Hogyan került kiemelt szerepbe a Digitális Témahét a hazai közoktatásban?
H.Á.:
Az egész köznevelés, sőt az egész oktatási rendszer számára komoly kihívás, hogy megfeleljen a társadalom és a gazdaság oldaláról érkező igényeknek. Ezek között egyre hangsúlyosabb az, hogy a gyerekek digitálisan felkészülve lépjenek ki az iskolarendszerből. Úgy is fogalmazhatunk, hogy az olvasás, írás, számolás mellett az alapkompetenciák közé a digitális világban való eligazodás is felsorakozott.
Ennek a felismerésnek köszönhetően fogadta el a Kormány 2016-ban Magyarország Digitális Oktatási Stratégiáját (DOS). A Digitális Témahetet (DTH) ugyanebben az évben rendeztük meg először.
Ma már nem kell magyarázni, hogy a digitális kompetencia miért vált ennyire fontossá. Azt viszont fontos kiemelni, hogy arra a helyzetre, amelyet ez a hirtelen megjelenő és sürgető igény generált, az oktatás nem volt felkészülve. A digitális kompetencia oktatásának nincs módszertana, nincs tananyaga, kevés a tapasztalat ezen a területen, így mindent egyszerre, a nulláról kell létrehozni. Ezt a folyamatot szolgálja többek között a Digitális Témahét is, ami természetesen egy a sok támogató beavatkozás között. A Digitális Témahét önmagában nem fog egyetlen iskolát sem digitálissá tenni, de ha csak egy kis időre is, új szemléletet és módszereket visz be az iskola életébe. Emellett fontos indikátora annak is, hogy hogy egy intézmény mennyire elkötelezett a digitális átállás irányába. A Digitális Témahét arra is jó alkalmat termet, hogy szakmai közösségek jöjjenek létre, a tanárok kapcsolatba kerüljenek egymással, megismerkedjenek új módszerekkel és megosszák egymással a tapasztalataikat. Az elkötelezettség kinyilvánítása mellett tehát elsősorban a tudásmegosztásról, a jövő irányainak kitapogatásáról és arról szól, hogy az intézményrendszer elinduljon a felkészülés felé. Hosszú távú terveink szerint pedig eljön majd az idő, amikor nem lesz már szükség Digitális Témahétre, a pedagógia mindennapos részévé válnak a digitális eszközök és módszerek.
Addig is muszáj elmondani, hogy mi nem a Digitális Témahét.
Így fontosnak tartjuk kiemelni, hogy a Digitális Témahét nem egy informatikai platform. Nem az a cél, hogy még több informatika órát tartsunk. A cél kifejezetten az, hogy a digitális technológia ismeretátadásba, tudásátadásba, a kompetenciafejlesztésbe való beépítését próbáljuk meg elérni. De nem csak az informatika, hanem a többi tantárgy keretei között. A digitális kompetenciafejlesztés nem korlátozódik a számítástechnika teremre és az informatika tanárra, hanem szeretnénk kinyitni ennek lehetőségét a többi pedagógus számára is. Ez a felismerés, ezek a célok hozták létre még annak idején a projektgazda EMMI és a koordinációt végző IVSZ (Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége) együttműködésével a Digitális Témahetet. Az EMMI olyannyira felkarolta a kezdeményezést, hogy beemelte a témahetek közé, és a Témahét már 2016-ban bekerült a tanév rendjéről szóló rendeletbe. A programban való részvétel nem kötelező, de szerencsére évről-évre egyre több iskola gondolja úgy, hogy érdemes a Digitális Témahéttel foglalkoznia, és megmérettetnie magát. A Digitális Témahéthez ugyanis egy pályázat is kapcsolódik, ahol – a szakmai elismerésen túl – több kategóriában is értékes díjakhoz juthatnak a pedagógusok és az intézmények.
Mit érdemes tudni a Digitális Témahéthez kapcsolódó statisztikai adatokról, arról, hogy hány gyereket ér el, mekkora jelentősége van, illetve mit is jelent ez pedagógiai szempontból?
F.A.L.:
Az iskolák már augusztusban megtervezik, milyen témaheteken vesznek részt. A három témahét (pénzügyi tudatosság és gazdálkodás hete, digitális témahét, fenntarthatóság-környezettudatosság témahete) nagy mértékben eltér egymástól. A Digitális Témahétnek nincs előre meghatározott tematikája. A digitális technológia széleskörű alkalmazásáról szól, amelyet bármilyen témán keresztül meg lehet valósítani, a kertészkedéstől az atomfizikáig, projekt formájában. A projektek közti jelentős különbség abban mutatkozik meg, hogy a digitális technológia mennyire beágyazottan jelenik meg az oktatásban. Az nem szerencsés, ha ezek az eszközök, módszerek, a semmiből előbukkanva egyetlen tanórán megjelennek, és azután soha többé. Ezért a Digitális Témahéten való részvétel során olyan projektet kell megvalósítani, amely legalább öt tanórát ölel fel. A megvalósítás lehet egynapos, de tarthat egy héten keresztül is, az iskola dönti el, hogyan osztja be az idejét. Ez attól is függ, hogy egy-egy csoporttal, osztállyal hány olyan tanár dolgozik, aki részt vesz a projekt megvalósításában.
Az iskolák első körben a tanév rendjéből és az EMMI-től kapott levélből értesülnek arról, hogy a témahét mikor kerül megrendezésre, amelyek az aktuális év fontosabb témakörei, és hol lehet bővebb információhoz jutni. Emellett létezik a Digitális Témahét honlap, amelyen keresztül a résztvevők regisztrálhatnak, és ahol több mint 200 támogató anyag (mintaprojekt, módszertani segítség, videók, tananyagok) található meg.
H.Á.:
A témahét honlapjáról az évfolyamra, tantárgyra lebontott, előre gyártott tananyagok, projektvázlatok, részletesen kidolgozott projektcsomagok letölthetők. Ezek a „kulcsra készen” kapott támogató anyagok lehetővé teszik a programhoz való csatlakozást azok számára is, akik egyébként még nem annyira jártasak a digitális technológia használatában.
F.A.L.:
A Témahét honlapján lehet tehát regisztrálni, és itt érhető el az a programtérkép is, amely egyrészt a regisztrált iskolák és a vállalt projektek számát mutatja, a piros jelölők pedig azokat a partnereket (cégek, múzeumok, egyetemek, de akár iskolák is) jelzik, amelyek ingyenes programokat kínálnak az intézmények, iskolák számára. A térképen az is jól látszik, hogy határon túli iskolák is részt vettek a programban, ami ugyan nem újdonság, de idén ismét túlléptük az előző évi részvételi számot, mind a határon túli, mind a magyarországi iskolák tekintetében. A „programok” menüpontban a partnerek által kínált különböző programlehetőségek megyére bontva érhetők el.
A Facebookon négy évvel ezelőtt elindítottunk továbbá egy Digitális Témahét tanári fórum nevezetű Facebook csoportot is, amelynek közel 3000 pedagógus tagja van. Ez a csoport nagyon aktív nemcsak a témahét idején, hanem például az őszi időszak alatt megrendezett Code Week idején, de tulajdonképpen egész évben is. A híreket leggyorsabban ezen a fórumon tudjuk eljuttatni a pedagógusokhoz, de nagyon sok az interakció a tanárok között, illetve a tanárok és közöttünk is. Kérdésekre válaszolunk, tanácsot adunk.
A Facebookon nyilvános Digitális Témahét oldalt is működtetünk, ami szintén segíti az információk eljuttatását a célközönséghez. Emellett üzemel egy helpdeskünk: emailen keresztül is megkeresnek bennünket, és nem csak technikai jellegű kérdésekkel. Előfordulnak olyan típusú megkeresések, hogy „szeretnék projektet indítani, de segítségre van szükségem!” – mi pedig ötleteket adunk.
Szintén hagyomány már, hogy a témahetet megelőző hetekben március és április folyamán heti rendszerességgel tartunk 2-3 online előadást, webináriumot, amelyek hasznos ötletekkel szolgálhatnak projektek megtervezésében és kivitelezésében, illetve általában is, a digitális eszközök hagyományos oktatási környezetbe való integrálásában. A Digitális Témahét Youtube csatornáján közel 100 webinárium érhető el az idei és az elmúlt évből.
H.Á.:
A Digitális Témahét egyfajta hubként működik, amelyen keresztül támogatásával – azok a pedagógusok, akik kezdeni szeretnének valamit a digitális oktatás terén, de még nem tudják, mit és hogyan, egy minősített szakmai közösséghez férnek hozzá, akikkel a nulladik szintről akármeddig is el lehet jutni. Ehhez nyújtunk mi a felületeinken keresztül, szakértők bevonásával, támogatást. Ebben a több ezer pedagógus részvételével működő közösségben az aktivitás az egész tanév során megmarad, és két Digitális Témahét közt sem csökken le – és ez a hálózatosodás adja az igazi értékét a programnak.
Fontos, hogy az iskolák kapcsolatot tartsanak az iskolán kívüli világgal is, vállalatokkal, közgyűjteményekkel, közösségi helyekkel. A Digitális Témahét arra is lehetőséget teremt, hogy egy-egy cég elmondhassa magáról, mit csinál, és milyen készségeket vár el a jövő munkavállalóitól. Ez pedig máris pályaorientáció, vagyis az élethez való közelítése az oktatásnak.
F.A.L.:
A 4. témahéten minden eddiginél több iskola csatlakozott a Digitális Témahéthez. Az aktuális szám mindig változik a honlapon, a végső szám 1044 lett.
A programban 8000-nél több pedagógus vesz részt, ami – figyelembe véve, hogy a részvétel nem kötelező – nagyon magas szám. Ráadásul a projektek megvalósítása nagyon komoly előzetes munkát igényel. A program ugyanis nem csupán arról szól, hogy az órán elővesszük a mobilunkat, és megnézünk egy Kahoot kvízt: van olyan iskola, ahol digitális szabadulószobát építettek vagy egy egész hetet töltöttek el a robotikával. A program nagyjából 140.000 diákot ért el, ez több, mint 12%-a hazai diákságnak. Több tízezerrel növekszik minden évben a csatlakozó diákok száma. A projektek száma körülbelül 3100, Emellett a partnerek nagyjából 1600 programot hirdettek meg. A csatlakozott iskolák átlagosan 3 projektet valósítottak meg intézményenként, de volt olyan iskola, amely 25 projekttel regisztrált.
Ezek a számok egészen egyedülálló aktivitást tükröznek, különösen, ha tekintetbe vesszük, hogy a résztvevők ezért semmilyen külön díjazást nem kapnak. Az ilyen típusú projektek nem jellemzőek Magyarországon, ennek ellenére azt mondhatjuk, hogy a Digitális Témahét tömegmozgalommá vált. Az iskolák hónapokon keresztül lelkesen készülnek rá, és a hatása messze kitart a témahetet követően is. A felkészüléssel töltött időt már nem hagyja veszni a tanár, hanem a módszereket a témahéten kívül is használni fogja.
H.Á.:
A digitalizáció nagyon sokáig csak a magányos farkasok hobbija volt: egyedül az iskolában, szembeszélben valaki valami újat próbált bevinni az órai munkába… A Digitális Témahéten való részvétel azonban több pedagógus együttműködését feltételezi, és ez bizonyos szempontból komoly belépési korlát. Az, hogy ez a program mégis ilyen tömegeket tud megmozgatni, azt mutatja, hogy igenis van igény, szándék és készség a pedagógusban arra, hogy egymástól tanuljanak és egymással együttműködve közösen dolgozzanak ki projekteket a diákok számára.
Ez egy jól kommunikálható és bemutatható program a szülők felé is. Részt venni a Digitális Témahéten, branddé vált. Magas értékű üzenet, minősítés az intézmények között, és érzékelhető egyfajta tudatosság az intézményvezetés részéről. Komoly elkötelezettséget jelez, ha egy intézmény már sokadik alkalommal teszi ki a honlapjára a részvételt igazoló, általunk megalkotott kitűzőt.
Minden diáknak van hozzáférése, tud dolgozni egy-egy feladaton a projektben, van megfelelő háttértámogatása, eszköze, szoftvere stb.?
H.Á.:
Mindenki számára kínálunk valamilyen lehetőséget, erre nagyon odafigyelnek nálunk a szakmai szervezők. Hiszen az intézmények közt óriási különbségek vannak a hozzáférés tekintetében. Vannak olyan iskolák, ahol semmilyen eszköz nincs. Vagy egyetlen számítógép van, de ahhoz sincs internet hozzáférés. És persze vannak olyanok is, ahol minden gyereknek van tabletje. De magának a digitális pedagógiának az eszközrendszere akkor is használható, ha alig van eszköz. Egyetlen olyan projektünk sincs, amelyik egy számítógépterembe van betervezve. A projekteknek meghatározó eleme, hogy a gyerekek közösen csinálnak valamit, és ahhoz használják a digitális technológiát, hogy ezt megosszák vagy feldolgozzák. De nem az a cél, hogy egész órán keresztül, vagy az öt órán keresztül egy számítógép mögött üljenek. A Digitális Témahét tehát az eszközrendszer kifejezetten életszerű felhasználásra épül, ami alkalmazkodik az intézmények lehetőségeihez.
Ez egyébként külföldön sincs másképp. Létezik egy Computing at School nevű közösség Angliában, amelynek keretében a Barefoot Computing alcsoport főleg kisebb diákok számára nyújt programokat. Ott például egy csomó olyan technikát, módszertant alkalmaznak, amihez egyáltalán nem kell semmilyen informatikai eszköz. Testnevelés órán olyan sorgyakorlatokat hajtanak végre, amelyek egyben algoritmizálási gyakorlatok is. Miközben a gyerekek fel-alá futkároznak, a fejüket is használniuk kell. Megtehetjük, hogy a gyerekeket kiküldjük az utcára, és a telefonjukkal, GPS-koordináták alapján kell valamilyen, tananyaghoz kapcsolódó felfedező körutat tenniük, anyagot gyűjteniük fényképeket csinálniuk. Mindezt aköré az anyag köré építve, amit egyébként is tanultak volna, akár környezet, akár történelem, akár irodalom tantárgyból. Nem új tartalmat akarunk ezzel benyomni tehát az iskolába, hanem digitális eszközökkel feldolgozni azt, amit egyébként is tanítanánk. Mi nem fejlesztünk külön tananyagot, amit az adott osztályfőnöki órán be lehet mutatni, hanem módszertani segédletet adunk. A Digitális Témahét tehát megközelítési mód, módszertani rendszer.
F.A.L.:
Amikor digitális kompetenciáról van szó, akkor a nemzetközi DIGCOMP keretrendszer az, amelyre építünk és erre hivatkozik a DOS is. A digitális pedagógiai projektek esetében nem egy-egy konkrét szoftverre vagy alkalmazásra irányítjuk a figyelmet, inkább a pedagógiára helyezzük a hangsúlyt. Nem halat, hanem hálót szeretnénk adni a tanároknak. Ha pedagógiailag átgondolt a projekt, akkor az alkalmazások, eszközök cserélhetők, a célok, körülmények függvényében. Minden régióban tartottunk műhelymunkákat, széles körben igyekeztünk támogatást adni a projektek tervezéséhez. Fontos, hogy legyen alapos tervezés, tanulási- és fejlesztési cél, folyamatos értékelés, mégpedig formatív értékelés, és természetesen publikus termék vagy eredmény. A honlapon vannak mintaprojektek is, projektterv sablon is, és ott van támpontként számos webinárium előadás is.
Alulról kell jönnie ennek a kezdeményezésnek?
H.Á.:
Ezt csak így lehet. Ennek oka az, hogy nem várhatjuk meg, amíg az újonnan képzett pedagógusok terjesztik el a digitális pedagógiát, tehát a már most is aktív pedagógusokat, egyenként kell bevonnunk, ez pedig csak helyi, alulról induló kezdeményezésekkel valósulhat meg hatékonyan. Mindenkinek biztosítani kell azt a lehetőséget, hogy részben az egyénre, részben az intézmény sajátos körülményeire tudja szabni a megvalósítást. Egyetlen, központilag meghatározott megoldás a digitális pedagógia alkalmazására, elterjesztésére nem létezik, ugyanis egy egyes intézményi sajátosságok, felszereltség, pedagógiai lehetőségek jelentős mértékben eltérnek egymástól.
Hogyan informálják a szülőket? Őket hogyan lehet bevonni? A szülőnek is tudnia kellene algoritmizálni?
F.A.L.:
A Facebook-csoportban különféle példákat lehet látni a szülők bevonására. Vannak iskolák, ahol a pedagógusok plakátot készítenek arról, mit fognak közösen csinálni a gyerekekkel, és ezt megosztják a szülőkkel. Máshol beírnak az üzenőbe, hogy a héten be lehet hozni a tabletet az iskolába, és milyen programok telepítésével segítsék a gyerekek munkáját.
Pontosítok. A legtöbb családban van valószínűleg egy nagypapa vagy egy nagybácsi, aki szerint a számítógép eleve ördögtől való.
F.A.L.:
Sokféle vélemény van, de sokszor az ismeretlentől való félelem okozza a távolságtartást. A szülők és gyerekek számára például sok iskola szervez előadást, ezek között a legnépszerűbbek a biztonságos internetezéssel foglalkozók. Korábban legnagyobb arányban a gyerekek mutatták be a digitális világot, de ma már azért a szülőnek is van valami fogalma az egészről, vagy legalábbis belátja, hogy ha ő nem is olyan jártas ezen a területen, ez a tudás bizony szükséges…
Nagyon sok olyan ember van, akár tanárok is, akik azért zárkóznak el a digitális technológiáktól, mert nincsenek ismereteik arról, hogy mi mindent lehet csinálni velük, és azt gondolják, hogy csak haszontalanságra valók. Ha a többen ismerik meg, mi mindent lehet például telefonon keresztül elintézni, vagy, hogy mi mindent lehet a tanulásban is másképp csinálni, mint régebben, akkor máris megváltozik sokak hozzállása.
H.Á.:
Nehéz kérdés, ezzel a hozzáállással valóban meg kell küzdeni. A legtöbb szülőben valóban nagy az ellenállás, másfelől azonban az is elvárás a részükről, hogy a gyerek a világra felkészülve kerüljön ki az iskolából. És ennek az is része, hogy tanítsák meg őket a digitális eszközök használatára. Ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagyni azokat a szülőket sem, akik aggódnak, hogy a gyerek ki van téve a cyber-bűnözésnek, a különféle zaklatásoknak, visszaéléseknek. Ezt a két dolgot külön kell választani. Mi megpróbáltuk ezt úgy megfogalmazni, hogy
a gyerekeket egyetlen dologtól kell nagyon megóvni a digitális világban: hogy kimaradjanak belőle.
Ez esélyegyenlőségi kérdés is. Mindenképpen hozzáférést kell biztosítani, de ennek a hozzáférésnek szabályokhoz kell igazodnia. A pedagógus feladata pedig ezeknek a szabályoknak az átadása. A szülők nem tudják ezt megtanítani, mert ők maguk sem tudják, soha nem tanulták. A pedagógus feladata és felelőssége, hogy a diákok tudják használni a közösségi oldalakat és digitális felületeket. Ebben az adatvédelem, a személyes szféra védelme az elsődleges, és ezután jönnek a technikai biztonság következő szakaszai. Nem megóvni kell tehát a diákokat, hanem felkészíteni őket az eszközhasználatra. És ha az iskola távol tartja magát ettől, és úgy akarja megóvni, hogy nem mutatja meg vagy nem használ eszközöket, az károsabb bizonyos szempontból, mintha kísérletet tenne arra, hogy néha, ellenőrzött körülmények között, meghatározott programokhoz kapcsolódóan, a gyerekek kezébe adja a digitális eszközöket. Ezzel a gyerek is azt fogja majd megtanulni, hogy a digitális eszköz egy probléma megoldásához van, nem pedig egy öncélú örömszerzési eszköz. Azzal, hogy az iskola kirekeszti a tanulási és a tanítási folyamatból a digitális eszközöket, áttolja őket a szórakozás platformjára, és ezt tanulják meg a gyerekek, hogy ez arra jó, hogy videókat nézek, meg chatelek a többiekkel. Ahelyett, hogy azt tanulnák meg, hogy ha beleütközöm egy problémába, akkor veszem elő a telefonomat vagy a tabletemet. Az egyik legnagyobb felelőssége ma az oktatásnak, hogy a célhozrendeltséget megmutassa a diáknak, hogy a digitális eszköz egy adott iskolai problémának a megoldására ugyanúgy alkalmas, mint a papír vagy a ceruza, vagy talán még sokkal jobban is. Ugyanis ezeket az eszközöket kell majd a munkahelyén is alkalmaznia. És a munkahely nem fogja tolerálni, ha majd egész nap facebookozik, ahelyett, hogy az eszközöket, amelyeket biztosítanak számára, a probléma megoldására használná.
A Digitális Témahét projektjeinek nagyon fontos sajátossága, hogy az eszközöket nem öncélúan, hanem alkalmanként és célhoz kötötten használják. Nem állandóan vannak jelen a “kütyük”, hanem csak akkor veszik elő azokat, amikor egy olyan típusú problémához érnek, ami digitális eszközzel hatékonyabban megoldható. Ahol pedig nincs ilyen helyzet, ott ragasztanak, festenek, vagy egyszerűen csak megbeszélik a problémát. Drámapedagógia esetében csinálnak egy darabot és maguk eljátsszák, és a digitális eszközök csak akkor kerülnek elő, amikor ezen túlmenően kell valamit megvalósítani.
Hogyan lehet élni a kütyük nélkül? Az egyik, Digitális Témahéten résztvevő, iskola ezzel foglalkozik.
H.Á.:
A digitális pedagógia nem a digitális eszközhasználatról szól, hanem a digitális életre való felkészítésről. A kütyühasználat, ha nem célhoz rendelt, akkor inkább kerülendő, mert csak leköti az ember idejét, és nem produktív tevékenység. A digitális önmegtartóztatás, a digitális böjt nem a leghatékonyabb módszer. Sok embernél nem válik be. Én inkább azt gondolom, hogy akkor működik jól, ha a jó használat kiszorítja a rossz használatot. Ha megtanulják, hogy mire lehet ezeket az eszközöket jól használni, egyébként pedig más örömforrás és más program is van az életükben, mint a kütyüzés.
Mi a helyzet a robotokkal? Ők lesznek a mi munkahelyi konkurenciáink?
H.Á.:
Sok olyan projekt van, ami robotikához, kódoláshoz vagy algoritmizáláshoz kapcsolódik. Nem szükségszerű, de egyre jobban terjed, és egyre jobban használják. Az algoritmizálás valójában egy fejlett szabályalkotásról, szabálykövetésről szól, nem pedig csak a kódolásról.
A körülöttünk lévő világ is egyre jobban digitalizálódik. Egy buszra sem lehet úgy felszállni, hogy az ajtókat ne egy számítógép vezérelje. Régebben minden ajtóhoz egy gomb volt a sofőrnél, most pedig már csak egy gomb van, ami azt nyitja ki, ahol jeleztek. Ez alapvető változás a rendszerekben. Egyre kényelmesebbé, követhetőbbé válik a folyamat, de közben egyre bonyolultabbá is az a digitális vezérlőrendszer, ami ezeket körülveszi. Aki ezt nem érti, nem látja át, nem tapasztalta meg, hogy ezek is egyszerű rendszerek, nagyon egyszerű algoritusoknak a sokszoros összetettsége miatt tűnnek csak bonyolultnak, annak számára a világ egyre inkább idegen, misztikus dologgá válik. Az iskolának egyre fontosabb feladata, hogy ezt a misztériumot lebontsa, és megmutassa a gyerekeknek, hogy amikor egy robotot vagy egy jegykiadó automatát lát, vagy a Google térképalkalmazását, akkor nem valami csoda történik a háttérben, hanem nagyon egyszerű algortimusoknak a sokasága működik ugyan, de ezt ő maga is fel tudja fogni, és – egyszerűbb kivitelben ugyan, de – meg is tudja csinálni. Ezek az ismeretek kiszámíthatóvá és megismerhetővé teszik a világot.
Az algoritmizálási képesség nem az informatikusok kizárólagos sajátja, hanem minden egyes ember alapkompetenciáinak a része. Szoftverfejlesztő mérnök nem mindenkiből lesz, de olyan ember, aki beleütközik egy robotba, akár pizzakihordásnál, akár éttermi felszolgálásnál, egyre több lesz. Ha a működés hátterét nem ismerik meg, vagy nem értik, ez számukra hátrányt jelent.
Ami automatizálható, azt automatizálni is fogják. Ami talán nem is olyan nagy baj, hiszen, amit meg tudnak csinálni helyettünk a gépek, azzal mi ne töltsünk időt. Probléma akkor van, ha valakinek a munkaköre kizárólag automatizálható folyamatokból áll. Az iskolának fel kellene készítenie a gyerekeket arra, hogy ne a robotokkal akarjanak versenyezni, ne arra törekedjenek, hogy erősebbek, pontosabbak és gyorsabbak legyenek, mint egy olyan robot, amit kifejezetten erre fejlesztettek ki. Egy diáknak arra kell felkészülnie, hogy „emberebb” legyen a robotnál, legyen kreatív, játékos, és képes arra, hogy együttműködjön másokkal. Ezek azok a tevékenységek, amelyekben a robotok nem tudnak versenyezni az emberekkel. Ha erre készíti fel őket az oktatás, egy olyan munkakörben fogják magukat találni, amelyben lehet, hogy bizonyos elemeket a robotok átvesznek majd, de ez csak még inkább lehetővé teszi, hogy kiterjessze a tudását, és csak a kreatív részét használja a tudásának, miközben együttműködik a robotokkal. Hiszen nem is annyira robotokra, inkább co-botokra kell majd egyre inkább számítani, amelyek együttműködnek az emberekkel.
Ha jóslásokba akarunk bocsátkozni, akkor azt mondhatjuk, hogy nem teljes munkakörök fognak eltűnni, hanem a munkakörnek csak az a része, amely automatizálható. A robotok más és más arányban lesznek jelen az egyes szakmákon belül. A néhány évtizeddel ezelőtt a banki ügyintézők munkájának jelentős részét tette ki a készpénz kiadása. Amikor megjelentek az ATM-ek, sokan úgy gondolták, hogy a banki ügyintézői munkakör szép lassan el fog tűnni. De nem ez történt. Ellenkezőleg: egy idő után emelkedni kezdett a banki ügyintézők száma. Ezek az ügyintézők azonban már nem foglalkoztak készpénz számolással és kiadással, mert azt az ATM-ek intézték, viszont sokkal magasabb fizetésért egy sokkal magasabb szintű tevékenységet kezdtek végezni. Arról beszélgettek az emberekkel, hogy milyen a pénzügyi helyzetük, mennyi megtakarításuk van, és hogy milyen hitelre vagy biztosítási termékekre van szükségük. Ez a fajta munka óriási távolságra van a készpénz kiadástól és számolástól, és azt hiszem, kevés olyan banki ügyintéző van, aki újra készpénzt szeretne kiadni.
