A BETT egy általános iskolai tanító szemével
A BETT, a világ legnagyobb oktatástechnológiai kiállítása, évek óta az oktatásirányítók, a pedagógus szakértők közkedvelt eseménye, melyre a világ minden tájáról érkeznek kiállítók és látogatók. A világ oktatási közösségeiből, több mint 146 országból érkező emberek azért gyűlnek össze, hogy inspirációt találjanak és megvitassák az oktatás jövőjét, valamint megfigyeljék, hogy a technológia és az innováció hogyan teszi lehetővé az oktatók és a tanulók fejlődését.
Az esemény idén is hagyományosan Londonban az Excel Arénában került megrendezésre. Több mint 800 vezető vállalattal, 103 izgalmas új EdTech induló vállalkozással és több mint 34 000 résztvevővel találkozhatott, aki eljött.
Hazánkból is évek óta utaznak ki érdeklődők és idén is volt magyar stand is.
Régóta vágytam már erre a kiállításra – ha ez a szubjektivitás megengedhető. Sok-sok éve nyomon követem az oldalt, az esemény ideje alatt megrendezésre kerülő online közvetítéseket, a cégek bemutatkozásait, a katalógusokat, a kollégáim beszámolóit, de élőben szerettem volna látni azt a sokszínűséget és kavalkádot, amit az interneten való szörfözés közben elképzeltem. (Szerettem volna Londont is látni, mert még sosem volt szerencsém „hozzá”.) Szerencsére van olyan szakmai barátom, akivel idén hasonlóképpen gondolkodtunk.
Itthon, amikor még volt idő erre, OneNote jegyzetfüzetembe szépen megterveztem a programokat. Az esemény oldala egyébként szuper túrákat is ajánl, és az alkalmazást telefonunkra töltve könnyebben navigálhatunk a kiállítás területén. Próbáltam felépíteni magamban, hogy mire is vagyok kíváncsi. Kaptam sok-sok hírlevelet már előre, hogy nekem mit érdemes majd megnéznem. Tudtam, hogy lesznek ott „nagy nevek”, akiknek az előadására kíváncsi leszek majd, és azt is láttam, hogy nemzetközi kollégáim közül is egy-kettővel találkozhatom.
A kiállítás azonban, ahogy a helyszínre érkeztem, beszippantott. Úgy éreztem, mindent látni akarok. Megdőlt az előre megtervezett jó kis program, tudatosságomat elvesztve hagytam magam elvarázsolni. Két szervezett programot „tartottam” csak meg, az egyik a Microsoft által szervezett FanFest, a másik pedig Pauline Maas kolléganőmmel való találkozás. Az előző remekre, a második sajnos egy kicsit rövidre sikerült, de örömteli volt.
És, hogy mit láttam a kiállításon? Nagyon sok mindent. Igazából még a képek, a gondolatok kavalkádja nem rendeződött a fejemben.
Az első, ami nagyon érdekelt, az a 21. századi tanulási terek. Az a téma, ami kapcsán csak ötleteket gyűjthetek. Az osztályterem egyik sarkába óriási, gyönyörűen kidolgozott rönkfából épített, kicsiknek való mesebeli kuckó, a flexibilis, állítható, mozgatható, ergonómikus bútorzat, az asztalba süllyeszthető monitor, a csoportmunkára alkalmas asztalok közé illeszkedő töltődokk mind-mind lenyűgözött. Az egyszemélyes gyerek pihenőkabinok, a relaxációs 3D-s, panoráma vetítésű pihenő terek már nem is 21.századiak voltak. Jó érzés volt, hogy a kiállításon külön részleg foglakozott az ún. wellbeing-gel, vagyis a tanulók és a pedagógusok érzelmi jólétével.
Azután persze következtek a robotok. Nagyon – nagy volt a kínálat. Talán túlságosan is nagy. Sokfajta padlórobotot láttam, volt amelyik szép vagy kevésbé szép volt, volt amelyik néhány dolgot tudott csak, de voltak egészen elképesztően sokrétűek is. Nálam taroltak a Lego-k. A komolyabb EV hármasok, de a kisebbeknek való, sokféle Legó kockából, motorból és szenzorokból megépíthető legújabb LegoSpike is lenyűgözött. Többnyire mindegyik robot a blokkprogramozást használta, ezekről már sokan tudják, hogy milyen sokrétűen fejlesztik tanulóink kognitív képességeit. A LegoEducation standján Lego puzzlet építhetett az arrajáró, melyből két óriási falikép készült. Ez például számomra egy óriási ötlet volt. Apró, manuális elemek építése után összerakni egy nagyobb dolgot. Ráadásul most nagyon népszerű a kicsik körében a pixelekkel való játék (programozás), ezért ezt biztosan kipróbálom saját osztályomban is. Ha ezen a standon „szépen építettünk” mi felnőttek, akkor még egy csomag Legót is kaptunk ajándékba.
Nagyon érdekesek voltak az előadások. Nagy neveket hívtak meg előadóként, ott volt például Sugata Mitra is, aki a 89-es falba épített számítógépétől kezdte a történetet, és végül egészen a jövőről alkotott elképzeléseiig jutottunk. Elgondolkodtató volt, ahogy, amiről beszélt.
Nagyon tetszett a második este szervezett nemzetközi TeachMeet, melyen a világ minden tájáról érkezett előadók meséltek oktatási jógyakorlataikról 5 percben. Pedagógusok Törökországból, Horvátországból, Izraelből mondták el, hogy milyen osztálytermi gyakorlataik vannak. Bátran merem mondani, hogy itt jó pár magyar pedagógus is megállta volna a helyét.
A három nap, lehet kicsit kevés volt, ezért ajánlom mindenkinek, aki megteheti, hogy a kiállítás teljes időtartamát használja ki nézelődésre, kapcsolatépítésre, szórakozásra!
Cikkünk következő része pénteken érkezik, Klacsákné Tóth Ágota élménybeszámolójával.
