Kezdőlap hírmozaik

„Én vagyok az a 11 éves, akinek egyetemista haverjai vannak.”

Hosszú ideig kórházban fekvő gyerekekkel barátkoznak egyetemista fiatalok, akik a tanulásban is segítenek. Fábián Sára 5 éve hozott létre egy alapítványt, amiben ma már 149 önkéntes dolgozik. Fiatalok társadalmi vállalkozásáról, önkéntességről, arról, mi is az Amigos közösség titka, Tarján Kata beszélgetett az alapítóval.

Fábián Sára, az Amigos megálmodója és vezetője, a hazai social start up egyik úttörője, aki a Forbes Magazin „30 sikeres magyar 30 alatt” listájában is szerepel. A Budapesti Corvinus Egyetemen alapképzése után Amszterdamban a Vrije Universityn stratégiát végzett mesterképzésen, illetve PhD tanulmányokat folytat business managementből. Mindemellett lelkes Amigo.

Sárát 2016-ban a La Femme 50 tehetséges magyar fiataljai közé is beválogatták, így nyilatkozott a kezdetekről:

“Az Amigos története egészen 9 éves koromig nyúlik vissza – Hosszú ideig kórházban voltam, és láttam, milyen az, amikor valaki magányos. Én nagyon jó helyzetben voltam a többiekhez képest, mert ott voltak a szüleim, de a legtöbb gyerek szinte végig egyedül feküdt az ágyában. Ezért úgy éreztem, hogy szeretnék visszaadni valamit, és lassanként egy egyetemi baráti társaság kórházi látogatásaiból megszületett az Amigos Alapítvány.”

Az alapkoncepció nem változott a kezdetek óta. Kórházban fekvő gyerekeknek tanítanak nyelvet egyetemista önkéntesek. 5 éve 11-en kezdték tervezgetni a jövőt, most már 149-en vannak az ország 4 városának (Budapest, Debrecen, Szeged, Szombathely) 10 kórházában.

 

A „Boldogságért felelős” Amigónk felel a gyerekekért, a kórházi látogatásokért, a közösségszervezésért. Illetve van egy „Fenntarthatóságért felelős” Amigó, ő a pénzügyekért, adminisztrációért, kommunikációért, adománygyűjtésért felelős. Rajtuk kívül még én vagyok a csapatban “főállású” Amigóként, és 149 önkéntes. Árulja el Sára.

Forrás: facebook.com/pg/amigosagyerekekert

A következő 5 év tervei között szerepel, hogy minden gyermekonkológiai központban jelen legyenek az Amigók. Pécs és Miskolc után pedig a következő cél, hogy az összes magyarországi, majd pedig határon túli gyermekklinikán legyenek a hosszú, kórházi ápolásra szoruló gyerekek mellett Amigók.

Nem tudnék egyetlen sikertörténetet kiemelni. Összességében a szülők visszajelzései például elképesztő érzés. Van, ami arról tudósít, hogy a gyerek kimaradt az iskolából, mert óvodából került kórházba, és az Amigók az egyetlen barátai. Lehetősége sem volt eddig, hogy barátokat szerezzen, és mennyire hálásak nekünk, hogy mégsem magányos a gyereke. A másik, amikor jönnek a tényszerű eredmények. Egy sikeres nyelvvizsga, egy sikeres osztályozó vizsga, vagy amikor újságolják, hogy 5-öst kaptak, és “nélkülünk nem sikerült volna”. Nyilván mindent megteszünk, hogy segítsük őket a céljaik elérésében, de a legnagyobb mértékben mi mégis csak a motivációt tudjuk adni számukra, a többi rajtuk múlik.
Fontos, hogy amikor visszamegy a suliba, ne kelljen kullognia a többiek után. Ne legyen kiközösítve amiatt, hogy lemaradt mindenből. Hanem magabiztosan azt mondhassa, hogy “én vagyok az a 11 éves, akinek egyetemista haverjai vannak. Ja, és közben megtanultam kínaiul…! 😉” Najó, ez egy erős kijelentés, mert mondjuk azt jelenti kb, hogy UNO-ban tud számolni, és tudja a színeket. De mindenképp önbizalomfejlesztő, ami rettentően fontos egy ilyen élethelyzetben.
– Mondja el Sára.

 

Forrás: facebook.com/pg/amigosagyerekekert

Arról, hogyan is kell profin és megbízhatóan szervezni a csapatot, helytállni pszichésen nehéz helyzetekben Sára elárulta – A kórházanként szerveződő kb 15 fős csapatok közösen osztják be egymás között a látogatásokat. Ők szervezik meg, írják be magukat, saját időbeosztásuknak megfelelően, egy közös táblázatba. Ami oda vasárnap estig bekerül, az szent és sérthetetlen.

A pszichés nehézségek feldolgozásában segít, hogy szoros, összetartó közösség van. Illetve pszichológusok szupervíziót is tartanak az önkéntesek számára.

Forrás: facebook.com/pg/amigosagyerekekert

Előfordul, hogy a kórházban évekre szóló barátságok szövődnek.

Ez mindig az Amigótól és a gyerektől függ. Van, akivel csak egyszer találkozunk, és van, akivel most már 5 éve mindig együtt nézi meg az aktuálisan megjelenő Star Wars részt az egyik Amigó. Még mindig tanulunk Skype-on keresztül Zolikával… Van, akivel 14 évesen találkoztunk először, és most, hogy 18 éves lesz, szeretne jelentkezni Amigónak. Izgalmas kérdés a kórházi beteg gyerekekből felnövő utánpótlás nemzedék. Meséli el Sára.

Forrás: facebook.com/pg/amigosagyerekekert

Szerintem a közösséghez tartozás az egyik legfontosabb húzóereje az önkénteskedésnek. Sokszor hiányzik, hogy a közös célhoz meg legyen egy stabil rendszer, amiben szerveződnek. A megadott kereteket önszerveződő módon töltjük fel tartalommal, talán ez az egyik titka, hogy túljelentkezésünk van, és sok egyetemista érzi úgy, hogy szeretne tenni a gyerekek jövőjéért, a közös jövőnkért Amigóként.

Alapvetés, hogy ha valamit megígérünk, azt biztosan be is tartjuk. Ezzel a szemlélettel ígéretet tenni nagyon nagy felelősség. A következő városokban úgy fogunk tudni elindulni, hogyha látjuk magunk körül azt a rendszeres támogatói bázist, akikkel tudunk évekre előre tervezni. Most ezért dolgozunk. Az Amigos Família koncepcióján dolgozunk – ebbe bárki becsatlakozhat (regisztráció a honlapon!), aki támogatni szeretné ezt az ügyet. Azoknak a jószívű és jószándékú embereknek a közössége lesz ez, akik azt mondják, hogy havi rendszerességgel mellénk állnak, így mi is sokkal könnyebben meg tudjuk tudunk ígérni, hogy jövünk heti 3 alkalommal…

Forrás: facebook.com/pg/amigosagyerekekert

Az Amigos a gyerekekért Alapítvány honlapja: http://www.amigosagyerekekert.hu/

Facebook: https://www.facebook.com/amigosagyerekekert/

Előző cikkSzuper ötletek a tanóra játékosítására: vetélkedők!
Következő cikkJövőre 50 millió forintot biztosítanak az újraélesztés iskolai oktatására