Bár rezilienciával kapcsolatos kutatások már az 1960-as években elkezdődtek, a fogalmat a különböző szakemberek más-más módon értelmezték, ezért máig nincs egységes definíciója. Általánosságban olyan rugalmas ellenállóképességet értünk rajta, „mely sokk hatása esetén mutatkozik meg, és tartalmazza az önfenntartás és az önújraszerveződés mozzanatát is”. Vagyis a reziliencia olyan védőfaktornak számít, amely elősegíti a sikeres alkalmazkodást a veszélyeztetett életkörülmények ellenére is, és lehetővé teszi a különböző problémákkal szembeni megküzdést, vagy akár egy súlyos traumán való túljutást is. A nehéz élethelyzetet számos tényező okozhatja, nemcsak látványos tragédia: fakadhat betegségből, családi problémából, természeti katasztrófából, vagy akár szegénységből is. (A korábbi, magyarországi kutatások elsősorban ez utóbbi által érintett tanulókat vizsgáltak.)
A rezilienciának nemcsak a fennálló nehézségekkel szemben lehet szerepe: a kutatások szerint „fontosnak bizonyul az élettel való elégedettség növelésében is, bejósolja a diákok növekvő élettel való elégedettségét, és pozitív összefüggésben áll a pszichológiai jólléttel. Mindezek alapján a magas ellenállóképességgel rendelkezők hajlamosabbak szembenézni életük kihívásaival, flexibilisen alkalmazkodnak a stresszhez, így sokkal sikeresebbek, egészségesebbek és boldogabbak”. Tegyük hozzá (és a 2020-as év tanulságai is ezt mutatják): a reziliencia sokszor az ugrásszerű változásokhoz való alkalmazkodás kulcsa is lehet. Nem meglepő tehát, hogy a kutatások azzal is foglalkoztak, milyen tulajdonságai lehetnek a reziliens személyeknek. (Bízva egyebek mellett abban is, hogy ezek erősítése, fejlesztése konkrét célokat ad a pedagógiai munkának.)
A reziliens személyek tehát (egyebek mellett) a következő fogalmakkal jellemezhetők:
- énhatékonyság,
- rugalmas válaszkészség,
- életcélok megléte,
- aktív megküzdés,
- koherenciaérzet (annak a biztonsága, hogy a minket körülvevő és a bennünk megnyilvánuló világ kiszámítható, és az események nagy valószínűséggel befolyásolhatóak),
- veszélykerülés,
- diszpozicionális optimizmus (elmélete szerint az optimizmus nem más, mint egy általános hajlam kedvezõ kimenetek elvárására),
- érzelmi intelligencia,
- negatív történések kognitív átértékelésének képessége,
- humor
- kooperativitás.
A Mary K. Alvord, Robin Gurwitch, Jana Martin és Ronald S. Palomares neve által fémjelzett kutatócsoport arra vonatkozó gyakorlati ötleteket is adott, hogy az iskola milyen gondolatokkal és viszonyulással segítheti a reziliencia fejlődését a tanulóknál:
„– Kapcsolódj másokhoz!
– Segíts másoknak, így te is erősebb leszel!
– Tarts fenn egy napi rutint!
– Lazíts!
– Tanulj meg gondoskodni magadról!
– Haladj a céljaid felé!
– Tarts fenn pozitív énképet!
– Legyen hosszú távú perspektívád!
– Fogadd el, hogy a változás része az életnek!”
Forrás: http://www.magyarpedagogia.hu/document/Jambori_MPed20191.pdf
http://publikacio.uni-eszterhazy.hu/4533/1/99_114_Erdei.pdf
