A selmecbányai Akadémián bányászati és kohászati szakképzés folyt. Az itteni diákok hozták létre az egyik legnagyobb hatású és legjobban szervezett diákönkormányzat-rendszert. A legtöbbször természetesen közös tanulásban, illetve bálok szervezésében és „kivitelezésében” nyilvánult meg a selmeci diákok összetartozása. A selmeci diákhagyományoknak sajátos nimbusza alakult ki szélesebb körben is. Nem véletlen, hogy 2014. szeptember 19-én a selmeci diákhagyományokat, azaz a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémia jogutód intézményekben élő diáktradícióit felvették a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékére is.
A selmeci rendezvények közül különös jelentősége volt a különböző élet- és pályaszakaszok kezdetéhez vagy befejezéséhez kapcsolódó szokásoknak, így a végzősök elbúcsúztatásának is. Utóbbiak közé tartozott az úgynevezett valetálás (valétálás) is. Az elnevezés a latin „Valete!” kifejezésből ered, amely az ókortól kezdve bevett búcsúzási formula volt. Azt jelenti: „Éljetek boldogul!”. A hagyomány szerint ezt a diákok közül az elmenők kiáltották az intézmény falai közt maradó, fiatalabb generációnak – és természetesen tanáraiknak is.
A selmeci valetáló diákok hagyományosan az utolsó tanév második félévére váltak jogosulttá a végzős szalagok viselésére. Fejenként ráadásul kettőre, hiszen az úgynevezett valétaszalagok egyike rövid karszalag volt, a másik egy és egy aranyrojtos – monogrammal és évszámmal –, melyet a diákoknak a vállukon kellett hordaniuk. A manapság dívó szokásokhoz hasonlóan Selmecen is ünnepélyes keretek között adták át ezt a végzősöknek.
Roth Gyula így ír a valetaszalaggal kapcsolatos „szertartásokról”: „Közös lakomán (…) a valétaelnök felszólalása után elsötétítik a termet, a sötétben minden valétáns felrakja a tenyérnyi széles zöld selyem szalagot, amelyet az év végéig állandóan viselni köteles. Valétaszalag kétféle van, a rövid karszalag és a hosszú aranyrojtos vállszalag, amelyre egy-egy édes kislány kihímezte a valétáns monogramját és a Ballag már a vén diák első sorát az évszámokkal együtt. A valétamenetet megnyitja a legvénebb diák, hosszú botra kötözött tölgycsokrot víve. Utána jönnek a szemeszterek száma szerint sorban a veteránok, azután a zene, s ennek nyomában a búcsúzó diákok tölgylombbal kalapjuk mellett, valétaszalaggal a mellükön, négyes sorokban összeölelkezve, szemükben könny, ajkukon nóta.”
A ballagók „vonulását” eredetileg szalamanderezésnek hívták, amikor is a diákok kígyóvonalban lépkedtek – ennek eredete a céhes szokásokig nyúlik vissza: a vándorútra induló mesterlegényeket libasorban (Gänsemarsch) történő felvonulással búcsúztatták. A selmeci szalamanderezők sokszor koffereket és egyéb tárgyakat is vittek a hátukon: rendszerint olyan tárgyakat, amelyekhez szorosan kötődtek a tanulás hosszú(nak tűnő) évei alatt.