Kezdőlap Digitális eszközök

Tégy többet! etikaverseny harmadszor- Hagymássy Krisztina beszámolója

Cserlakiné Hagymássy Krisztina a Veres Pálné Gimnázium etika tanára már harmadszor rendezte meg a Tégy többet! etikaversenyt többek közt a KELLO támogatásával. Mit lehet tenni, ha a diákok "nem hajlandóak olyat csinálni, amiért nem jár pont a felvételin"? Krisztina megosztja velünk a verseny szervezésének tapasztalatait, a cikk végén értékes gondolatokkal a résztvevő tanulóktól!

2019-ben 3. alkalommal került sor a Tégy többet etika versenyre. Első alkalommal 2017-ben Nyíregyháza 5 középiskolája vett részt a játékon. Munkahelyet váltottam, Budapestre költöztem, de a verseny nem maradt el. Új munkahelyem, a Veres Pálné Gimnázium méltóan a 150 évvel ezelőtt is páratlanul innovatív elveihez most is támogatott, így idén szintén 5 iskola diákjai mérették meg magukat, de Nyíregyháza mellett már Kisvárda, Budapest és Monor is. 

Mondhatnám, hogy minden pillanatát élveztem, de nem lennék teljesen őszinte. Egy ilyen verseny megszervezése sok időt, kitartást és lelkesedést kíván. 200 embernek megfelelni nem könnyű. A feladatok összeállításán túl, össze kell hangolni, hogy minden iskola egy időben tudjon játszani, szponzorokat találni az ajándékokhoz. Komoly segítség, hogy évek óta számíthatok a KELLO, a Kolibri és az Akadémiai Kiadó támogatására..No és a legfontosabb: a jelentkezőket meggyőzni, hogy élvezni fogják. Nagyon pozitív élmény volt, amikor Kisvárdáról ismeretlenül megkeresett egy kolléga, hogy olvasott a versenyről és szeretnének jelentkezni. Ugyanakkor csalódás, amikor hívtam jó nevű iskolákból ismert, általam is tisztelt tanárokat játszani és falakba ütköztem. Néha olyan értetlenül álltam az indokok előtt, hogy óhatatlanul eszembe jutott a Lk.14.1-24.

Több olyan visszautasítással találkoztam, hogy a „diákokat nem érdekli”, „nem hajlandóak olyat csinálni, amiért nem jár pont a felvételin”, sőt „nem kényszerítheti” a jelentkezésre . Igen, így nem is megy. Én ebben nem hiszek. Szerintem a gyerek szeret játszani, ha ezt nem akarja felvállalni 17 évesen, akkor más úton, de meg kell próbálni.

Valószínűleg azért látom másképp a gyerekek motiválhatóságát, mert 20 évig „csak” könyvtárostanár voltam. Azért „csak”, mert itt a diákok valóban önzetlenül a verseny, a játék, a tudásvágy miatt neveztek versenyekre, pályázatokra. Nem volt mód a tanórán segíteni a felkészülést.

Idén versenybizottsági tag voltam a Bod Péter Országos Könyvtárhasználati versenyen. Ott Németh Szilviával Caroline Solé Szavazz rám! című könyve alapján dolgoztunk a Móra Kiadó támogatásával. A Tégy többet ! etika versenyen is a Maslow piramis volt a kiindulópont. Beugró feladatként a csapatok egy képet küldtek egy rövid összefoglalóval, hogy ők ezt a szükséglethierarchia melyik szintjére helyeznék el. A feladatokat úgy állítottam össze, hogy igazán ne kelljen rá „tanulni”. Ne tudásanyagot, hanem kompetenciákat mérjen, szemléletet formáljon. Volt Activity etikához kötődő fogalmakkal, annak eldöntése, hogy a kedvenc könyv/filmszereplő vajon a Maslow melyik szintjén tart, ezzel kapcsolatos FB poszt írás, Kahoot. Fantasztikus munkák születtek, mert a diákok („a miért van erre szükség kérdések után ;-)” ) igenis szeretnek gondolkozni és szívesen meg is osztják gondolataikat. 

A legjobb képeket a honlapomon is közzé tettem. Mi a verseny után az osztályokkal dolgoztunk ezekkel etika órán. A diákok választhattak képet és helyezhették el a piramis tetszőleges szintjére. Nagyon jó beszélgetéseket indított el, hiszen nem egyformán értelmezik, minden diák mást lát bele. Remélem más kolléga is tudja majd alkalmazni a tanítás során.

Köszönettel tartozok a kollégáimnak, akik segítettek sok kilométerre tőlem a verseny lebonyolításában, a lényeg, hogy egyformán gondolkozunk a tanításról. Hálás vagyok nekik és kiemelném azt a szülőt, akinek ugyan nem az érintett évfolyamra jár a gyermeke, de fontosnak tartotta, hogy segítsen. Azt mondta tetszik neki a kezdeményezés, ezért felajánlott 3 színházjegyet a győzteseknek. Látni kellett volna a 3 nyertes „kislányt”, mennyire örültek.

A diákok gondolataiból idézünk:

Elfajzott az ítélőképességünk a szükségleteinket illetően, és már nem csak azt akarjuk magunknak tudni, ami igényeink kielégítésére szolgál, s elegendő lenne, hanem hajlamosak vagyunk azt messze túlhaladva a Föld, az anya bolygónk, készleteit kimerítve luxuscikkekkel körül venni magunkat.”

Fotó: Hagymássy Krisztina

„A női szépség számos etikai problémát felvet, mert a legtöbb nő szeretne megfelelni a társadalmi elvárásoknak. Sok esetben hamis képet kapnak az ideális testről és a modell alkatot tartják az ideálnak. Észre sem veszik, hogy egészen a végletekig elmennek és anorexiában, bulémiában vagy más betegségekben szenvednek. Azonban nem csak a külsőnket akarjuk az elvárásoknak megfeleltetni , hanem a személyiségünket is. Azt sem tudjuk, hogy kik vagyunk valójában, mert elnyomjuk magunkban.”

A verseny elérhetősége és részletek:

Előző cikk“A kézművesek jobb hellyé teszik a világot.” – virtuális kézműves vásárok a jótékonyság jegyében. Interjú Kádár Annával, az AnKaságok oldal alapítójával.
Következő cikkRövid videók az oktatásban (is)