Kezdőlap hírmozaik

    “Az elfogadás nem csupán felelősség. Kötelesség.” – Perecz Viktor fotókiállítása autizmussal élő gyerekekről

    Egy különleges alkalomhoz különleges helyszín kell. A nyolcadik kerület sűrűjében vagyunk, egy lépéssel a felszín alatt. A Nem adom fel kávézóban egy pillanatig zavarban érzem magam, ahogy belépek, mert azt hiszem, hogy itt valami speciális valuta van. Mintha a mosoly lenne a helyi fizetőeszköz. A kizárólag megváltozott munkaképességű munkavállalókat foglalkoztató kávézóban bárki, aki betéved, a béke szigetén találja magát, egy sallangmentes, nyugodt kis oázison a város szívében. A hely falain most egy hónapon keresztül debreceni autistákról készült fotók leltek barátságos átmeneti otthonra. Perecz Viktor kiállításáról Tarján Kata készített riportot.

    Április 2. van, az autizmus világnapja. A délután estébe fordul, de két órával a kiállításmegnyitó után is újabb és újabb barátok, ismerősök jönnek, hogy tiszteletüket tegyék a művésznek.

    Fotó: Tarján Kata

    Ez a kiállítás egy kicsit más. Nem csak az alanyok, akikről szól. Nem csak a fotográfus, aki készítette a képeket. Az egész helyzet. Egyfajta tisztelgés. Megértés. Lassulás.  Itt mindenki marad, legalább egy kávéra… Vagy egy beszélgetésre.

    Perecz Viktor pedagógus, még hozzá, “árnyékpedagógus” (az árnyékpedagógus munkájáról lentebb, keretes részben olvashatnak – a Szerk.) és fotográfus. Előbbit a hivatásának választotta, évekkel ezelőtt fordult a gyógypedagógia felé. Utóbbit a sors adta eszközként számára, hogy kifejezhesse mondanivalóját a világ felé.

    “Képzeljük ez, hogy az általános iskola egy tó. Minden gyermek személyiségét szimbolizálja egy pici egyszemélyes csónak. Az első osztályban vízre bocsátjuk Őket. A táv, amit meg kell tenniük, hogy a túlparton legyenek, mindenki számára egyenlő. Látszólag minden csónak egyforma, azonban van olyan kisdiák, akinek a csónakjának az alja, ami a felszín alatt van, sokkal vékonyabb és sérülékenyebb, mert az önvédő meschanizmusai nem kifejlettek, és sokszor kerülhet kiszolgáltatott helyzetbe, ezáltal a fedélzetre betörhetnek előítéletek, sérelmek, amelyeket egyedül nem képes onnan eltávolítani. Csapatban és összetartozásban esélyt adhatunk. Esélyt, mert az elfogadás nem csupán felelősség. Kötelesség.” (Perecz Viktor)

    Viktor vállalta ezt a kötelességet.

    Első ránézésre bárki könnyedén legyintene, ez a mosolygós, kedves fiatalember, sikeres fotós, és tanár, nyilván a szerencse gyermeke. Kicsit ennél árnyaltabb a kép. Viktor 17 éves korában lett leukémiás. Hónapokon át kapta a kemoterápiát. Meggyógyult. Fiatal felnőttként az öngyilkosság gondolata foglalkoztatta. Azután rájött, hogy inkább másként tekint a betegségére, és minden, amit azóta is kapott, pozitív irányba próbálja fordítani. “Amit kapsz az élettől, abban a jót kell megtalálnod a magad számára.” A Bátor Tábor résztvevőjéből önkéntes lett.

    Eltelt néhány év, és Viktor gyógypedagógiát kezdett el tanulni, majd egyre inkább az autizmus, az autisták felé fordult.

    Két éven át fontolgatta a fotók elkészítését. Végül egy stroke kellett ahhoz, hogy a terveket tettek kövessék. Viktornál hitelesebben kevesen tudnák megfogalmazni a megszívlelendő tanácsot.

    Ne halogassuk a dolgokat, mert nincs holnap. Csak ma van.

    A stroke után bekövetkezett afáziája segített Viktornak megbizonyosodni arról, hogy az autisákkal van dolga a további életében. Úgy érzi, a csend a közös nyelv ezekkel a gyerekekkel, általa közelebb kerülhetett a világukhoz.

    És itt jön képbe a kötelesség. Úgy érzi, az ő kötelessége megmutatni ezt a világot másoknak is. Kifejezni azt, hogy mennyire fontos a megértés. Amikor a gyerek, a család megkapja az autizmus diagnózisát, sokszor eluralkodik a félelem. A mi kötelességünk, hogy megértéssel közeltsünk feléjük, és segítsük ezeket a családokat. Félelem helyett nyitottságra van szükség.

    Az „árnyék”, fotós szándéka a képeken keresztül egyértelműen érződik: vidámság és szomorúság, az élet kettős természete.

    Csak így tovább, Perecz Viktor, kíváncsian várjuk a következő munkáidat!

    Fotó: Tarján Kata
    Az árnyékpedagógus olyan személy, aki közvetlenül az autizmussal élő (vagy másfogyatékossági csoportba tartozó) tanulóval foglalkozik. Az árnyékpedagógus idejének nagy részét a tanulóval tölti a tanórákon és a strukturálatlan helyzetekben (órák közti szünet, ebédlő, udvar, stb.). Ahogy a nevében is benne rejlik, szinte észrevétlenül, árnyékként kíséri az integrálandó tanulót. Segíti a gyermeket a tanórai viselkedés elsajátításában, úgymint: figyelemfókuszálás, instrukciók magára vonatkoztatása és értelmezése, viselkedési szabályok kialakítása és betartása (sorra kerülés, várakozás stb.), segítségkérés, különféle tanulási szervezési módokban történő munkavégzés, stb. Az óraközi szünetek eltöltése kifejezetten nehéz a legtöbb autizmusban érintett gyermek számára. Ilyenkor árnyékként az a fő feladat, hogy elősegítse a kortársakkal való interakciókat, azok kezdeményezését, fogadását, az arra való reagálást, illetve a játékba hívást és bekapcsolódást. A szociális helyzetek értelmezésében, felmerülő konfliktusok kezelésében is támogatásra van szükségük. Szükség esetén pedig a szabadidő önálló eltöltésének lehetőségét biztosítja számára, hiszen fontos, hogy a szünet ne újabb feladathelyzetet jelentsen, hanem pihenésre, feltöltődésre használható idő legyen, csakúgy, mint a többiek számára. A szülőkkel is szorosabb kapcsolatot próbál fenntartani. Mint tudjuk, az üzenetátadások, az élmények megosztása, mind problémát jelenthetnek az autizmussal élő tanulóknak. Törekszik arra, hogy olyan együttműködést alakítson ki a szülőkkel, amelyben segítik egymás munkáját. A pedagógusokkal való kooperáció is elengedhetetlen része ennek a folyamatnak. Az árnyék pedagógus érzékenyítő beszélgetések keretein belül próbálja tisztázni, mik lehetnek, és mik nem lehetnek az elvárások egy ilyen különleges helyzetben lévő tanulóval szemben. Az autizmussal élő tanuló osztálytársainak, és iskolatársainak is egy tanóra keretein belül elmondja, hogy miért is van egy felnőtt egy gyermek mellett. A gyerekek egyébként nagyon kedvesek és elfogadóak a témát illetően.  Egy árnyék munkája igencsak szerteágazó. A legfontosabb azonban az autizmus spektrum zavarban élő gyermekkel való baráti, bizalmi alapú nexus. Ennek kiépítése egy hosszú folyamat. A munkafolyamat alapvető célja nem az, hogy az autista gyermekre ráerőltessük az elvárt normákat, hanem a fő cél az, hogyan találjunk meg azt az egyensúlyt, amiben a gyermek is biztonságban érzi magát, de a saját képességeihez mérten mégis kihívások elé állítjuk, amiben sikerélményt szerezhet, és képes tanulni elsajátítani a tapasztalatokat szerezni. Így az autizmusban érintett személy, és a környezete is egyaránt jól érezheti magát. Egy olyan oktatási és szociális miliőt próbálunk megteremteni, amiben figyelembe vesszük az autizmussal élő tanuló erényeit, és gyengeségeit. Fontos szem előtt tartani, hogy számunkra megkérdőjelezhetetlen szimpla hétköznapi szituációk, nekik bonyolult értelmezhetetlen, vagy adott esetben nagyon sok energiát igénylő munka, az ebben való adekvát viselkedés. (Forrás: https://auti.hu)
    Előző cikkA költészet napja – Egy hétig ingyenesen elérhető a Müpa digitális irodalmi gyűjteménye
    Következő cikkTámogassuk, de ne szervezzük! – Informális nyelvtanulás online