Kezdőlap Digitális eszközök

Az informatika fontos eszköz, de a cél az emberközpontúság

A Balatonfüreden rendezett Infotér (Informatika a társadalomért) konferencián fontos eszköznek nevezte az informatikát Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár, ugyanakkor az emberközpontúságot hangsúlyozta.

Hoffmann Rózsa az oktatáspolitikai döntések informatikát érintő kérdéseiről szólva elmondta: az informatika a húsz évvel ezelőtt kiadott tantervekben nem jelent még meg, vagy csak nagyon lassan „szivárgott be” a közoktatásba, és a felsőoktatásban még mindig gyéren szerepel.Az államtitkár példaként említette, hogy egyes tanárképző intézményekben még mindig krétával táblára írva tanítják a jövő generáció tanárait az informatikai eszközök használatára.

A digitális nyelv elsajátítása társadalmi elvárás, amelyet fel kell gyorsítani – mondta, hozzátéve, hogy ez az informatikai tanagyagban is megjelenik majd. Az új, munkára épülő közoktatási rendszerben a tartalmi előírást is magába foglaló Nemzeti Alaptanterv szolgálja majd az egységes nemzeti és egyetemes műveltség kialakítását – hangsúlyozta Hoffmann Rózsa. Hozzátette: ebben az informatikai tudás tantárgyleírása és módszertana is megjelenik, amelynek célja, hogy a gyerekek a mindennapi tanulásban, életükben használni tudják a legmodernebb eszközöket. Ezt az új közoktatási törvény külön fejezete szabályozza.

Kiemelte, hogy az oktatáspolitikai döntések meghozatalához rendelkezésre álló adatbázis hiányos, például nincsenek adatok arra vonatkozóan, hogy az ország 150 ezer pedagógusa közül hánynak van otthon számítógépe. Szólt arról is, hogy az Új Széchenyi Terv egyik fontos projektje lesz a tanárok személyi számítógéppel való ellátása.

 

Az Informatika a Társadalomért Egyesület, illetve az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége által immár második alkalommal megrendezett konferenciát azért hívták életre, hogy az infokommunikációval kapcsolatosan közös fórumot teremtsenek a közigazgatásnak, a vállalkozásoknak és a civil szektornak.

Az év legnagyobb informatikai eseményén került sor a Magyar Tartalomipari Szövetség által immár tizenegyedik alkalommal szervezett eFestival verseny eredményhirdetésére. A hazai online és multimédia szakma kiváló digitális tartalomfejlesztési gyakorlatát bemutató versenyre idén nyolcvanhárom nevezés érkezett, kilenc kategóriában a 26 fős szakmai zsűri által odaítélten összesen 27 díj, 10 különdíj, továbbá 1 életműdíj került kiosztásra. 

Az eFestival 2011 nyertesei:

Tanulás / Oktatás kategória

I. helyezett: „Tanulj, gondolkozz, közlekedj okosan c. elektronikus tananyag sorozat – KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. – ELMS Informatikai Zrt. – Neting Informatika Kft.

II. helyezett: energiasuli.huCarbon Group Communication Kft.

III. helyezett: TeachAR – 3D World kiterjesztett valóság technológián alapuló oktatási szoftver – Nemzeti Tankönyvkiadó Zrt.

Közönségdíj: TeachAR – 3D World oktatási szoftver

 

Tudomány / Technológia / Társadalmi befogadás kategória

I. helyezett: zoldiakos.euZöldi Ákos és a Földvigyázók országos játék – 4Kids Meseportál Kft.

II. helyezett: energiapersely.huCarbon Group Communication Kft.

III. helyezett: hogyankell.huSAKKOM Interaktív Kft.

Közönségdíj: gyerekesely.huA Gyerekesély Program honlapja MTA Társadalomkutató Központ, Gyerekesély Iroda

 

Szórakozás / Játék kategória

I. helyezett: tvpaprika.huChello Central Europe Zrt./ Carnation Zrt.

II. helyezett: Fiction Kult – Képzelet, Irodalom, Kultúra – Boros-Paholcsek Attila

III. helyezett: Járd újra Samu! facebook játék – Nemzeti Tankönyvkiadó

Közönségdíj: Járd újra Samu!

 

Kultúra / Kulturális örökség / Turizmus kategória

I. helyezett: GUIDE@HAND hangos idegenvezető alkalmazás okostelefonokra és a hozzákapcsolódó weboldal – MTA SZTAKI

II. helyezett: Kúriák városa – interaktív helytörténetEDUWEB MULTIMÉDIA ZRT

III. helyezett: heraldpeople.comWebshark Kft.

Közönségdíj: yo-goa.com utazási oldal és online India magazin – Soundhead Bt.

 

Különdíjak:
Innovatív tartalom:

Tanulás kategória: TeachAR-3D World oktatási szoftver Nemzeti Tankönyvkiadó Zrt.

Társadalmi felelősségvállalás:
Tudomány kategória: gyerekesely.huA Gyerekesély Program honlapja MTA Társadalomkutató Központ, Gyerekesély Iroda

 

További eredmények és részlek: http://www.infoter.eu/cikk/kivalo_magyar_tartalmak_az_efestival_2011_gyoztesei

Előző cikkDiákszimpózium
Következő cikkHotspot készítő pályázat indul