Kezdőlap hírmozaik

    Díjazták a tehetségek támogatóit

     

    A MATEHETSZ (Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége) Genius Loci Díjjal ismerte el azokat a cégeket, amelyek aktívan támogatják a hazai tehetséggondozás ügyét. A díjat, Czakó Zsolt grafikusművész alkotását az idei évben 16 vállalkozás képviselője vehette át április 18-án Budapesten.

    A díj elnevezése, „genius loci”, az antik kultúrában a település mitikus védelmezőjét jelölte, míg a mai nyelvhasználatban a hely szellemét jelenti. A MATEHETSZ azt hangsúlyozza a névválasztással, hogy a díjazottak pozitív hatással vannak környezetük szellemiségére, tehetségeket támogató légkörére. Az elismerésre Tehetségsegítő Tanácsok, valamint Tehetségpontok jelölhettek olyan szervezeteket, amelyekkel közös tevékenységük a tehetséggondozás jegyében zajlik. A zsűri összetétele tükrözi a téma komplexitását: újságíró, üzletember és tehetségsegítő szakemberek is helyet kaptak benne.

    Bajor Péter, a MATEHETSZ ügyvezető elnöke köszöntőbeszédében hangsúlyozta, hogy „a tehetségek támogatása nem csak az oktatási rendszer dolga, hanem össztársadalmi ügy. A most kitüntetett emberek, vállalkozások tisztában vannak ezzel. A tehetséggondozásba történő befektetés az egész társadalom számára kifizetődő és haszonnal kecsegtető tevékenység.”

    Reményi Csaba, az Oracle Magyarország vezérigazgatója, a zsűri tagja elmondta, a tehetségek számának iparági/társadalmi szinten való növekedése egyértelműen mindannyiunk javát szolgálja. Profitálni abból, hogy mások miként művelik ezt a legmagasabb színvonalon, nem csupán motiváló, de nagyszerű modellt is ad. Interdiszciplináris világunkban a különböző nézőpontok megjelenése egy-egy probléma megoldása során hihetetlen értéket szül, és szélesíti a szakmák közötti átjárhatóságot. Ezért jó, ha minden iparág, és minél több vállalat kiveszi a részét a tehetségfejlesztésben: tanulunk egymástól. Erre kiváló platform a Genius Loci kezdeményezés. A díj nemcsak a munkát ismeri el, de ötletet ad, sőt hidakat ver versenytársak közé, akik bebizonyíthatják: a coopetition, az együttműködve versengés lehet a jövő útja.

    A díjazottak között van asztalos egyéni vállalkozó, de megtalálhatunk olyan óriáscégeket is, mint az Aegon, az IBM, a GE Magyarország, az NI vagy éppen a MOL Magyarország. A 16 szervezetben egy dolog biztosan közös: felelősségüknek érzik, hogy támogassák a tehetségeket, hiszen tudják, hogy a képzésbe, oktatásba fektetett idő, pénz és energia sokszorosan megtérül.

    A díjakat Bajor Péter, a MATEHETSZ ü. elnöke, Havass Miklós, a SZÁMALK alapító elnöke, a zsűri tagja, Pakucs János, a Magyar Innovációs Szövetség t. elnöke, a MATEHETSZ alelnöke és Reményi Csaba, az Oracle Magyarország vezérigazgatója, a zsűri tagja adta át.

    A zsűri tagjai voltak: Veiszer Alinda újságíró, a Magyar Tehetség Nagykövete, Antos László, a Magyar Innovációs Szövetség ügyvezető igazgatója, Havass Miklós, a SZÁMALK alapító elnöke, Reményi Csaba, az ORACLE Hungary ügyvezető igazgatója ésSzendrő Péter, a MATEHETSZ elnökségi tagja.

    Fotó: Mayer András

    A díjazottak
    Genius Loci Díj – helyi kategória

    • Arany Sas Gyógyszertár Betéti Társaság
    • Astellas Pharma Kft.
    • Dancsó János
    • Duna-Dráva Cement Kft. Ifjúsági és Innovációs Alapítvány
    • Sáhó Műhely Kft.

    Genius Loci Díj – regionális kategória

    • Barkász Sándor
    • GE Magyarország
    • Masterplast YU Kft.
    • Phoenix Mecano Kecskemét Kft.

     
    Genius Loci Különdíj

    • START Rehabilitációs Foglalkoztató és Intézményei Közhasznú Nonprofit Kft.

     
    Genius Loci Díj – nemzeti kategória

    • Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt.
    • evopro csoport
    • IBM Magyarország
    • LogMeIn
    • MOL Magyarország
    • NI Hungary Kft.

    Forrás: matehetsz.hu

    Előző cikkHátrányos helyzetű álláskeresők foglalkoztatása a Huszár Gál Iskolában
    Következő cikkMódosult az oktatási intézmények működéséről szóló miniszteri rendelet