Kezdőlap Digitális eszközök

(Élmény)beszámoló egy MEGTARTOTT döntőről

A Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Versenyt 1993 óta minden évben megszervezte az aktuális versenyszervező. Az idei rendkívüli helyzet azonban sok szempontból még különlegesebbé tette az idei megmérettetést. Hagymássy Krisztina beszámolója következik.

A könyvtárak, sőt a Guttenberg-galaxis végét sokan megjósolták már, szerencsére tévesen. Ma már a könyvtárhasználat oktatása sem hagyatkozik a hagyományos könyvtárak lehetőségeinek megismerésére, hanem rugalmasan követi a kor elvárásait. Ennek gyakorlati hasznát jelenleg a diákok jobban látják, mint a törvényalkotók.

A Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Versenyt 1993 óta minden évben megszervezte az aktuális versenyszervező. Folyamatosan megújult, megfogalmazott célja a tehetséggondozás, a tanulók információs műveltségének, azon belül is legfőképpen könyvtárhasználati tudásuk, szövegértésük, logikus gondolkodásuk és kreativitásuk fejlesztése. Célja továbbá az önálló tanuláshoz szükséges kompetenciák fejlesztése, az iskolai tanulási folyamat során részekre bontott ismeretelemeket egységbe foglaló, szintetizáló, az információs műveltséget és a forráshasználati képességeket mozgósító tudás mérése, értékelése.

A versenybizottság tagjaként belülről élhettem át a folyamatot a tagok kiválasztásától a döntőig. Sok szakmai oldal foglalkozik a versennyel, hiszen szinte egyedülálló ebben a helyzetben az országos döntő lebonyolítása. Ha valaki a tényekre vágyik, felkeresheti az OPKM honlapját ( http://www.opkm.hu/?lap=dok/dtr&dtr_id=42), ahol minden információ rendelkezésre áll, én inkább az érzéseimről szeretnék beszámolni. Az előkészületek már a 2019/20-as tanév elején elkezdődtek. Tolnai József, a verseny országos szervezője mellett Dömsödy Andrea, a verseny szakmai felelőse folyamatosan koordinálta a munkánkat, átlendített a holtpontokon, segítette a 4 könyvtárostanár munkáját. Hegyi Enikő és Pásztorné Csörgei Andrea a 7-8., Németh Szilvia és jómagam a 9-10. évfolyam feladatlapjaiért voltunk felelősek. 106 intézmény 246 tanulója nevezett a versenyre, rendben lezajlottak az országos írásbelik, de a szóbeli döntőre a veszélyhelyzet miatt nem kerülhetett sor a már megszokott módon. A „Maradj otthon!” következtében a személyes találkozás nélkül, online gyűjtöttük az érveket a döntő mellett és ellen. Mindannyian készítettünk már fel diákokat versenyekre, voltunk versenybizottsági tagok is, ezért mindkét oldal helyzetét ismertük. 

Az online döntő ellen szólt: 

  • az újszerű, eddig nem próbált forma 
  • a net megbízhatatlansága 
  • a platform kipróbálatlansága 
  • a diákok/a világ általános lelkiállapota 
  • életünkben így is sok a képernyő

Mellette több érvet sorakoztattunk fel:

  • a diákok megnyerték ezt a lehetőséget
  • ősszel egyes diákok már más iskolába járnak
  • a döntő lényege, a diák munkájának megfigyelése biztosítható
  • nem hagyjuk az életünket teljesen felborítani
  • egy tanulási lehetőség, diáknak, szervezőnek, zsűrinek.

A körülmények behatárolták a lehetőségeinket. Kellett találni egy olyan felületet, amely ingyenesen elérhető, könnyen kezelhető és videos kapcsolattal biztonságosan követhetjük a diákok munkáját. Olyan feladatot állítottunk össze, amely 15-20 perces, életközeli, kapcsolódik a gyerekek mindennapjaihoz, ugyanakkor alkalmas a könyvtárhasználati tudásuk mérésére is. Így esett a választás a Hangouts-ra. 

A döntőn az egyik korcsoportnak feladatként egy éjjel chat-en érkező kérésre kellett válaszolni, mely így az online oktatás idején (is) mindennapos helyzetből indult ki. A másik korcsoportban pedig egy másik, közösségi médiában megjelenő hír/álhír ellenőrzésére, kiegészítése, forrással hitelesítése volt a feladata. A teljes feladatlapok, mint ahogy 2006 óta készült összes, szerkeszthető formában letölthető a Bod feladatbankból (bod.opkm.hu)
Kép: Hagymássy Krisztina és Dömsödy Andrea
Kép: Hagymássy Krisztina és Dömsödy Andrea

Minden versenyzővel próbahívás segítségével felvettük a kapcsolatot. Bemutattuk a felületet, és a támogató közeget, ahol megcsillogtathatják a tudásukat. A döntő is zökkenőmentesen lezajlott, megnyugodhattunk, hogy nem csak a mi szeretettük az egész folyamatot, hanem a végeredmény is sikeresnek ítélhető. Azt hiszem így utólag egy különleges, eddig még nem létező sütihez hasonlíthatnám. Akarsz valami finomat és megnézed miből alkothatnád meg a tökéleteset. Mindenki hozzátett egy összetevőt: a diák a szabad idejét, hiszen a könyvtárhasználati versenyre tényleg szerelemből jelentkezik valaki. A felkészítő könyvtárostanár kollégák a szakmai tapasztalatukat, személyes varázsukat, amivel könyvtárlakókat megszerzik és megtartják. A versenybizottság az éjszakába nyúló ötleteléseket (akik néha a hagyományos feladatokat remélők ellenében is kiállnak a hagyománytisztelet és a folyamatos megújulás egyensúlya mellett) és persze a támogatók a háttér biztosítását (EMMI, a Babilon Kiadó, a Galaktika magazin kiadója).

Kép: Hagymássy Krisztina és Dömsödy Andrea
Kép: Hagymássy Krisztina és Dömsödy Andrea

Nyert olyan diák, aki már a 3. versenyén vett részt és nem először állt a dobogó legmagasabb fokán és olyan is, aki most vett részt először ilyen versenyen. Szerintem az a legszerethetőbb ezeken a versenyeken, hogy olyan diák is lehet a legjobb, akinek a hagyományos tantárgyi versenyeken nincs módja bizonyítani.

Az eredményhirdetés is online volt. A hivatalos eredményhirdetésen túl pár mondat erejéig a zsűritagok, versenyzők, kollégák is megosztották a véleményüket. Sok jelenlegi és korábbi döntős könyvtárostanár keresett meg minket, hogy gratuláljon. Leggyakrabban az újszerű, átgondolt, úttörő, merész kifejezések hangzottak el. Számomra a legkedvesebb mégis két diák véleménye volt: „Nagyon szuper volt, nekem eszembe se jutott volna ilyen feladatokat kitalálni.” A másik diák, aki a döntő után versenyen kívül látta a feladatot:” Nem tudtam, hogy a könyvtári verseny ilyen menő!”

Kép: Hagymássy Krisztina és Dömsödy Andrea
Kép: Hagymássy Krisztina és Dömsödy Andrea
Az elmúlt években folyamatosan azt erősítettük, hogy a könyvtár több könyvek halmazánál. Nem csupán a múlt lenyomata, hanem eszköz a sikeres jövőhöz is. A döntő megrendezésével is bizonyítottuk könyvtárhasználati tudás nem csak a könyvtárakban, hanem az online térben is hasznosul. 

2020. május 5-én megtörtént a nyilvános eredményhirdetés is. Az itt bemutatott prezentáció innen tölthető le, mely tartalmazza a döntő szakmai összefoglalóját és a versenyzők eredményeit.

A legkiemelkedőbb eredményt elérő versenyzők listája itt olvasható.

Előző cikkKözeleg a madarak és fák napja!
Következő cikkMadarak és fák napja – egy logopédus szemével