Kezdőlap osztályfőnök

Új pályaorientációs kézikönyv készül szakiskolai oktatóknak

A szakiskolai lemorzsolódás csökkentését tűzte ki célul egy most induló nemzetközi projekt. A résztvevők – a Raabe Klett kiadó, a Budapesti Műszaki Egyetem, egy magyar és egy finn szakiskola, valamint egy felnőttképzéssel és pályaválasztási tanácsadással foglalkozó bolgár cég – arra vállalkoztak, hogy összeállítanak egy kézikönyvet szakiskolai oktatók számára, amely alapján a tanárok segíthetik a tanulókat a pályaválasztásban és abban, hogy hogyan tervezzék meg és irányítsák önállóan a karrierjüket.

Európai projekttel a szakiskolai lemorzsolódás ellen

A kézikönyvet alapul véve a konzorciumban résztvevő két szakiskola – a csepeli Weiss Manfréd és az észak-finnországi Raahe intézet – öt-öt tanára részt vesz egy ötnapos képzésen a bolgár fővárosban.

Hirdetés

 

Az így felkészített tanárok ezután kísérleti oktatást tartanak a saját iskolájukban, összesen 100 diáknak. Az így szerzett – vagyis a kézikönyv gyakorlati alkalmazásával kapcsolatos – tapasztalatokat két, az európai uniós zsargonban multiplikátornak nevezett rendezvényen ismertetik és vitatják meg a szakképzésben dolgozó elméleti szakértők, intézményvezetők és döntéshozók: egy szófiai műhelymunkán (workshop) és egy budapesti nemzetközi konferencián.

 

A résztvevők emellett összefoglalják a 18 hónapos projekt megvalósítása során szerzett tapasztalatokat, és ez alapján szakpolitikai változtatásokat javasolnak az egyes tagállamok és az európai uniós szervek döntéshozóinak.

 

A korai iskolaelhagyásnak számos oka lehet. Ezek feltérképezése és megértése elengedhetetlen ahhoz, hogy megfelelő intézkedések születhessenek, amelyekkel enyhíteni lehet a problémát. Az Európai Unió egyik célkitűzése, hogy 2020-ra tíz százalék alá szorítsák a korai iskolaelhagyás mértékét.

 

A szakiskolai oktatás ma szinte kizárólag a választott szakmához szükséges készségek fejlesztésére összpontosít, és háttérbe szorulnak a konkrét szakmától elvonatkoztatható, szakmától függetlenül alkalmazható, úgynevezett horizontális kompetenciák. A pályaorientációs képzés a szakiskolákban híd lehet az iskola és az üzleti világ között, megkönnyítheti az átmenetet az iskolából a munka világába.

Egy friss felmérés szerint Magyarországon a szakmunkástanulók több mint a negyede és a szakképzésben résztvevő diákok több mint a harmada mondta azt, hogy ha újrakezdhetné, másik szakmát választana. Ezért is fontos a pályaorientáció beépítése a képzésbe, hogy a diákok lássák a karrierlehetőségeiket, és olyan munkát válasszanak, amely a leginkább megfelel az érdeklődésüknek és a céljaiknak. A pályaorientációs tájékoztatást éppen ezért már a szakiskolai képzés korai szakaszában elérhetővé kell tenni a diákoknak, hogy aki akar, választhasson másik, neki jobban megfelelő szakmát, ahelyett, hogy kiesne a képzésből, és a korai iskolaelhagyók táborát szaporítaná.

 

A projekthez – amelyről további információk találhatók a carma.hu oldalon – az Európai Bizottság nyújt támogatást az Erasmus+ pályázati programon keresztül.

Trainee with sheepIf you want more images with a trainee please click here.
Trainee with sheepIf you want more images with a trainee please click here.