Kezdőlap hírmozaik

    A Digitális Tér 2019 konferencián jártunk

    Az Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete, az ELTE PPK és a Tempus Közalapítvány közös szervezésében újra megrendezték a felnövekvő „digitális” nemzedék megismerését és megértését célzó Digitális Tér 2019 konferenciát.

    Kép: Digitális Tér 2019

    A 2012-ben elindított konferenciasorozat az idők során számos izgalmas témával gazdagította résztvevőit: az elmúlt években éppúgy esett már szó a tudásmegosztásról, mint a digitális lábnyomokról és az információs társadalmat érintő kérdésekről. Az idei rendezvény középpontjában a szervezők megfogalmazása szerint a digitális életutak álltak – vagyis azok a pedagógusok, akik örömmel, hatékonyan és sikeresen tevékenykednek a digitális térben. Ennek megfelelően a konferencia célkitűzései közé tartozott annak bemutatása, hogy milyen motivációval indultak és milyen stációkon keresztül, milyen hatásokkal szembesülnek a digitális térben alkotó pedagógusok. Ebből adódóan a rendezvényen a résztvevők a következő kérdésekre kereshették közösen a választ:

    • Milyen inspirációk és milyen kihívások motiválnak a változásra?
    • Hogyan lehetséges a digitális térben hatékony tanárrá válni és hosszú távon is annak maradni?
    • Milyen tanulságokkal szolgálnak a kezdeti lépések, az első tapasztalatok?
    • Milyen vízióval, milyen jövőképpel tekinthetünk ma a digitális tér kihívásaira?
    • Mit üzennek, mit javasolnak a mesélők az első lépések megtételéhez?

    Ezzel összhangban a plenáris szekció első előadója, Gyarmathy Éva (a hazai tehetséggondozás ismert szakértője) a világban zajló általános, mindenkit érintő folyamatokról és az ezekre adható pedagógusi válaszokról beszélt. Kutatási eredményeinek összegzését tanulságosan foglalta össze előadása címében: „Változni nehéz, nem változni végzetes”. Ezt követően Bereczki Enikő Orsolya (az ELTE PPK adjunktusa) révén jobban is megismerhettük azokat, „akik mernek új utakon járni” – az előadó többéves kutatása arra világított rá, mi jellemzi a kreatív tanárokat.

    Kép: Digitális Tér 2019

    A konferencia délelőttjének egyik legizgalmasabb pontja az a Szegedi Eszter (a Digitális Módszertár és a Digitális Pedagógus Díj egyik alapítója) által moderált kerekasztal-beszélgetés volt, melynek során közelebbről is megismerhettünk néhány változásra kész, új utakon járó pedagógust. A beszélgetőpartnerek – Benedekné Fekete Hajnalka, gyógypedagógus; Éder Márta, tanító; Karafa Sándor, történelem-magyar szakos tanár; Nagy Noémi, magyar nyelv és irodalom tanár; Szabó Emese, angol-dráma szakos tanár – más-más iskolatípusokból és az ország különböző térségeiből érkeztek. A felvetett témakörök rendkívül izgalmasak és sokszínűek voltak – kezdve attól, hogy mi lehet a digitális pedagógus feladata a 21. századi iskolában, egészen addig, hogy milyen szerepe lehet a digitális eszközöknek a közösségépítésben. A felvetett kérdésekre szerencsére sokféle válasz érkezett: volt olyan hozzászóló, aki fontosnak tartotta, hogy a pedagógus időnként „kieshessen” a pedagógusszerepből (például egy tanórai „digitális verseny” keretében), mások éppen arra hívták fel a figyelmet, hogy számos eszköz tudatos használatára kell felhívni a digitális bennszülöttek figyelmét – ebben pedig kulcsszerepe lehet a pedagógusnak.

    Ezt követően a Digitális Pedagógus Díj 2019 átadására, majd szekció került sor, melyek széles skálája az Egri csillagoktól a Darts Matekon át a robotikáig terjedt. Ezek pontos és részletes áttekintéséhez komoly segítséget ad a rendezvény előestéjén (!) hozzáférhetővé vált elektronikus kiadvány, mely a konferencia témaköreit és legfontosabb tudnivalóit foglalja össze. Érdemes belelapozni!

    A fotókat Kováts Miklós készítette.

     

    Előző cikkMit tanulhatunk a Mikulás segítőitől?
    Következő cikk5+1 YouTube videó osztályfőnöki órára