A pedagógusok közti együttműködés mellett annak ellentéte is bármely iskolában előfordulhat. Ám senki nem kerül ki győztesen a pedagógusok közötti villongásokból. Éppen ezért gondos tervezés szükséges még a tanév elején ahhoz, hogy megakadályozzuk az „ellenséges csapatok” kialakulását. Jane Allen, amerikai pedagógus és oktatási coach cikke az Edutopia.org oldalon jelent meg, de a tanácsai Magyarországon is átgondolhatók és- testreszabva- jó eséllyel adaptálhatók.
Győztes nélküli harc: versengő tanárok
Számos körülmény vezethet a tanárok csoportos ellenségeskedéséhez, amelyek többnyire a paranoiával, félelemmel és frusztrációval átszőtt közoktatásból erednek – ezt a negativitást azonban le kell küzdenünk! Hiszen nem jó se nekünk, se a gyerekeknek.
Nem érzed a szeretetet?
Tanítottam és coach is voltam már olyan iskolában, ahol a tanárok közti ellenségesség kézzelfogható volt. Az egyébként kiváló pedagógusok puszta rosszindulatból nem voltak hajlandóak segíteni egymásnak vagy együttműködni egymással. Miért? Pletykák, személyes ítélkezés vagy az észlelt mellőzés miatt. Szóval fogták a legjobb óraterveiket és stratégiáikat és „elzárták” kollégáik elől, mondván, ők nem érdemlik meg, hogy más anyagaiból sikerhez jussanak.
Be kell látnunk, senki sem kerül ki győztesen a tanárok közötti háborúból, sőt a támogatás hiánya következtében minden fél sérül. Elveszítjük az adminisztrátorok tiszteletét, akik sokkal nagyobb problémákat igyekeznek megoldani. Csalódást okozunk a szülőknek, akik professzionális oktatást várnak gyerekeik tanáraitól. A legrosszabb pedig, hogy megfosztjuk a diákokat az összetartó tanulási környezettől, ahol magas elvárásaink lehetnének.
Hogyan dolgozhatnak együtt a tanárok, ha nincs köztük egy csepp szeretet sem? Hogy működhetünk hatékonyan együtt olyan emberekkel, akikkel a magánéletünkben szóba sem állnánk, nem hogy barátok lennék velük? Kell, hogy egy csapatban „érezhető legyen a szeretet” vagy sikeres lehet a csapatmunka nélküle is?
Gondos tervezés szükséges még a tanév elején ahhoz, hogy megakadályozzuk az ellenséges csapatok kialakulását, év közben pedig törekednünk kell a konzisztenciára, a fenntartásra. Ha mégis a tanév közepén találjuk magunkat egy méreg-gócpont közepén, tehetünk lépéseket annak érdekében, hogy visszatereljük a csapatot a szakmailag helyes útra.
Prevenció: Hogyan védjük ki a háborút?
1. Irányelvek állítása
Fektessük le a tanév kezdetén egy lista segítségével, milyen viselkedést várunk el a kollégáktól és bátran beszéljünk erről minden megbeszélés elején.
2. Átnézés és frissítés
Negyedévente térjünk vissza a norma listára és adjunk lehetőséget mindenkinek, hogy kifejtse javaslatát.
3. Személyes bevonódás
Legyen minden csapattagnak saját szerepe, majd negyedévente forogjanak ezek a szerepek. Valaki lehet például a megbeszélések szervezője, más a moderátora egy harmadik az összeköttető más csapatokkal.
4. Ötletek megosztása
Minden csapattagnak vállalnia kell, hogy még a megbeszélés előtt összeállítja saját napirendi pontját, valamint prezentálnia is tudnia kell azt.
5. Személyes kapcsolat
Kezdjünk minden megbeszélést valami pozitívval – ez akár külön napirendi pont is lehet. Meséljük el a legjobb dolgot, ami héten történt velünk, egy vicces sztorit egy diákkal vagy egy órát, amire büszkék vagyunk. A lényeg, hogy minden egyes megbeszélésen kerüljön sor a személyes vagy csoportos sikerek megünneplésére. A tanítás óriási kihívás és könnyű csak a nehéz oldalára gondolni – tudatosan beszéljünk tehát a pozitív dolgokról is!
Intervenció: Hogyan oldjuk fel a háborús övezetet?
1. Nem kell ujjal mutogatni
A Forbes-on jelent meg Kevin Kruse cikke: ha változtatsz magadon, a csapatod is változni fog. Ha észreveszed, hogy forrongani kezd a csapatod, nem kell, hogy te legyél a vezető ahhoz, hogy változást érj el.
2. Kerüld a pletykát
Szakmaiatlan és csak tovább fokozza a negativitás és az ellenségesség ördögi körét. Nem túl jó megoldás a problémákra.
3. Kérj segítséget
Bátran beszélj és kérj tanácsot a tanszékvezetőtől, a csapat vezetőjétől, vagy az intézményi tankerület-vezetőtől . Ők lehetnek a probléma mediátorai, tehetnek javaslatokat, segíthetnek a saját együttműködési módszereden javítani és visszaállítani a békét a csapatodban.
4. Gondolj az alternatívákra
Ha végképp nem megy a személyes együttműködés magán problémák miatt, kérjük feletteseink engedélyét a virtuális kapcsolattartásra. Legyen az e-mail vagy Google dokumentum vagy például a Flow applikáció, a lényeg, hogy valódi találkozás nélkül megoszthassuk véleményünket, anyagainkat egymással. Nem a legideálisabb csapatmunka, de mégis lehetővé teszi a békés együttműködést.
5. Legyél te a követendő példa
Oly módon járulj hozzá a csapat szakmai sikeréhez, amely büszkeséggel tölt el. Ragaszkodj a méltóságodhoz. Még ha úgy is érzed, a többiek nem így lépnek fel, ne hagyd, hogy az érzelmeid diktálják a reakciódat, hanem igyekezz jó példát mutatni a diákjaid, más tanárok és minden kollégád előtt. Persze könnyű ezt mondani, érdemes mégis fontolóra venni, hiszen megmentheti a csapatod és a saját szakmai jó híred.
Az iskolai környezet fejlesztése
Mindezt olvasgatva, fontolgatva ne feledjük tehát a lényeget. Tonnányi kutatás bizonyítja, hogy mikor a tanárok a tanításra, stratégiákra, elemzésre és visszajelzésre koncentrálnak, a diákok eredményei javulnak, fejlődik az iskolai környezet és szárnyal a munkahelyi elégedettség. A szakmai együttműködésben mindenki győztes!
Jane Allen, amerikai pedagógus és oktatási coach cikke
|
Eredeti cikk: When Teachers Compete, No One Wins (2015. 06. 08.)
A cikk magyar változatát Modern Iskola gyakornoka, Szűcs-Nagy Dorina készítette.
A fordító bemutatkozása: Szűcs-Nagy Dorina vagyok, harmadéves hallgató a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem pszichológia szakán. Iskolapszichológus szeretnék lenni. Tanulmányaim mellett a Modern Iskolán keresztül igyekszem megosztani pszichológiai tudásom és begyűjteni a pedagógusi tapasztalatokat.
Forrás: www.edutopia.org
Az Edutopia egy összefoglaló weboldal és online közösség egyben. George Lucas, a Star Wars filmek írója alapította. Feladatuk, hogy megosszák a legjobb általános és középiskolában is használható oktatási módszereket. A projekteken keresztüli tanulást, az átfogó tanítást, a szociális és érzelmi oktatást, a pedagógusok fejlesztését és a modern technológia terjesztését helyezik előtérbe.
Dorina korábban fordított cikkei itt olvashatók a Modern Iskola honlapján.