Kezdőlap hírmozaik

    Holnap kezdődik az Erasmus Napok rendezvénysorozat

    Közel 80 program várja az érdeklődőket október 10-től 12-ig az Erasmus Napokon. Az európai rendezvénysorozathoz idén több mint 40 ország csatlakozott, hazánk pedig bekerült a legtöbb eseményt szervező országok közé. Idén 16 milliárd forintot (50 millió eurót) fordítottak köznevelési, szakképzési, felsőoktatási és felnőtt tanulási Erasmus+ projektek megvalósítására Magyarországon.

    Az Erasmus Napok rendezvényei Budapest mellett 25 vidéki városban zajlanak majd. A szakmai és szórakoztató események az Erasmus+ program sokszínűségére hívják fel a figyelmet. Százhalombattán például digitális szabadulószobával, Kiskunhalason flashmobbal, Nagykátán szakmák versenyével, Egerben pedig interaktív városi sétán mutatják be, hogy mit csináltak a tanárok és a diákok egy-egy Erasmus+ projekt keretében.

    Fotó: Tempus Közalapítvány

    Az Erasmus az Európai Unió egyik legsikeresebb programja: résztvevőinek száma az év végére várhatóan eléri a 10 millió főt. A programba nemcsak egyetemisták, hanem tanárok, diákok, oktatók, szakértők és ifjúsági területen tevékenykedők is bekapcsolódhatnak. Létrehozhatnak partnerségeket, amelyekben több ország intézményei és szervezetei dolgoznak valamilyen közös témán; illetve külföldi képzésen, szakmai gyakorlaton vagy tanulmányúton vehetnek részt.

    A program több mint 30 éves története során bebizonyosodott, hogy a nemzetközi tapasztalatnak köszönhetően fejlődik a résztvevők nyelvtudása és személyisége; javulnak a munkaerőpiaci esélyek; új tanulási-tanítási módszerek, eszközök és technológiák ismerhetők meg; ezek az innovációk pedig alkalmazhatók hazánkban is, az oktatás, a képzés és az ifjúsági munka területén.

    Az Erasmus+ program népszerűsége Magyarországon is töretlen. A Tempus Közalapítvány tájékoztatása szerint, évről évre nő a rendelkezésre álló forrás, és ezzel együtt a pályázók száma is. Hazánkban idén csaknem 16 milliárd forint (50 millió euró) pályázati támogatást nyertek el köznevelési, szakképzési, felsőoktatási és felnőttkori tanulással foglalkozó intézmények és szervezetek az Erasmus+ programban. Ez 2018-hoz képest 15 százalékos emelkedést jelent, és több mint 21.000 fő nemzetközi tapasztalatszerzését tette lehetővé az oktatás és képzés területén. Továbbra is a felsőoktatási hallgatók, valamint oktatók képviseltetik magukat a legmagasabb számban, de az előző évhez képest jelentős növekedés mutatkozott a felnőtt tanulók célcsoportjában, ahol alapítványok, egyesületek és vállalkozások pályázhatnak munkatársaik külföldi továbbképzésére.

    Fotó: Tempus Közalapítvány

    A résztvevők közvetlen tapasztalataiba nyerhetünk bepillantást október 10-12. között az Erasmus Napokon. Az Európai Bizottság és az Európai Parlament védnökségével megvalósuló rendezvényeken iskolákban, alapítványoknál, felsőoktatási intézményekben, egyesületeknél és ifjúsági szervezeteknél mutatják be a nemzetközi projekteket, azok hatásait és a külföldön szerzett személyes élményeket. Közel 80 esemény várja a magyarországi érdeklődőket.

    Ízelítő a programokból:

    • A budapesti Teleki Blanka Gimnáziumba például öt külföldi országból érkeznek diákok és tanárok. Az Erasmus Napok keretében kvízjátékok és színpadi előadások segítségével azt járják körbe, hogy a víz fontossága hogyan jelenik meg a különböző kultúrákban.
    • A Szegedi SZC Hansági Ferenc Szakképző Iskolájában külföldi szakmai gyakorlaton részt vett tanulók élményeit és sikertörténeteit mutatják be. Néhány diák élőben jelentkezik Máltáról, Németországból és Portugáliából, emellett cukrászati kóstoló is lesz külföldön megismert receptekből.
    • A Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnáziumban angol nyelvű digitális szabadulószobával várják az érdeklődőket, és interaktív mini-konferenciát is rendeznek, ahol bátorítani szeretnék a tanulókat az Erasmus+ projektekben való részvételre.

    A további programok között találhatunk például szakmai versenyt, vers workshopot, fotókiállítást, flashmobot, interaktív városfelfedező sétát és számos szakmai eseményt.

    A programsorozathoz a közösségi média felületein is lehet csatlakozni az #ErasmusDays hashtag használatával.

    További részletek az Erasmus Napok rendezvényeiről: www.tka.hu/erasmusdays

    www.erasmusplusz.hu

    Előző cikkBiztonság Hete: interjú a díjazott pályamunkák készítőivel 1. rész
    Következő cikkCirrus a tűzfalon