Kezdőlap osztályfőnök

Magyar iskola Washingtonban a világ legjobbjai között

Idén november 7-11 között Washington adott otthont az immáron 7. alkalommal megrendezésre kerülő nemzetközi PIL Fórumnak, melyen a Microsoft Partners in Learning programjában közreműködő 75 ország több mint 700 pedagógusa, iskolavezetője és oktatási szakembere vett részt.

A fórumon egyrészről a tanárok mutatták be a különböző országos és regionális döntőkön nyertes projektjeiket, melyekből egy nemzetközi szakemberekből álló 50 tagú zsűri választotta ki a legjobb 16 munkát. Másrészről, a Microsoft Innovatív Iskola Program mentor- és útkereső iskoláinak vezetői kaptak lehetőséget arra, hogy megosszák egymással eddigi tapasztalataikat és jövőbeli terveiket.

Magyarországot útkereső iskolaként a II. Rákóczi Ferenc Fővárosi Gyakorló Közgazdasági Szakközépiskola képviselte Szénégető Krisztina iskolaigazgató és Bereczki Enikő munkaközösség vezető személyében.

A Microsoft Innovatív Iskola Program keretében több mint 200 iskolai vezető érkezett a PIL Fórumra. A pályázat alapján több száz iskolából kiválasztott 66 útkereső és 32 mentor iskola saját országában már bizonyította az innováció és állandó megújulás melletti elkötelezettségét, valamint azt, hogy intézményükben kiváló oktatási munka folyik, melyben nagy szerepe van az információs és kommunikációs technológiák kreatív alkalmazásának.

Washingtonban kiemelt szerephez jutottak a műhelyfoglalkozások, amelyek lehetőséget biztosítottak a különböző országokból érkező iskolai vezetőknek arra, hogy megismerhessék egymás munkáit. A konferencia az együttműködés jegyében zajlott, ahol megoszthatták egymással a hatékony tanulással kapcsolatos elképzeléseiket és ötleteiket. Továbbá a különböző jövőbeli tanítási lehetőségek is megvitatásra kerültek, szem előtt tartva az iskolai élet négy összetevőjét, azaz a tanulás- tanítás- értékelés-, a tanulási környezet-, a pedagógusok fejlesztése- és a vezetőképzés dimenzióit.

Nagy sikerrel zajlott a „Világkávézó” elnevezésű foglalkozás, ahol nyolc szakértő vezetésével tartottak kerekasztal-beszélgetéseket, valamint amikor annak a lehetőségeit vizsgálták, hogy miként lehet tanítani iskolaépület nélkül, hiszen erre a modern technológiai környezet már számtalan lehetőséget biztosít.

A PIL Fórumon az Innovatív Iskola Programban résztvevő iskolák képviselői személyesen találkozhattak Washingtonban, azonban maga a program egész évben folytatódik a különféle webimánáriumok, előadások, műhelyfoglalkozások és közös projektek keretében.

„Az útkereső, illetve a mentor iskolák programja alapvetően tréningre épül, az együttműködés megerősítését szolgálja, továbbá az iskolák bemutatkozásával közvetlenebbé válik a kapcsolat – tájékoztat a magyar útkereső iskola igazgatója, Szénégető Krisztina. Gyakorlatilag szakmai-módszertani felkészítést kaptunk a program lebonyolításához. Ez nemcsak az iskolát, mint intézmény működését segíti, hanem az intézmény vezetőjét is, hiszen a tréningek a változásmenedzsmenttel foglalkoztak. Rengeteg jó gyakorlatot is megosztottak velünk előadásokon, illetve workshopokon. Nagyon fontosnak tartom, hogy ezeket az anyagokat autentikus forrásból, iskolaigazgatóktól, vezetői gyakorlattal rendelkező tanároktól, szakemberektől kaptuk. Mondhatjuk azt, hogy ez a fórum az oktatás és a tanárok ünnepe! És lássuk be, jól esik, hogy kizökkenve a hétköznapokból, tudatosulhat bennünk, hogy az oktatásnak kiemelkedő jelentősége van, tanárként fontosak, megbecsültek vagyunk” – teszi hozzá az intézményvezető.

Lapunk olvasói számára jól ismert Bereczki Enikő, a II. Rákóczi Ferenc Fővárosi Gyakorló Közgazdasági Szakközépiskola innovatív munkavezetője második alkalommal vett részt a nemzetközi PIL Fórumon, tavaly innovatív tanárként Fokvárosban, az idén pedig Washingtonban az Innovatív Iskola Program résztvevőjeként.

 

„Tanárként számos jó ötlettel, valamint szakmai kapcsolattal gazdagodtam. Az Innovatív Iskola Programban való részvétel pedig lehetőséget adott arra, hogy bepillantást nyerjek más országok oktatási rendszerébe, valamint megismerhessem számos jól működő külföldi iskola jó gyakorlatait. A műhelyfoglakozások során rengeteg jó ötletet kaptunk arra, hogy hogyan tehetjük hatékonyabbá az oktatást saját iskolánkban, továbbá hogy miként készítsük fel tanárainkat a digitális kor jelentette kihívásokra, valamint az általa nyújtott lehetőségek kiaknázására az oktatásban” – összegzi tapasztalatait a tanárnő. „A PIL Fórum számomra nem ért véget sem Fokvárosban, sem Washingtonban, hiszen egy olyan tanári közözösség tagja lettem, melyben a tapasztalatcsere és együttműködés a modern technologiának köszönhetően a fórum után is folytatódik online közösségi tereken, virtuális előadások, valamint közös projektek során. Szakmaiságában és szervezésében egyedülállónak tartom a Microsoft ezen kezdeményezését és azt kívánom, hogy minél több hazai pedagógus és iskolaigazgató eljusson a PIL Fórumra.” 

Előző cikkA köznevelési törvényjavaslat újabb Fideszes kritikát kapott
Következő cikkPénzért árult osztályzatok középiskolásoknak