- Nyolcéves korod óta búvárkodsz. Fel tudod idézni azt a pillanatot, amikor a tengerfenéken látott hulladékból először megszületett benned a DIVE&CLEAN ötlete?
Máltán búvárkodtam, ahová a családommal szinte minden nyáron visszatérünk, gyakran ugyanazokra a helyekre, így azt is láttam, hogyan változik a tengerfenék évről évre. Egy merülés során felvettem egy műanyag hulladékot, és ösztönösen kerestem, hová tudnám kidobni. Persze a víz alatt nincs kuka, ezért magammal kellett volna vinnem a merülés végéig, ami egy amatőr búvár számára nem feltétlenül biztonságos. Ekkor jutott eszembe először, hogy miért ne lehetne a frekventált búvárhelyeken is egy olyan gyűjtőpont, ahová a búvárok elhelyezhetik az útjuk során talált hulladékot.
Az eredeti ötlet tehát nagyon egyszerű volt. A nehéz része csak ezután kezdődött: ki kellett találnom, hogyan lehet mindezt úgy megvalósítani, hogy a gyűjtő stabil legyen a tengerfenéken, biztonságos és könnyen használható maradjon a búvárok számára, ugyanakkor a tengeri élővilágot se veszélyeztesse, vagyis az állatok ne tudjanak belekerülni vagy beleragadni.

- A projekted nemcsak egy víz alatti hulladékgyűjtő, hanem kutatásra, tesztelésre és az érintettek visszajelzéseire épülő komplex rendszer. Melyik fejlesztési szakasz jelentette számodra a legnagyobb kihívást, és min kellett a legtöbbet változtatnod?
Talán az volt a legnagyobb kihívás, amikor a prototípusokat valódi tengeri körülmények között kellett tesztelni. Egy medencében sok mindent ki lehet próbálni, de a tengerben egyszerre kell számolni a hullámokkal, az áramlatokkal, a változó tengerfenékkel, és közben arra is figyelni kell, hogy a szerkezet semmilyen módon ne veszélyeztesse a tengeri élővilágot.
Sokat változott például a stabilizálás, az anyagválasztás, a perforációk kialakítása és a cserélhető, vízáteresztő hulladékgyűjtő zsák kialakítása. A stabilitást végül úgy oldottam meg, hogy a gyűjtő kettős aljába és a fedélbe is a telepítés helyszínén található homok kerül súlyként. Így nem kell külön nehéz ballasztot szállítani, a homokkal töltött alj stabilan a tengerfenéken tartja a gyűjtőt, a fedél súlyozása pedig segít abban, hogy használat után visszazáródjon. A stabilitást már nem egyszerűen próbálgatással, hanem számításokkal és modellezéssel is vizsgáltam.
Számomra ez volt a fejlesztés egyik legfontosabb tanulsága: egy jó ötlet önmagában még nem elég. Azt is bizonyítani kell, hogy valódi körülmények között működik, és néha éppen egy sikertelen tesztből lehet a legtöbbet tanulni.
- Milyen támogatást kaptál az iskoládtól, a családodtól és szakmai mentorodtól, és mikor érezted először, hogy az ötletedből valóban megvalósítható innováció lehet?
Szerintem egy új ötletnél nagyon fontos, hogy legyen valaki, aki már akkor is hisz benned, amikor mások még kételkednek benne. Nekem erről Eugène-René Poubelle története jut eszembe. Ő 1883-ban a Párizst is magában foglaló Szajna megye prefektusa volt, és rendeletben kötelezővé tette a fedeles hulladékgyűjtő edények használatát Párizsban. Az újítást akkor sokan ellenezték és gúnyolták, az edényeket pedig Poubelle után kezdték „poubelle”-nek nevezni. Ami kezdetben gúnyos elnevezés volt, végül annyira meghonosodott, hogy franciául a „poubelle” ma egyszerűen azt jelenti: kuka. Nekem nagyon tetszik ez a történet, mert jól mutatja, hogy egy elsőre furcsának tűnő ötlet később teljesen természetessé válhat. A családom volt az, aki a kezdetektől hitt bennem és a DIVE&CLEAN ötletében.
Az iskolám abban támogatott, hogy a kutatást és a versenyeket össze tudjam egyeztetni a tanulással. Iskolai mentorom, Majoros József a kutatási módszerekben és a modellezésben segített, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen pedig Dr. Josh Davidson a stabilitási számításokban adott szakmai támogatást.
Nagyon hálás vagyok a GWP Magyarország Alapítványnak, amely 2013 óta szervezi a Stockholm Junior Water Prize magyarországi versenyét, valamint a hazai verseny zsűrijének és elnökének, Dr. Szöllősi-Nagy András professzornak is a támogatásért és a lehetőségért. A magyar verseny megnyerésével jutottam el a stockholmi világdöntőre, ahol Magyarországot képviselhettem.
Talán akkor éreztem először igazán, hogy az ötletemből működő innováció lehet, amikor a teljes méretű prototípust valódi tengeri körülmények között láttam működni.
- Közel negyven ország fiatal kutatói és innovátorai között mutattad be a projektedet Stockholmban. Milyen volt ebben a nemzetközi közegben versenyezni, és mit tanultál a többi döntőstől?
Stockholm számomra sokkal több volt, mint egy verseny. Közel negyven országból érkeztünk, mégis nagyon gyorsan kialakult közöttünk egy közösség. Mindenki más környezetből, más tapasztalatokkal és egy teljesen más, vízzel kapcsolatos problémával érkezett.
Nagyon érdekes volt látni, milyen sokféleképpen lehet egy problémát tudományos vagy mérnöki oldalról megközelíteni. Voltak laboratóriumi kutatások, technológiai fejlesztések és olyan projektek is, amelyek társadalmi kérdésekre kerestek megoldást. Talán azt tanultam a legtöbbet a többiektől, hogy nincs egyetlen jó út: ugyanaz a kíváncsiság és problémamegoldó gondolkodás egészen különböző megoldásokhoz vezethet.
A verseny mellett nagyon sokat jelentettek a közös programok és az ott kialakult barátságok is. Úgy jöttem haza Stockholmból, hogy még több ötletem és motivációm lett a DIVE&CLEAN folytatásához.
- Mit éreztél, amikor kiderült, hogy első magyarként elnyerted a Diploma of Excellence díjat, majd Viktória svéd koronahercegnőtől vehetted át az elismerést?
Őszintén szólva először alig hittem el. A világdöntőn összesen két szakmai díjat osztanak ki, és elképesztően erős projektek voltak körülöttem, ezért már azt is hatalmas eredménynek éreztem, hogy ott lehetek és Magyarországot képviselhetem.
Amikor kimondták, hogy „Hungary”, hirtelen az egész elmúlt néhány év eszembe jutott: az első kartonmodell, a medencés tesztek, a sikertelen próbálkozások, a máltai merülések és az a rengeteg munka, ami idáig vezetett. Az pedig, hogy az elismerést Viktória svéd koronahercegnőtől vehettem át, még különlegesebbé tette ezt a pillanatot. Sírtam.

Nagyon büszke voltam arra is, hogy első magyarként sikerült díjat nyernem ezen a világversenyen. Nekem ez nemcsak egy díj volt, hanem annak a visszajelzése is, hogy érdemes tovább dolgoznom a DIVE&CLEAN fejlesztésén.
- A találmányod szabadalmaztatása is folyamatban van. Mi lenne számodra a DIVE&CLEAN történetének legfontosabb következő állomása, és milyen szerepet szánsz benne saját magadnak?
A következő lépés számomra elsősorban annak vizsgálata, hogy a DIVE&CLEAN hogyan működhet különböző tengeri körülmények között, és milyen további felhasználási lehetőségei lehetnek. A hulladékgyűjtés mellett például kutatási és mintavételi pontként is szerepet kaphat.
Fontosnak tartom a szemléletformálást is. A DIVE&CLEAN-hez ezért több interaktív oktatási megoldást is készítettem, például robotbemutatókat, egy medencés játékot és egy oktatási robotikai készletet, amelyekkel játékos formában lehet közelebb hozni a tengeri hulladék problémáját a gyerekekhez.
A megelőzés azért is fontos, mert a műanyagot sokkal egyszerűbb még azelőtt összegyűjteni, hogy mikroműanyaggá töredezne és bekerülne a tengerfenék üledékébe. Onnan már rendkívül nehéz és költséges, sok esetben pedig gyakorlatilag lehetetlen eltávolítani, miközben a bentikus, vagyis a tengerfenékhez kötődő élővilágot is veszélyeztetheti.
A DIVE&CLEAN számomra nem lezárt projekt. Szeretném tovább vizsgálni és fejleszteni, de azt is izgalmasnak tartom, hogy idővel milyen új irányok és felhasználási lehetőségek nyílhatnak meg előtte.



