2015. októberében szerencsém volt hét kollégámmal együtt részt venni egy walesi tanulmányúton. (Kaufmann Péter cikke. A szerző gyakorló pedagógus, bemutatkozása a cikk végén. A szerk.) „A szakképzést érintő hátrányos jelenségek, korai iskolaelhagyás csökkentése a tanári kompetenciák fejlesztésével” megnevezésű WEXEdU alapítvány által megpályázott Erasmus projekt főbb fókuszában a hagyományos középfokú oktatási intézmények mellett a hátrányos helyzetű diákok, iskolaelhagyók, foglalkoztatás nélküliek (illetve a velük való bánásmód), az őket érintő problémák kezelése állt. Betekintést nyerhettünk a helyi folyamatokba, emellett a lemorzsolódás csökkentésére tett különböző lépések elméleti hátterébe, valamint azok gyakorlati megvalósításába.
A helyi munkafolyamatok, eszközök, erőforrások megismerésével hasznos tapasztalatra tettünk szert a szakmai munkát illetően. Érdekes volt látni, hogy minden szervezeti szinten megvalósul a párhuzamos szociális támogatás, és a felső kontroll, és ez a hierarchikus, de támogató berendezkedés mind a diákot célozza, az ő egyéni szükségleteihez igazítva. Kiemelendő a különböző területen dolgozó szakemberek összehangolt munkája, akik közösen, teamben dolgoznak az egyénért! Mindenki, aki azzal a bizonyos fiatallal dolgozik, hozzáférhet az anyagához és nem szükséges különböző jogszabálybeli ütközésekre hivatkozva leállítani a segítségnyújtást! Érdekes tapasztalat volt az esetleges krízis helyzetek megoldása is, mely esetében azonnali beavatkozást tudnak eszközölni a több hetes várólista kiküszöbölésével, szükség esetén a családot is bevonva akár egy esetleges terápiába is.
Szintén fontos elem, hogy az iskolaelhagyó, vagy munkaerőpiacba be nem csatlakozott diákokat igyekeznek nyomon követni állami finanszírozással, valamint igyekeznek lehetőségeket biztosítani a továbbképzésekre, mindezt szintén az egyén igényeihez igazítva.
A leginkább gyakorlatias és mindennapi munkánk során „jó gyakorlatként” potenciálisan felhasználható elem a diák saját maga által végzet attitűd mérése. Ezen folyamat során már kiskorban minden gyermeket felmérnek a PASS ((Pupil Attitudes to Self and School – Diák hozzáállása maga és az iskola felé) rendszer 9 tényezőjén keresztül, így átfogó képet kapnak a diákok általános és tanulási igényeiről, szakmai, tanulási és szociális hátteréről, valamint hiányosságairól. A probléma korai felismerésének köszönhetően már a nevelés korai szakaszában közbe tudnak lépni, megakadályozhatják az esetlegesen kialakuló problémákat. Az ezt követő folyamatos nyomon követés során az egyén igényeihez illeszkedő beavatkozás zajlik. Ennek a rendszernek a nagy előnye a megelőzés és a szakemberek segítségével történő megsegítés!
Figyelemre méltó, hogy akiket a PASS rendszer már nem mér, a NEET (Not in Education, Employment, or Training – nem foglalkoztatott és nem iskolába járók) rendszeren keresztül követnek nyomon a továbbiakban. Megfontolandó lenne ezen attitűd- és követő mérések átvétele mind az elméleti háttértámogatás, mind a gyakorlati megvalósítás során az oktatás diákközpontúvá tétele érdekében.
A korábbiakban ismertetett oktatáshoz való hozzáállás mellett, ami a szakmai munka magját képezni, kiemelt szerepet kapnak az ezt a munkát segítő eszközök, tárgyi erőforrások. Nem állítom, hogy az Egyesült Királyságban minden optimálisan működne, – hiszen szervezéselméletből is tudjuk, hogy optimális nincs, csak optimálishoz közelítő állapot – ott is komoly nehézségekbe ütköznek mind financiális, mind érdekérvényesítés terén, azonban lényeges különbség a pont a fent említett diákközpontú hozzáállásból eredő nyitott, flexibilis oktatáspolitika. Az egyénre szabható és szabadon alakítható központi tantervek, a technika órának „álcázott” több tucatnyi szakmunka megismertetése, hogy a diák a számára legalkalmasabbat kiválaszthassa, a munkabéren kívüli intézményi keretösszeg szabadon felhasználásának lehetőse mind elősegítik azt a munkafolyamatot, amitől az oktatás és a nevelés összeforr. A tanárt nemcsak hagyják, hanem szakemberek, pedagógiai asszisztensek segítségével, eszközök megtámogatásával teszik lehetővé számára, hogy szolgáltasson és teszik lehetővé a diák számára, hogy a számára legmegfelelőbb oktatási szolgáltatást vegye igénybe.
Hiba lenne az oktatást szolgáltatásnak nevezni? Egy közösség szolgálata, illetve egy közösség számára való szolgáltatás nyújtása több szempontból is megkülönböztethető. Koncentráljunk azonban jelenleg csak az eredményekre. Egy országban a közösség (az állampolgárok) az igényét képes megfogalmazni és az arra feljogosított szervezet (kormány) utasítás alapján rendelkezik a pedagógus szolgálatkészségével figyelembe véve, vagy figyelmen kívül hagyva ezeket az igényeket. Ezzel szemben ugyanezen szereplők ugyanezen szerepkörökben megbízzák a pedagógust, mint szakembert a pedagógiai szolgáltatás nyújtásával. A szolgálatot a közösség elvárja, ezzel szemben a szolgáltatást a közösség saját igényei, képességei, elvárásai szerint szeretné igénybe venni. Melyik az eredményesebb? A nekem jár alapelven a „Mindegy mit és hogyan, de nekem jár” szemlélet? Nem gondolnám. Az egyéni sajátosságok figyelembevételével kialakított és folyamatosan finomítható, rugalmas munkaterv, tanterv egy támpontot képes nyújtani az elveszett gyermek számára, illetve képes alátámasztani, esetleg megcáfolni egy-egy előre kialakított pályaorientációs utat. Ennek segítségével a gyermek, diák, fiatal felnőtt sikeresebb, boldogabb, kiegyensúlyozottabb felnőtté tud válni.
A címben szereplő kérdésre adott általam megfogalmazott válasz tehát: A szomszéd fűje nem feltétlenül zöldebb, de úgy locsolja, ahogyan ő akarja, így innentől csakis az ő felelősége, hogy mibe, mire lép.
Kapcsolódó cikk:
A digitális pedagógus – kell ez nekünk?!
Kaufmann Péter cikke
Fotó: a szerző
A szerző bemutatkozása:
|
A szerző, Kaufmann Péter bemutatkozása: 2004 óta dolgozom angol nyelvtanárként, majd az idegennyelvi munkaközösség-vezetőjeként a Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskolában, és ott is végeztem középfokú tanulmányaimat. Valószínűleg ezért is van, hogy az informatika belém oltódott. Nyelvtanárként és munkaközösség-vezetőként is fontosnak tartottam, és tartom jelenleg is a módszertani megújulást, és iskolánk profiljából adódóan, első kézből értesülünk az informatika által befolyásolt diák igényekről. A felfokozott digitális korszakban sokan közülünk digitális analfabétáknak tartják magukat és be is zárkóznak, vagy észre sem veszik ezt a fontos pedagógiai kérdést. Ezért is kívánkoztak ki belőlem ezek a gondolatok. |
