Tárczy Judit, magyarországi angoltanár 12 hónapig tartózkodik Indiában, egy iskola vendégeként. Két hónapja érkezett egy vidéki kisvárostól, Himmatnagartól nem messze a Grow More Institutions nevű intézménybe, ahol óvodásoktól egyetemistákig minden korosztály tanul.
– A Facebook profilod alapján jól követhető, hogy nemrég egy konferencián beszéltél a magyar oktatási rendszerről. Honnan érkezett a felkérés?
Egyik kedden délután a Grow More vezérigazgatójától, HB Pateltól kaptam üzenetet, hogy másnap reggel fél hétre legyek menetkész, mert egy gyönyörű helyre, Ambajiba fog vinni egy konferenciára. Ennél többet nem tudtam meg.
A száz kilométeres út közben lassan kiderítettem, hogy szeptembertől központi döntés alapján beindul a kétéves tanárképzés Indiában – eddig egy év alatt képezték a pedagógusokat(!!!- a szerk.) – és a konferencia ennek bevezetését segíti. HB Patel tevékeny részt vállalt az előkészületekben, mivel a Grow More főiskolai és egyetemi képzése annak az Észak-Gujarati Egyetemnek része, amelyik felelős a projektért.
Érkezés után SP Sharma, a Patani tanárképző főiskola rektor asszonya, a konferencia főszervezője fogadott minket, és rögtön felkért, hogy másnap tartsak egy negyed órás előadást a magyar oktatási rendszerről.
– Nem volt sok időd felkészüni…
Egyáltalán nem. De nem az idővel volt gondom, hanem a témával. Otthon egyáltalán nem veszek részt a tanárképzésben, semmilyen adat nem állt rendelkezésemre, és az internet szolgáltatás nem volt olyan jó, hogy kutatást tudjak végezni. Ezen kívül tudtam, hogy a hallgatóságot nem nagyon érdekli a magyar oktatási rendszer, főleg nem a számok és száraz adatok.
Legjobb barátomat, társamat, Kriska Gyurit kértem meg hirtelen hogy segítsen. Ő Trencsényi Lászlóhoz, az ELTE egyetemi docenséhez, a Neveléstudományi Doktori Iskola témavezetőjéhez irányított, aki tömör válaszokat küldött a kérdéseimre. Másnap ezeket a válaszokat vetítettem ki, ezzel kezdtem a prezentációmat. A humor kedvéért nem fordítottam le angolra, így mutattam be a hallgatóságnak, mit éreztem akkor, amikor első nap gujaratiul beszéltek a konferencián.
Ez jó volt indításnak, megteretette a bizalmi légkört ahhoz, hogy a következő slide-on már kérdezzek.
„Mi az “edukáció?”
Ezt a kérdést előző héten tették fel nekem tizedikesek, és akkor annyira meglepődtam, hogy hosszú percekig fejtegettem a gondolataimat, míg megtaláltam a választ.
Nagyon fontosnak tartottam a témát, ezért az általam megfogalmazott válaszokat az EDUcation első három betűjére fűztem fel. Ennek megfelelően az első kérdésre “everything”, vagyis “minden” a válasz. Az élet minden területe és pillanata az edukáció része.
A második kérdésre, “Mi a tanítás?” is érkeztek spontán válaszok a hallgatóságtól. “D” betűvel kezdődő választ kellett adni, és valaki tökéletesen ráérzett arra amire gondoltam: a tanítás nem más, mint vezetés, azaz “drive”. Az Indiában tapasztaltak miatt röviden beszéltem arról, hogy mennyire fontos, hogy megfelelő állapotban levő “kocsit” vezessünk. Ha a gyerekek nem pihennek eleget, nem táplálkoznak megfelelően, nincsenek meg a szükséges feltételek, a tanítási folyamat olyan mintha egy rossz állapotbn levő riksát vezetnénk. Nem elég “tudni” vezetni, jó minőségű, és jó állapotban levő kocsi is kell ahhoz, hogy megmozduljon a rendszer.
A harmadik kérdésem az volt, melyik a legfontosabb eleme a tanulás-tanítás folyamatának. Az “U” betű miatt elakadtak a válaszok, pedig a megfejtés ott volt kivetítve az orruk előtt: “U”, vagyis “you”, azaz “te”. A tanulási, tanítási folyamat legfontosabb alkotó eleme maga az ember, az aki tanul és az aki tanít.
A következő részben beszéltem a magyar oktatási rendszerről a diákok szemszögéből. Legidősebb lányom megadta a belépési kódjait a Neptunba, így ki tudtam vetíteni és bemutatni, milyen önállóságuk van a magyar hallgatóknak. Indiában előre kiadott órarend szerint tanulnak és minimális mozgásterük, szabadságuk van.
Az előadásomat HB Patel tavaly novemberi magyarországi látogatásáról készült fotósorozattal zártam.
– Milyen volt a prezentációd visszhangja?
Nagyon pozitív. A nap hátralevő részében úton-útfélen idézték, és személyesen is sokan jöttek hozzám beszélgetni a témáról.
– Mindent egybevetve hogyan érezted magad a konferencián?
Rendkívül nagy figyelem irányult felém, ezért alapvetően jól éreztem magam. 
Viszont azt tapasztaltam, hogy van egy elmélet, ami nagyon modern, minden szavával egyet tudok érteni, a gyakorlat azonban egészen mást mutat. Beszélt SP Sharma asszony arról, hogy „a tanárnak motivációs és irányító szerepe van, nem pedig ismeret átadó szerepe”, és ezzel szemben ő két napig folyamatosan töltötte az ismeretet a hallgatóság fejébe. Nagyon kevesen jutottak mellette szóhoz. Az én előadásomat is kétszer félbeszakította, és hozzáfűzött megjegyzéseket gujaratiul.
Az is zavart, hogy nem volt előre kiadott forgatókönyv. Nem lehetett előre tudni hogy mikor mi kezdődik és mikor ér véget.
A végén mindenkinek kiadtak egy “feedback” ívet, ami szintén nagyon előremutató, de a kérdések csak arra adtak választ, hogy vajon elég jó volt-e a konferencia. A jövőre nézve fontos, felhasználható, kielemezhető adatokat nem kért.
– Készült-e felvétel a prezentációdról?
Igen, de annyira rossz minőségű, hogy nincs értelme megnézni. A slide-sor viszont itt elérhető
Fotó: a szerző,Tárczy Judit
A szerző további fotói a Google albumokban itt nézegethetők meg.
Tárczy Judit útja követhető a Facebookon, az angoltanár profilján keresztül, itt.
Kapcsolódó cikkek:
India egy tanár szemével – 1. rész
India egy tanár szemével – 2. rész
India egy tanár szemével – fotó+videó a beszámolóban! – 3. rész
