Kezdőlap Jeles Napok

Balkezesek világnapja

1976 (mások szerint csak 1992) óta – egy balkezeseket tömörítő amerikai szervezet kezdeményezésére – minden év augusztus 13-án van a Balkezesek Nemzetközi Világnapja. Ebből az alkalomból néhány érdekes, balkezesekkel kapcsolatos adatot gyűjtöttünk össze.

Forrás: Pixabay

Balkezesek az iskolában

A felnőtt lakosság 8-15 százaléka balkezes, a kutatások szerint a férfiak körében gyakoribb a bal kéz domináns használata. Kialakulására vonatkozóan nem született egységes álláspont: genetikai okoktól kezdve a születéskor fellépő stresszig terjedő széles skálán említik a hajlamosító tényezőket. Hasonló a helyzet a balkezesekkel kapcsolatos további kutatásokkal is: erősen megoszlanak a vélemények arról, hogy milyen tulajdonságok jellemzik a balkezes embereket. Annyi bizonyos, hogy nem ugyanaz a domináns agyféltekéjük, mint a jobbkezeseknek – ez pedig eltérő gondolkodásmódot eredményez.

Szerencsére ma már egységes álláspont alakult ki arra vonatkozóan, hogy a balkezes gyerekeket nem szabad átszoktatni a jobbkezük használatára és számos pedagógus igyekszik megismerkedni a balkezes tanulók számára kifejlesztett eszközökkel: például a fordított pengéjű balkezes hegyezővel és vonalzóval (amelyen csökkenő sorrendben szerepelnek a számok), valamint az ugyancsak speciális balkezesek számára készült tollakkal (melyek hegyét alakították úgy, hogy ne vésse a papírt balkezes írásnál).

Ezzel párhuzamosan általánosan elfogadottá vált az a nézet is, hogy a balkezesség nem bűn, nem betegség, sőt nem is feltétlenül hátrány. A korábbi századok vonatkozó gyakorlatát tekintve ez is jelentős eredmény…

Balkezesek vízben, páston, lőállásban

A balkezes sportjátékosokat, balkezes ütéseket – elsősorban a baseballban és az ökölvívásban – southpaw-nak nevezik. Negatív értelme nincs, pusztán a balkezes játékosok megkülönböztetésére használják. Számos sportágban komoly jelentősége van annak, hogy egy játékos jobb vagy balkezes-e. Gondolhatunk itt világklasszis balkezes vízilabdázóinkra is.

A legérdekesebb balkezes magyar sportsiker azonban Takács Károly nevéhez fűződik. Az eredendően jobbkezes sportlövő kezében 1938 szeptemberében egy hadgyakorlat alkalmával felrobbant egy gránát, szétroncsolva jobb kézfejét. Ezt követően kétszer lett olimpiai bajnok gyorstüzelő pisztolyban. Megtanult balkézzel lőni…

Balkezesség a hétköznapokban

Szerencsére ma már számos cég figyel oda a balkezesekre – Magyarországon is több helyen áll balkezes szaküzlet az érintettek rendelkezésre. Ezekben a fordítva működő zöldséghámozótól és konzervnyitótól kezdve, a hasonló kiképzésű metszőollón át a fordítva nyíló spirálfüzetig számos célszerű használati tárgy kapható balkezesek számára.

Emellett szerencsére egyre elterjedtebbek az olyan szerszámok és kézi kisgépek, amelyek átszerelhetők, vagy beállíthatók balkezesek használatára is. A tapasztalatok szerint bizonyos munkafolyamatoknál – így például a vésésnél és a gyalulásnál – sok balkezes képes átállni és jobbkezes szerszámot használni. Ezek az információk szerencsére arra utalnak, hogy a balkezesek helyzetét egyre inkább igyekeznek megkönnyíteni – aminek különös jelentősége van a szakiskolák napi munkájában.

Előző cikkEgy ártatlan TikTok-videóból is lehet gyermekpornográf tartalom – beszámoló
Következő cikk„Az első lépés mindig a tanulás, majd azután a saját képességeink fejlesztése” – interjú