Hogyan formálja át az iskolát, ha valós közösséggé válnak benne a munkatársak: pedagógusok és nem pedagógusok?
– Mit tehet hozzá a közösségteremtéshez, a pedagógiai újítások bevezetéséhez egy tankerületi, főállású innovátor?
Az alábbi kérdésekről bővebben Kéthelyi Eszter cikkében, a Tempus Közalapítvány oldalán olvashatnak.
Cikkünkben egy esettanulmány segítségével körbejárjuk, hogy az iskolai közösségteremtés és a pedagógiai innováció miként tudják erősíteni egymást, és hogy a tanulóközpontú iskolák megteremtésében ki mindenkinek lehet kulcsszerepe.
Az utóbbi évtizedekben joggal lehet olyan érzése az embernek, hogy egy folyamatos pedagógiai forradalom kellős közepén élünk. Látjuk, olvassuk nap, mint nap, hogy az USA-tól Dél-Koreáig, Finnországtól Nagy-Britanniáig a sajtó figyel az oktatás korszerűsítésének, átalakításának témájára, mindenütt keresik a válaszokat, hogy miként tudnák életszerűbbé, gyakorlatiasabbá, mindenki számára elérhetővé tenni a tanulást. Bár a nyelvi szűrő még mindig akadály abban, hogy szélesebb körben, így angolszász, esetleg németajkú vagy frankofon országokon túli gyakorlatokba bepillantást nyerjünk, így a világról nyert képünk erősen szelektív, de az internet elterjedésével már így is sokkal nagyobb a rálátásunk a világ más országainak oktatási rendszereire, illetve az iskolákon belüli napi gyakorlatra, mint mondjuk akár 10-15 évvel ezelőtt.
Így például tudjuk, hogy az USA-ban a gyerekek, szülők és pedagógusok is küzdenek a sztenderdizált tesztek uralmával. Dél-Koreában már szabályozást hoztak arra, hogy a gyerekeknek este 10 után nem lehet magánórákra járni, mert ott gyakran előfordul, hogy a társadalmi nyomás miatt még éjjel is korrepetálják a diákokat. Nálunk a centralizálás következményeivel birkóznak az állami iskolák, Finnországban pedig állandó pedagógiai forradalom zajlik: egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a témaalapú, multidiszciplináris szemléletmód megerősítésére az oktatásban a 19-20. században bevezetett szaktárgyi alapú tanítás helyett.
Ember legyen a talpán, aki ebben az áradatban naprakész tud maradni a figyelemre érdemes módszertani kísérletekben, amelyek inspirációt adhatnak, illetve tudja követni a technikai újításokat is, amelyek eszközül szolgálhatnak a tanulói interakcióra építő tanulási folyamatokban és jut ideje arra, hogy a tanulói számára kritikus szemmel válogasson az innovatív gondolatok, eszközök, szemléletmódok között.
Sok lelkes tanár a szabadidejének egy részét áldozza arra, hogy képezze magát, hiszen meg akarja találni a hangot a diákjaival és értelmes, életszerű tanulási helyzeteket szeretne teremteni. Gyakran olyan érzésünk van, hogy az iskolai innovációk bevezetéséhez akár teljes munkaidőre is szükség lenne, hiszen azok sokszor túlmutatnak a pedagógusi munkán és már-már szervezetfejlesztésbe hajlanak egy-egy iskola, óvoda esetében.
ISKOLAI INNOVÁTOR TELJES MUNKAIDŐBEN? BÁTOR GONDOLAT?
Nem is biztos, hogy annyira. Egy apró, pennsylvaniai tankerületben épp ezt felismerve kísérleteznek azzal, hogy egy munkatárs kizárólagos feladata legyen, hogy figyelemmel kísérje a világban zajló pedagógiai kísérleteket, megismerje a tanulási helyzetekben értelmes módon felhasználható technikai eszközöket, szoftvereket és ezek tanulságait behozza a pedagógusok életébe, megismertesse őket velük, támogassa őket a megvalósításban és elsimítsa az utat az adminisztráció felé is.
MI A FELADATA ENNEK A TANKERÜLETI INNOVÁTORNAK? HOGYAN TÁMOGATJA A HELYI ISKOLÁKBAN DOLGOZÓ PEDAGÓGUSOK ÉS NEM PEDAGÓGUSOK MUNKÁJÁT?
Kris Hupp épp ezt a feladatot végzi Pittsburghben. Foglalkozásának hivatalos megnevezése: 21. századi tanulási és oktatási coach. A munkakörét először állami támogatásból tudták létrehozni, majd elkülönítettek a feladatkör finanszírozására egy összeget a tankerület költségvetésén belül, ugyanis a munkájának igen gyorsan látható eredménye lett. A pedagógusok elkezdtek kísérletezni korábban nem használt tanulóközpontú módszerekkel, ahol a tanulói interakción van a hangsúly a tananyag helyett, és az egész iskolai légkörben pozitív változás indult meg. „Megerősödött az a tudat, hogy mi egy közösség vagyunk, együtt dolgozunk, és együtt tudunk alakítani is a helyzetünkön, ha valami nem működik”.
A szerző: Kéthelyi Eszter, képzési koordinátor, a Tempus Közalapítvány munkatársa.
A teljes cikk itt olvasható.
Forrás: tka.hu
