Elfogadás, megértés, tisztelet és egyenlőség az egyetlen módja, hogy igazi integráció jöhessen létre az oktatásban. A creativity post oldalán található cikk szerzője Nina Fiore, fordítója Frank Luca.
„Ha az iskolák szeretnék támogatni a gyerekeket abban, hogy sikeresek lehessenek, ahhoz drasztikusan meg kell változtatni azt a szemléletet, hogy hogyan ítélik meg őket. Ahelyett, hogy egy tanár diagnosztizálná egy gyerek problémáit, inkább az a fontos, hogy tisztában legyen az erősségeivel és a gyengeségeivel, melyek minden felnőttben ugyan úgy megtalálhatóak. Egy iskolának elfogadónak és támogatónak kell lennie, hogy hatékonnyá válhasson, a gyerekeket az erősségeikben segíteni és ösztönözni kell, míg a gyengeségeikben támogatni kell őket. Amíg ez nem válik uralkodó irányzattá az oktatásban, addig az iskolákban folytatódni fog az elbukás aránya, legfőképpen a speciális helyzetben lévők között.
Jelenleg az oktatásban azt gondolják, hogy a sajátos nevelési igényű gyerekek nem tudnak tanulni, nehéz őket tanítani és nem az életkoruknak megfelelően fejlődnek. Ám léteznek olyan speciális tanítási formák, melyek garantálják azt, hogy a leérettségizett diákok már tudják azt, hogyan kell tanulni és hogyan figyeljenek oda a magatartásukra. Felmérések kimutatják, hogy a sajátos nevelési igényű gyerekek, akik ebben a képzési formában vettek részt, azok jobban teljesítenek, mint egy átlagos diák.
A változás elérése érdekében az iskoláknak, a tanároknak meg kell változtatniuk azon igényüket, hogy diagnosztizálják a gyerekek problémáit, ehelyett személyre szabott segítséget kell nyújtaniuk, hogy fejlődhessenek.
Sok program középpontjában a szocializáció áll, mely segíti a sajátos nevelési igényű gyerekek beolvadását egy átlagos osztályba. De fontos, hogy egyenlő bánásmódban részesüljenek, ami nem lehetséges akkor, ha kevesebbet várnak el tőlük és nem kapnak annyi lehetőséget, mint a társaik.
Ám tudósok kimutatták, hogy a sajátos nevelési igényű tanulók messze elmaradnak a társaiktól, de nem azért, mert nem okosak, hanem mert sok képzési formában figyelmen kívül hagyják őket akár éveken keresztül. A legutóbbi tanulmány, melyet a Columbia Egyetem készített, kimutatta, hogy azok a diákok, akik jobban teljesítenek nonverbális feladatoknál, azok könnyebben is tanulnak.
Ha valaki nem tudja jól kifejezni magát verbálisan, az nem tükrözi az intelligenciáját vagy annak teljes hiányát. Csakúgy, mint az olyan emberek, akik fizikai problémákkal küzdenek, vakok vagy süketek, nem tekinthetők intellektuálisan gyengébbnek, mint egy egészséges ember.
A felmérések, amik hozzájárultak ahhoz, hogy meghatározzák a tudományos potenciált a korai években, verbális válaszokon alapulnak, tehát, teljesen pontatlan a nonverbális gyermekek számára. A legtöbb gyermek számára adott IQ tesztek verbális válaszokat igényelnek, és még a nonverbális válaszú tesztek is igénylik a verbális utasítások követését. Tehát, egyenlőséget tesznek a beszédkészség-termelési képesség és az intelligencia között, amikor ez ebben a populációban teljesen helytelen. Sokuknak van intelligenciájuk, amely messze meghaladja a szövegalkotási képességet. Vannak specifikusan siket gyermekek számára készített IQ tesztek is, így az intelligenciájukat nem becsülik alá, csak azért, mert nem képesek beszélni és hallani. Vannak specifikusan vak gyermekek számára készített IQ tesztek, így az intelligenciájukat nem becsüli alá a látásra való képesség hiánya, azonban hasonló vizsgálatok nem rendszeresen folynak a nem siket-nonverbális gyermekek számára, ami segítene abban, hogy intelligenciájukat ne becsülje alá a beszédkészség hiánya. Így nincs sok értelme.
A végeredmény, hogy a legtöbb iskola nem az életkor szerint halad a speciális gyerekekkel, inkább arra fókuszálnak, hogy az életben helyt tudjanak állni és szocializálódni tudjanak. Ők azt mondják erre, hogy „mi nekünk előbb a nyelv felépítésen kell dolgoznunk”. Nem az életkornak megfelelően kell haladni beleértve az osztályokat is. Majd amikor itt az ideje és szükségük van a segítségre azt meg kapják és egyenlőn állhatnak a többiekkel. Miközben az átlag diák az úgy tanul, ahogy az életkori tanulás megkívánja, a legtöbb iskola gyakran nem érzi azt, hogy szükség lenne speciális segítségre. Kellenek személyre szabott tanulási programok, még ha páran azt is állítják is hogy nem, mert ha ez nincs akkor nem kapják meg az egyenlő esélyt.
Sajnos mivel sokan alulbecsülik az intellektuális képességüket az ilyen gyermekeknek, előfordul, hogy csak a diagnózist látják meg. Csak egy „listát” látnak tünetekkel, viselkedési formákkal
Ez a negatív hozzáállás sajátos nevelési igényű gyermekekkel szemben meglehetősen elterjedt számos iskolában. Amikor mi voltunk interjún egy iskolában, amely azt állítja magáról, hogy elfogadó és egyenlőséget teremtő, beszéltünk az iskola egyik alapító tagjával, akinek egy sajátos nevelési igényű fia van. Elmondta, hogy szereti az iskolát, mert arra ösztönzi a fiát, hogy hogyan legyen „jobb ember”. A fiát megértették, befogadták és elfogadták azt, hogy ki ő, nem akarták megváltoztatni. Egy befogadó környezet kell ahhoz, hogy egy osztály megtanulja mindezeket és elfogadóbbá válhassanak.
Egy speciális igényű tanulót nem szabad kényszeríteni arra, hogy megváltozzon, annak érdekében, hogy úgy viselkedjen, ahogy „illik”, ahogy az átlagos diákok viselkednek. Szükség van a különböző támogatásokra és az elfogadásra.
A speciális tanulókat tisztelni kell és el kell fogadni őket valamint gondoskodni, kell az elhelyezésükről és támogatásukról, hogy megtanuljak azokat a dolgokat, amiket az átlagos gyerekek is. Elfogadás, megértés, tisztelet és egyenlőség az egyetlen módja, hogy igazi integráció jöhessen létre az oktatásban.
Eredeti cikk: Creating True Inclusion In Education
Szerző: Nina Fiore
A cikk magyar változatát a Modern Iskola gyakornoka, Frank Luca készítette.
A fordító bemutatkozása: Frank Luca vagyok a Károli Gáspár Református egyetem hallgatója vagyok három éve, kommunikáció és médiatudomány szakon. Újságírónak készülök, melyet elméletben az egyetemen, gyakorlatban pedig itt a Modern Iskolánál tanulok.
