Kezdőlap jó példák

Rituálék az osztályteremben

Mi is valójában a rituálé? Hogyan jelenhet meg az osztályteremben, óvodai csoport szobában? Miért fontos a gyerekek számára? Milyen tippeket Írásunkban ilyen és hasonló kérdésekre keressük a választ – és megosztunk néhány egyszerű, könnyen bevezethető, kapcsolódó tippet is.

A rituálék a köznapi nyelvhasználatban rendszeresen ismétlődő cselekedeteket jelentenek – olyan dolgokat, amelyek rendszeresen, újra és újra megteszünk. Ebből a szempontból tehát igen tág körben mozog: a reggeli fogmosás, a születésnap megünneplése éppúgy részét képezheti, mint a közös családi, vasárnapi ebéd. Az iskolákban, óvodákban is ezernyi példát lehet felsorolni: a hagyományosabb, közismertebb formái közé tartozik a hetes (napos) jelentései, a köszönőformulák, az évnyitók, az évzárók… A sort lényegében a végtelenségig lehetne folytatni.

Fontos, hogy ezek esetében átgondoljuk azt is, miért lehetnek fontosak és hasznosak a gyerekek számára – annál is inkább, mert ennek fényében akár át is alakíthatjuk a meglévő szokásokat: bizonyos rítusokat elhagyhatunk, átalakíthatunk, vagy újakat vezethetünk be. Ennek manapság már csak azért is jelentősége van, mivel a járványügyi intézkedések következtében akarva-akaratlanul is új szokásokat kell(ett) bevezetni az egyes intézményekben. Ebből adódóan egy-egy kisebb közösség is kialakíthatja a saját rituáléit – akár egy meglévő, nagyobb rendszeren belül is. (Egy-egy osztályban bevezethetők sajátos órakezdési formák akkor is, ha a tanórák elejét és végét a csengetés határozza meg. Ennek leggyakoribb példái a nyelvórák: bevett szokás, hogy ilyenkor az adott nyelven üdvözli egymást a tanár és az osztály.)

Az azonos formában ismétlődő cselekvések jó esetben olyanok, hogy az osztály vagy csoport minden egyes tagja szerepet kap bennük (legyen szó köszönésről vagy ünnepségről): ezáltal joggal érezheti mindenki, hogy fontos, cselekvő tagja egy közösségnek. Ez eleve biztonságot jelenthet számára. Annál is inkább, mert a rituálék természetükből adódóan egységesek és nem nehéz részt venni bennük. A rituálék rendszeresen zajlanak, és együtt gyakorolják őket a csoportban, osztályban. Az egyén számára a közösség erős motiváló hatással bír.

A rituálék kiszámíthatósága ismétlődései biztonságot adnak: minden jelenlévő tudja, hogy mi következik, és így könnyebben ráhangolódik egy-egy helyzetre. Az ismerős folyamatok biztonságot és orientációt biztosítanak számukra. Megkönnyítik egy-egy helyzet kezelését (például azt, hogy mit, hogyan illik mondani valakinek köszönéskor, hogyan járjunk el, ha valakivel találkozunk.)

Forrás: Pixabay

Néhány rituálé-tipp

  • Személyes (egyenkénti) köszöntés az ajtóban, iskolakapuban (az ilyen típusú gesztusoknak, az ekkor elhangzó szavaknak különösen nagy szerepe lehet az érintésmentes iskolai hétköznapokban).
  • Nap- vagy hétindító beszélgetőkör (ez sok helyen bevett gyakorlat manapság – a szakértők azt is jónak tartják, hogy ha megoldható, érdemes az óvodai, iskolai hetet úgy szervezni, hogy legyen elkülöníthető, világos kezdete, csúcspontja és levezetése).
  • Közösen (illetve közös belegyezéssel) hozott és adott esetben kifüggesztett osztály- vagy csoportszabályok. (Különösen fontos ez a jelen helyzetben kialakult tisztasági igények esetében és maszkviselést igénylő időszakban.) Fontos megbeszélni és tisztázni, mikor kell, mikor nem kell (például étkezések során) a maszk, hogyan oldható meg a távolságtartás a szükséges helyzetekben és legyen-e például a nap elején „nagy közös, rituális” kézmosás, kézfertőtlenítés osztályszinten. (Ami akár a feledékenyek figyelmét felhívja ezen intézkedések szükségességére.)
Forrás: Pixabay
Előző cikkKeltsük életre a tankönyvet! – 15 tipp, hogyan fogjunk hozzá 😊
Következő cikkKinga néni virtuális könyvtára