Kezdőlap hírmozaik

    Jubilál a Csányi Alapítvány – a szakemberi hálózat fontossága

     

    Az Alapítvány az Életút Nap keretén belül, a mecénások és a támogatott gyermekek jelenlétében ünnepelte fennállásának 10. évfordulóját. Az esemény különlegessége, hogy idén elsőként vettek részt olyan támogatottak is, akik végig értek az Alapítvánnyal a közös úton, megszerezték végzettségüket, és sikeresen kiléptek a munka világába. Az Alapítvány több mint 300 gyermeket támogat a hat Közösségi Házban szervezett foglalkozások keretében.

     

     A Csányi Alapítvány hosszú távú Életút Programjában a tehetségek gondozását végzi, aminek lényege, hogy ötödikes kortól a tanulmányaik végéig mentorok, pedagógusok, családsegítők, bevonásával segítik a tehetséges, de hátrányos körülmények között élő gyermekeket. Ez a program a tehetségfejlesztés mellett célul tűzte ki a szociális hátrány kompenzálását és a támogatottak körében összetartó, erős közösségek formálását, amivel a gyerekek későbbi társadalmi integrációját szeretnék támogatni.

     

    A Csányi Alapítvány 2005-ös megalapítása óta több mint 300 gyermek kapott támogatást az Életút Programban. Közülük mára ketten sikeresen léptek ki a munka világába, befejezve tanulmányaikat, a fiatalabbak közül jelenleg tizennyolcan egyetemen vagy főiskolán, kilencen pedig felsőfokú szakképzésben tanulnak. Az elmúlt 10 évben 73 tanuló szerzett komplett ECDL bizonyítványt és összesen 124 nyelvvizsga született.

     

     „Tíz éve, azzal a céllal hoztuk létre az Alapítványt, hogy a tehetséges, de nehéz körülmények között élő gyermekeket az általános iskolától az egyetem befejezéséig tudjunk támogatni. Jó érzéssel tölt el, hogy az elmúlt években folyamatosan nőtt a diákok száma és jelenleg több mint háromszáz támogatottunk van. Az Alapítvány számomra befektetést jelent az ország jövőjébe. Bízom abban, hogy egyre több sikeres üzletember fogja támogatni a rászorulókat” – mondta Csányi Sándor Alapító.

    Fontos mérföldkő: belépő a munka világába

    Az alapítvány történetében az idei év az első, amikor a kezdetektől támogatott gyermekek közül ketten is megszerezték végzettségüket, és beléptek a munka világába.  Ezzel a Csányi Alapítvány történetének egy fontos mérföldkövéhez érkezett.

     

    „Az Alapítvánnyal nőttem fel, olyan lehetőségeket, támogatást és élményeket nyújtott, amelyet máshonnan nem kaphattam volna meg. A Programnak köszönhetem, hogy megismertem a legjobb barátaimat, tanulhattam, sportolhattam, és végre kiléphetek a nagybetűs életbe. Soha nem felejtem el, hogy mit kaptam tőlük, minden erőmmel igyekszem büszkévé tenni az Alapítványt és a mentoromat” – mondta el Bogdán Csaba, a most végzett fiatalok egyike.

    Az emberi kapcsolatok a legfontosabbbak

    Az elmúlt 10 év lehetőséget biztosított arra, hogy az Alapítvány munkatársai és a gyermekek maguk is megfogalmazzák saját megélt élményeik alapján, mi a legfontosabb hozadéka annak a hosszú távú építkezésnek, amelyen az Alapítvány szakmai koncepciója alapul. Az Alapítvány egy évtizedes tapasztalata azt mutatja, hogy az emberi kapcsolatok építése, valamint a csapatban való együttműködés elsajátítása és a döntésekben való részvétel kiemelten fontos, ezért ezeket minden gyermekben már a kezdetektől fogva tudatosítják. A közösség hiánya vagy a közösség építésében való tapasztalatlanság a hátrányos helyzetű gyermekeket érintő egyik legsúlyosabb probléma, ezért a mentorok minden Közösségi Házban a bevonódás, az egymás iránti felelősségérzet kialakítására törekszenek. A támogatottak Gyerekparlamentet alakítottak, sokszor a szülőkkel együtt szerveznek Családi Napokat, közös kirándulásokat, színházlátogatásokat, ezzel is elősegítve felnőtt korban a társadalmi integrációt.

     

    „A hátrányos helyzet egyik legsúlyosabb jellemzője a kapcsolatnélküliség, ezért a képességek fejlesztése és a tehetséggondozás mellett ennek megszüntetésére is törekszünk. A csányisok között az évek során barátságok szövődnek, melyet az azonos célokért küzdő társak egyazon közösséghez való tartozása és a pozitív élményének folyamatos megélése erősít. Biztos vagyok abban, hogy az Életút Program 10-14 éve alatt kialakult kapcsolatok, barátságok egy életre szólóan jelentenek támaszt, segítséget támogatottjainknak” – mondta el dr. Radoszáv Miklós, a Csányi Alapítvány operatív igazgatója.

     

     

    ***

     

    A Csányi Alapítványról

     

    A Csányi Alapítvány teljes vagyona jelenleg 2,7 milliárd Ft. Az alapító Dr. Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója, 2005-ben magánvagyonából adományozott egymilliárd forintos alaptőkén túl további 1,5 milliárd forinttal növelte az Alapítvány vagyonát, a fennmaradó rész a támogatói adományokból és a hozamból származik.

     

    Az Alapítvány munkája iránti nagyfokú érdeklődést és elkötelezettséget igazolja, hogy az elmúlt években egyre több magánszemély és nagyvállalat is csatlakozott támogatóként, így gyarapítva a rászoruló gyerekek fejlesztésére fordítható forrásokat. A szervezet immár 7 éve gyűjti a tehetségek támogatását fontosnak tartó magyar adózók 1%-os felajánlását.

     

    További információ a www.csanyialapitvany.hu oldalon.

    Előző cikk„Idegenvezetőként a digitális világban” – jó gyakorlatokkal
    Következő cikkÍgy tanítom az információkeresést – pályázat könyvtárostanároknak