Kezdőlap Digitális eszközök

Mit tanulhatunk nehéz időkben? – Európai kitekintő

Az elmúlt napok nyomása és a jövőtől való félelem közepette érdemes reflektálni azokra a dolgokra is , melyek a nehéz időszak ellenére pozitív változást hoztak az oktatásba, intézményünkbe. Rövid európai körképünkben tanárokat, oktatási szakértőket kérdeztünk, ők milyen előremutató pedagógiai megoldásokkal találkoztak.

Arjana Blazic, IX. gimnazija, Zagreb, Horváthország: 

„Habár már visszatértünk a személyes tanításra, az osztálytermi gyakorlatunk gyökeresen megváltozott ahhoz képest, ami a megszokott volt. Mindannyian maszkban vagyunk, megtartjuk a távolságot, a diákok sorokban ülnek és egymás hátát látják. Újra a frontális tanítást preferáljuk a pár- vagy csoportmunka helyett egészségügyi okok miatt. Azonban az új előírások pozitív változást is hoztak a tanítási gyakorlatunkra: amióta visszatértünk a tanterembe, még több digitális eszközt használunk, mint korábban, hogy a diákok legalább online együtt tudjanak dolgozni akár más országok tanulóival is és aktívan részt vegyenek a tanulási tevékenységekben. Így elmondhatjuk, hogy a tanulási folyamatba most még jobban be tudnak kapcsolódni. Biztos vagyok benne, hogy ez a pozitív változás nagy hatással lesz majd a diákok digitális kompetenciáinak fejlődésére és jobban fognak tudni boldogulni a digitális világban.”

Kép forrása: Pixabay

Mariella Brunazzi és Immacolata Russo, IIS P. Sraffa  Crema, Olaszország:

„A digitális munkarendre való átállásnak köszönhetően nagymértékben fejlődtek a digitális eszközhasználattal kapcsolatos készségeink, ezek jól jönnek majd a későbbieknek is mind az online mind a hagyományos órák esetében.

Amiben talán a legtöbbet fejlődtünk az az, hogyan tudjuk megtörni a jeget a tanórák elején, hogyan hívhatjuk elő a diákok előzetes ismereteit, hogy biztosra vegyünk, valóban az összes tanulót sikerül bevonni a tanulási folyamatba. Sokkal többet használjuk a formatív értékelés eszközeit, hogy megértsük, tényleg fejlődik, halad-e a diák és hogyan boldogul a megváltozottot oktatási környezetben.

Hasznos tapasztalat ez most, amikor blended módon tartunk órákat: a nagyobb osztályok számára akik nem férnek el a kis osztálytermekben.

Úgy véljük, szorosabbá vált a kapcsolatunk a diákokkal, hiszen együtt éljük meg ezeket a nehéz időket és ez pozitív változást hozott a tanulási folyamatra is.”

Daniela Bunea, BA, Colegiul National Gheorghe Lazar Sibiu, Romania:
„Rövid idő alatt kellett átállni a digitális munkarendre, ami valljuk be sokként ért engem. Azonban hamar rájöttem, mekkora segítség az számomra, hogy gyakorlott eTwinningező vagyok: a célom az volt, hogy reális elvárásaim legyenek és gyakorlatias megoldásokkal tudjak reagálni erre az új helyzetre.

Hamar rájöttem, hogy a távoktatás akár szinkronban akár aszinkronban zajlik, nem azt jelenti hogy újból fel kell találni a spanyolviaszt – az alapvető pedagógiai készségekkel és tudással már rendelkeztem. Amire szükségem volt, azok kis trükkök és hatékony eszközök, hogy simább legyen a digitális átállás.

Igyekeztem a digitális könyvtáramat hatékonyan elrendezni és megtervezni az óráimat. A diákok már a kezdetektől tisztában voltak az elvárásokkal. Alapvető rutinokat vezettem be és tartottam magam hozzájuk. Mindig törekedtem arra, hogy az online adott utasításaim érthetőek és következetesek legyenek.

Minél jobban igyekeztem interaktívvá tenni az óráimat – chatboxot, szabadulószobát, táblaképet, szavazásokat használtam.

Az egyik kedvensc feladatom a Zoom órák alatt a „fogd meg-mutasd meg-mesélj róla”: a tanóra előtt keresek egy használati tárgyat az otthonomban. A meeting alatt odatartom a kamera elé és megosztok a diákokkal valami releváns információt az óra témájával kapcsolatban a tárgyról. Például amikor a hobbikról és az (-ing képzős) főnévként használt igékről tanultunk, elmeséltem a tanulóimnak, hogy szabadidőmben gyerekeknek írok meséket és megmutattam az egyik kedvenc nyomtatott könyvemet, hogy lássák a címét, a szerzőjét és a borítóját. Kinyitottam és megmutattam egy oldalt belőle, majd azzal zártam ezt a rövid a bevezetést angolul, hogy „Szabadidőmben gyerekeknek írok meséket.” Így biztos lehettem abban, hogy a tartalmi és a nyelvtani elemek is jobban megragadtak a diákokban. ”

Kétségkívül kihívásokkal teli időszak ez és senki sem tudja, mi vár még ránk, de büszkén mondhatom hogy azon reményteli és erős pedagógusok közé tartozom, akik a „csillagokra néznek” . (Oscar Wilde, „Mindenki a sarat tapossa, csak van, aki közben a csillagokra néz.”)”

Bart Verswijvel – szenior tanácsadó, European Schoolnet, Belgium

„A tanítás korábban a legtöbb esetben egy magányos foglalkozásnak bizonyult, azonban a koronavírus járvány hatására az oktatásban érintetteknek muszáj volt végre kommunikálni és együtt megszervezni a további lépéseket. Tanárok, diákok, szülők, iskolavezetők, politikai és gazdasági résztvevők más-más nézőpontból közelítették meg a helyzetet, mint például pedagógia, infrastruktúra és technológia, de felmerültek olyan témák is mint a méltányosság vagy a jólét. Reméljük, hogy a Covid 19 elindítja az Oktatás 2.0-t.”

M.Isabel Vila, INS Ronda, Lleida, Spanyolország

Az a helyzet, amibe az elmúlt hónapokban kerültünk, a diákokból előhozta a magány érzetét és felerősítette bennük azt, hogy megpróbáljanak segíteni a szociálisan hátrányos csoportokon. Támogatták a nehézsorsú családokat étellel, együttműködve online feladatokat terveztek a hátránnyal élők számára, valamint az idősek korosztályról sem feledkeztek meg. Elmondhatom, hogy a járvány abból a szempontból pozitív hatással volt a tanulókra, hogy elkezdték más szempontok szerint értékelni és nézni az életüket.

Másrészt iskolai szinten, a tantermek bezárása azt eredményezte, hogy a diákok jobban részt vettek a saját tanulási folyamatukban. A virtuális órákkal bátorítottuk a digitális eszközhasználatot, gyakorlatias feladatok kerültek előtérbe és az online tér jobban elősegítette a kollaborációt.”

Önnek érez pozitív változást? Esetleg online formára váltottak az értekezletek vagy az újonnan érkező diákokat automatikusan egy online osztályterem is fogadja? Ossza meg velünk a jó benyomásokat! 

Előző cikkAz ittas vezetés veszélyeire hívja fel a figyelmet az idei Biztonság Hete
Következő cikkSzavalók, versenyek