Kezdőlap heti kitekintő

    Ötletek a magyar kultúra napjára

    Január 22-én, nemzeti himnuszunk „születésnapján” ünnepeljük a magyar kultúra napját. Ez alkalmat ad arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak. Ennek elősegítésére állítottuk össze az alábbi játékos feladatgyűjteményt iskolások számára.

    Forrás: Pixabay

    A magyar kultúra napját 1989 óta január 22-én ünnepeljük: annak emlékére, hogy – a szerzői kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le és dátumozta Csekén a Hymnus kéziratát. (Számos további adatot is találunk itt nemzeti himnuszunk történetéről és kronológiájáról.) Alábbi játékos feladataink (és az ezekhez kapcsolódó, hivatkozott segédletek) ezért elsősorban e műhöz kapcsolódnak.

    Himnusz mindenhol

    Beszéljük meg, hol, mikor találkozhatunk nemzeti himnuszunkkal! (Figyelem! Nemcsak énekelhetjük!)

    Válaszlehetőségek:

    • Nemzeti ünnepek kezdetén és/vagy végén.
    • Sporteseményeken (eredményhirdetések alkalmával, egy-egy mérkőzés kezdetén).
    • Az év utolsó napján, illetve az új év kezdetén.
    • Az útlevelünkben. (A jelenlegi magyar útlevelekben kétféleképpen is megjelenik a Himnusz: a műanyag adatlapon dombornyomással látható a kézirat szövegének részlete, az útlevél lapjain pedig UV-fény alatt látszanak a zenemű kottái.)
    • A magyar himnusznak szobra is van Budakeszin! Érdemes ellátogatni hozzá, vagy fényképen megkeresni rajta a Himnusz szövegét. Sőt, a harangjátéka is meghallgatható!

    Himnusz-címer

    • Olvassuk el közösen Kölcsey Himnuszának szövegét! Ennek alapján – akár több csoportban – rajzoljanak a gyerekek egy (vagy akár több) képzeletbeli Magyarország-címert! A munka végeztével beszéljük meg, milyen (stilizált) jelképek szerepelnek az egyes alkotásokon!
    • Nézzük meg országunk hivatalos címerét (pl. az osztályterem falán, vagy akár itt): beszéljük meg, miben hasonlít és miben különbözik az általunk tervezett címertől!

    Himnusz-plakát

    Készítsünk egy plakátot a Himnusz első versszakából, a szöveg „felhasználásával”! Milyen motívumokkal díszítenénk?

    Példák:

    • Nemzeti színek kombinációival.
    • Nép motívumokkal – különböző magyar népviseletek jellegzetes színeivel.
    • A magyar történelem eseményeit szimbolizáló motívumokkal, rajzokkal.

    Időszalag

    • A Himnusz szövege alapján készítsünk időszalagot és jelöljük rajta (akár le is rajzolhatjuk) a versben rögzített történelmi eseményeket!
    • Kölcsey versének alcíme: „a’ Magyar nép zivataros századaiból”. Gyűjtsünk össze olyan eseményeket, amelyek alapján napfényesnek is nevezhetnénk a magyar nép századait! Tüntessük fel (írásban vagy rajzban) ezeket az eseményeket is az időszalagon!

    Képkereső

    Keressünk magyar történelmi eseményeket ábrázoló festményeket albumokban és/vagy a világhálón! Sok ilyet találunk például a Száz szép kép című gyűjteményben  – számos oktatási segédanyaggal (a képek témájáról, keletkezésük körülményeiről, stb.).

    Néhány példa:

    A képek festőjét és címét (esetleg reprodukcióját) szintén feltüntethetjük egy (akár virtuális) időszalagon.

    A magyar kultúra napjára szánt további ötleteinkent hamarosan újabb cikkben közöljük.

    Előző cikkOPKM iskolai könyvtári webinárium avagy hogyan szakmázzunk hatékonyan?
    Következő cikkAz Educatio Kiállításon jártunk