyelvű gyermekekre némi nehézség is hárul a beszédfejlődés korai szakaszaiban …
M.K.: Azok a gyermekek, akik a korai évektől kezdődően 2 vagy akár több nyelv elsajátításával nőnek fel, azaz szimultán kétnyelvűek, kezdetben mutathatnak az egynyelvű gyermekekhez képest valamennyivel lassabb nyelvi fejlődést, hiszen ők 2-3-szor annyi mindent tanulnak meg. Jelenlegi tudásunk alapján azonban azt mondhatjuk, hogy ha van is kezdetben egy kis idejű késés, a kétnyelvű gyermekek a nyelvfejlődés során ugyanazokat a mérföldköveket érik el, mint egynyelvű társaik és ugyanolyan sorrendben. A kezdeti esetleges lemaradást a tipikusan fejlődő gyermekek viszonylag hamar behozzák.
Elsősorban a szókincs vizsgálata kapcsán szokott felmerülni kétely, ugyanis ha a kétnyelvű gyermek egyik nyelvének szókincsét összehasonlítják egynyelvű gyermekek szókincsével, akkor lehetséges némi elmaradás a kétnyelvű gyermekeknél, különösen abban az esetben, ha a két nyelvet különböző környezetben sajátítja el a gyermek. Ez időnként megijeszti szülőket és pedagógusokat egyaránt.
A mai szemléletet követve azonban, a kétnyelvű gyermeknek nem egy nyelvén kell a szókincsét megvizsgálni, hanem mindkét nyelvén és a két nyelv összesített szókincsét kell alapul venni.
Szinte minden kétnyelvű gyermek szókincsére jellemző, hogy van néhány szó, amit csak az egyik vagy a másik nyelven tud. Saját kutatásaink azt mutatják, hogy a tipikusan fejlődő kétnyelvű gyermekek teljes szókincse –beleértve mindkét nyelvet- nem marad el az egynyelvű gyermekek szókincsétől.
E.Zs.: Honnan tudhatjuk, hogy egy bizonyos mértékű elmaradás “normál” értéken belül mozog-e?
M.K.: Az egyik legnagyobb kihívást a kétnyelvű nyelvi zavart mutató gyermekek és a kétnyelvű nyelvfejlődés kezdeti szakaszában lévő tipikusan fejlődő gyermekek elkülönítése jelenti. Sajnos még a fejlett társadalmakban, mint például az Egyesült Államokban is azt látjuk, hogy
miközben az átlag népességben kb. a gyermekek 7 %-a mutat nyelvfejlődési zavart, addig a bevándorló gyermekek 50 %-ánál állapítanak meg nyelvi elmaradást amiatt, mert nincsenek megfelelő tesztek a nyelvi eltérések és nyelvi zavarok elkülönítésére.
Emiatt nagyon sok tipikusan fejlődő gyermek kap logopédiai ellátást, miközben nincsen nyelvfejlődési zavara. Saját kutatásunk most éppen olyan nyelvtől független kognitív módszerek kidolgozására irányul, amelyekkel képesek lehetünk e két csoport pontosabb elkülönítésére. A megfelelő mérőeszközök hiányában ugyanis nemcsak a többségi nyelvet nem vagy rosszul beszélő gyermekek téves diagnosztizálása történik, hanem sok esetben a kétnyelvű nyelvfejlődési zavart mutató gyermekek diagnosztizálásának elmaradása is megfigyelhető, mert a szülők és pedagógusok a gyermek nyelvi nehézségeit a kétnyelvűségnek tulajdonítják és nem viszik a gyermeket logopédushoz.
E.Zs.: Pedagógusként mit érdemes szem előtt tartani egy kétnyelvű diák oktatása során?
M.K.: Amint az az eddigiekből már kiderült, a kétnyelvűség egy nagyon összetett jelenség és a gyermekek nyelvi kompetenciája nagy mértékben függ számos környezeti hatástól. Ha néhány mondatban kell összefoglalnom, hogy mi a legfontosabb ezeknek a gyermekeknek az oktatása során, akkor a következő szempontokra helyezném a hangsúlyt:
- A kétnyelvű gyermek fejében nem két egynyelvű gyermek nyelvi rendszere van, hanem egy kétnyelvű nyelvi rendszer, ami számos szempontból eltér az egynyelvűtől, ezért minél több lehetőséget kell biztosítani arra, hogy a gyermek a teljes kétnyelvű nyelvi repertoárját használhassa az iskolában.
- A nyelv elválaszthatatlan a kultúrától, ezért nagyon fontos, hogy a kétnyelvű gyermek érezze a kultúrája iránti nyitottságot és elfogadást.
- Semmi bizonyíték nincs arra nézve, hogy a kétnyelvűség bármiféle hátrányt jelentene a gyermekek nyelvi fejlődése tekintetében, még a nyelvfejlődési zavart mutató gyermekek esetében sem. Tehát, ne beszéljük le a szülőket arról, hogy kétnyelvűként neveljék gyermekeiket. Ha egy gyermeknek nyelvfejlődési zavara van, a kétnyelvűség nem ront a helyzeten, sőt, legújabb kutatási eredményeink azt mutatják, hogy a kognitív rugalmasság terén tapasztalható előny segíti a kétnyelvű nyelvfejlődési zavart mutató gyermekek fejlődését egynyelvű társaikhoz képest.
Marton Klára
ELTE Neveléstudományi Doktori Iskola tagja, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karának tudományos főmunkatársa, a City University of New York kutatóprofesszora. Kutatási területe a kognitív funkciók és nyelvi feldolgozás kapcsolata és hatása a társadalmi beilleszkedésre különböző fogyatékos és kétnyelvű populációkban. (További információk: Országos Doktori Tanács – Személyi adatlap)