Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola szervezésében, május 14-én, pénteken megrendezett szakmai nap kerekasztal-beszélgetésén irodalomtudós, szerkesztő, képzőművész, előadóművész, színházi alkotó és drámapedagógus szakemberek beszélgettek a papírszínház műfaj sokoldalúságáról és pedagógiai jelentőségéről. Hivatásos előadóművészek, pedagógusok, diákok – de még középső csoportos óvodás is! – pedig gyakorlatban is bemutatták e műfaj kínálta különböző lehetőségeket.
„A pedagógusképző intézmény oktatói és hallgatói számára természetszerűen igen fontos az irodalmi-művészeti nevelés a képzeletfejlesztés, a gyerekekkel való kommunikációs formák minél szélesebb körű megismerése, felhasználása. A (…) kamishibai-papírszínház pedig nagyon jól működik az oktatási-nevelési intézményekben. Nemcsak úgy, hogy a pedagógus mesél a gyerekeknek, hanem úgy is, hogy a diákokat új történetek kitalálására, előadására és alkotására ösztönzi. A papírszínháznak köszönhetően nincs szükség az olvasás megszakítására, a könyv körbeadására, mert a mesélő által a fakeretben mozgatott nagyméretű képek folyamatosan változnak. A lapok hátulján található szöveget színházi hatásokkal kiegészítve adja elő a mesélő, miközben senki nem marad le a vizuális élményről, a képeket mindenki látja. A figyelem így egyszerre tud az illusztrációkra és a mese szövegére irányulni.”
Talán nem is gondolnánk, hogy a papírszínház Európában is gyakori, kedvelt családi játék volt már néhány évszázaddal ezelőtt is. Már Goethe visszaemlékezéseiben olvashatunk arról, hogy milyen élvezetet nyújtott családjukban ez a tevékenység – mely a gyerekek számára is lehetőséget adott arra, hogy családtagjaikat szórakoztassák.
A pénteki szakmai nap középpontjában álló Kamishibai-bábszínház japán eredetű. Magyarországon másfél évtizede megjelent papírszínházi forma leginkább a mi vásári bábjátékainkra emlékeztet: fő kellékeit fakeretbe „ágyazott” képek sorozata jelenti, ezekről mesél az előadó. Olyan, mint egy kitárulkozó mesekönyv. Ebből adódóan nem is meglepő, miért olyan népszerű az óvodások körében: ismerős közeget jelent számukra, egyben újdonságértéke is van. Ötvözi tehát a megszokott és az újdonságot jelentő kifejezési formát – megmutatja számukra, milyen további lehetőségeket nyújt a rajzolás és a „meséld el, mi van a képen!” felszólítás.
Ezzel az igénnyel (a képmeséléssel, képleírással) az iskolás nyelvtanulók is gyakorta találkoznak – így ez a forma az ő számukra is érdekes, inspiratív jelentőséget rejt. Egy-egy papírszínházi előadás (különösen akkor, ha az alkotófolyamatba is bevonódnak a gyerekek) természetszerűen erősíti a kommunikációval kapcsolatos készségeket, a fantáziát – sőt, akár még a csoportkohéziót is egy-egy közösségben.
Forrás: Apor Vilmos Katolikus Főiskola
