Kiss Mónika és a meseírás
Gulyás Zoltán és a villamosok
Munkámból adódóan – a BKV Vasúti Járműjavító Kft-ben vagyok a Szakmunkásképző csoport vezetője már lassan 15 éve – folyamatosan villamosok között élek.
Kb. 10 évvel ezelőtt volt egy pillanat, amikor elkezdtem különféle BKV-s relikviákat, illetve konkrétan villamos maketteket, játékokat gyűjteni. Először azért, hogy a pályaválasztási kiállításokon – melyeken rendszeresen részt veszek kiállítóként – színesítsem a standunkat, később pedig már a minél nagyobb és szélesebb gyűjtemény létrehozása végett. Ezekből a járművekből már száz fölötti darabszámmal rendelkezem a legkisebb műanyag játékoktól a legnagyobb fa makettekig, a nagyon régiektől a nagyon újakig. Hasonlóan közel 5-600 darabos képeslapgyűjteményem is van, ami hétről-hétre folyamatosan gyarapodik.
A villamosos témánál maradva egyszer találtam egy villamost ábrázoló puzzle-t, így elkezdtem azokat is keresgélni, és szerencsémre találok is folyamatosan újabbakat. Közülük több már az irodám falát díszíti azóta. Pár éve azonban újabb terület nyílt meg, berobbantak a piacra a számfestők és a gyémántkirakók, melyek szintén tartalmaznak villamosokat. Ezek elkészítése már időigényes feladat. Ezeket késő esténkét (alkalmanként kb fél óra és két óra időintervallumban), otthon szoktam készíteni. A mérettől és az időbeosztásomtól függően 1-1 ilyennek az elkészítése az egy héttől akár az 1 hónapig is eltart. A munka viszont teljesen kikapcsol, és enged ellazulni a napi feladatok, és rohanások után.
Gyűjteményemről már sokan hallottak, és többen kérik (pl. üzemlátogatásokon), hogy mutassam meg nekik ezeket, melyet minden alkalommal örömmel megteszek. Az egyik legnagyobb élményem viszont az volt, amikor egy végzős diákom az utolsó gyakorlati napján egy saját tervezésű LEGO-villamossal köszönte meg a két éves közös munkát.
Szakmári Klára és a papír- és selyemmárványozás
A Budai Nagy Antal Gimnáziumban könyvtárostanáraként dolgoztam, ma már nyugdíjas vagyok. Könyvtárosként régi könyvekben sokszor láttam márványozott papírt, de nem tudtam, hogyan készül. 1999. nyarán Diszelben részt vettem egy papírmárványozó műhely munkájában, ott tanultam meg az alap technikát Várnagy Irmától és Virginia Passagliatól. Tapasztalati úton és tanfolyamokon fejlesztettem tudásomat. 2001. októberében részt vettem Salin Elhan török ebru-művész kurzusán, ahol a tradicionális technikával, anyagokkal és mintákkal ismerkedhettem meg. Először temperával dolgoztam, aztán földekből nyert pigmentekkel, majd selyemfestékkel, papírra. 2004-től selyemre is alkalmazom a márványozást, készítek kendőket és stólákat. Az elmúlt 25 évben számos fesztiválon, kiállításon vettem részt egyénileg és csoportosan, díjakat is nyertem. Rendszeresen szerepeltem az Iparművészeti Múzeum Kézművesség tárlatain, a Papírvarázs Fesztiválon és a Művészetek Völgyében. Az utóbbi években alkalmanként diáknapokon márványozom együtt fiatalokkal.
Mi a PAPÍRMÁRVÁNYOZÁS – EBRU- FELHŐPAPÍR?
A vízbe növényi ragasztóanyagot keverünk, ez az alap, melyet egy tepsibe öntünk. A festékekbe- melyek lehetnek természetes alapúak, vagy szintetikusak- ökörepe alkoholos oldatát vegyítjük. Ettől a festék a víz felszínén lebeg, szétterül, sajátos foltszerű mintázatot alkotva. Amikor már felvittük a tetszőleges színeket, különféle eszközökkel (ecset, pálcika, ujj, toll) mintázatokat alakíthatunk ki. Ha a kép elkészült, óvatosan a víz felszínére simítjuk a papírt- selymet – s abban a pillanatban a kész kép rögzült a papírra-selyemre! Az évszázadok során különféle mintázatokat kísérleteztek ki, így léteznek török minták, spanyol, francia, holland márványpapírok. Egy képet soha nem lehet ugyanúgy elkészíteni, minden kép egyedi és utánozhatatlan, ezért megismételhetetlen műalkotásnak kell tekintenünk. A változatos színek és formák könnyed játszadozásra csábítanak, mintegy hívogatják az embert ebbe a misztikus keleti technikába. Készítése csak látszólag egyszerű, de sok mindentől függ a siker. A tapasztalás hosszú útján kell bejárnia, aki ezzel elmélyülten akar foglalkozni. Európában főleg a könyvkötészetben volt általános, külső és belső borítóként egyaránt felhasználták, sőt a vágott széleket is díszítették márványozással. Újabban Európában és Amerikában művészetterápiaként is használatos.
Kisfilm a Promontor TV-ben URL:Egyedülálló márványozás (youtube.com)
Kiss Endre és a lovak
A hagyományos paraszti világ igazságos, és sziklaszilárd embereket nevelt. Szokták volt mondani, hogy a jó paraszt a veranda alól nézi, hogy esik az eső, mert annak akkor kell esnie.
A józan paraszti ésszel való gondolkodás pedig a legmagasabb rendű gondolkodásnak számít. Ezen túlmenően pedig tapasztalatból tudom és vallom, hogy mozgás=élet. Az állattartás (lótartás), lovaglás nevelési és oktatási célokat is szolgál, mellékhatása pedig élethosszabbító. Mindezekért kár lenne kihagyni. 2015 –ben a FÉNY évében született az ÁRNYÉK nevű egyszín fekete csikónk nóniusz apától és magyar félvér (Lendület apaságú) anyától. Ma már mindketten utódokat hordoznak pocakjukban. A lovak betörését, (vagy inkább egymás kölcsönös elfogadását) tapasztalati hobbystaként végeztük, végezzük.
Családunk napirendjébe immár kb. 34 éve beépült, hogy kötelező reggeli és esti teendőink között elmaradhatatlan az állataink ellátása etetése, itatása, mozgatása. Kérdés, hogy ez a tevékenység segít vagy inkább hátráltat a „hivatalos” munkánkban. A válasz egyértelmű. Nem időt vesz el, hanem időt ad. Mármint hasznos időt. Babyboomer generációs mivoltom ellenére sem vetem meg a tiktok-ot, instagramot, spotify-t, X-t stb., de a testi-lelki egyensúlyhoz szükség van, hogy ne csak wy are szemüvegen keresztül nézzük a világot. Neves geográfus hagyományőrző ismerősömet idézve „nem veszélyesebb a lovaglás, mint a fotelben ülés”. Nem tudok, csak szeretek lovagolni, bár az utóbbi időkben volt némi kihagyásom, agyban már tervezem a jövő évi lovasíjász versenyen való ismételt megjelenésemet.
A sorozatot szerkeszti és tördeli Tóth Éva főszerkesztő, a megjelent részek ezen a linken tekinthetőek meg.
