Az Ujhelyiné Szeverényi Irmával készült interjúból megismerhetjük az utazó gyógypedagógus sikeres módszereit, internetes megoldásait, az általa javasolt programokat, eszközöket, szemléletmódot. Követhetjük az ő emberi és szakmai fejlődési útját, amire bepillantva is érdekes felfedezéseket lehet tenni. Megtudhatjuk, kik az az őt inspiráló emberek, megismerhetjük honlapjait, publikációit, videóit, blogját és azokat az internetes közösségeket, ahol egymást inspiráló, támogató, szakmai kapcsolatban lévő pedagógusok beszélgetnek, cserélnek eszmét, jó gyakorlatot, nem egyszer téren, időn és határokon átnyúlva. Utazó gyógypedagógusként dolgozik, a Zuglói Benedek Elek EGYMI és Nevelési Tanácsadó égisze alatt. Innovatív módon, infokommunikációs (IKT) eszközök felhasználásával fejleszti a tanulási zavarral, idegrendszeri fejletlenséggel és egyéb nehézséggel élő gyerekeket. Hogyan került erre a pályára, úgy tudom, nem fiatalként kezdte a pályát; miként lett gyógypedagógus?
- Ujhelyiné Szeverényi Irma,a továbbiakban: U.Sz.I.: – Különös véletlen folytán lettem gyógypedagógus. Hosszú történet, amely fájdalmas is egyben. Nem panaszképpen írom ezt, hiszen igazgyöngyök még a gyöngykagyló esetében is könnyek között születnek. Hosszú évekkel ezelőtt ajtók záródtak be mögöttem, s a „lehetetlenség szakadékából” a „talán menedékváráig” elsegítettek az Égiek. Új lehetőségek nyíltak meg előttem, amikre még addig gondolni sem mertem. 2002-ben éppen szép Pécs városa volt akkori lakóhelyem, s ott kaptam munkát egy halmozottan sérült gyermekeket oktató-nevelő intézményben. Tanári diplomával nem rendelkeztem. Vezetőim biztatására jelentkeztem a Kaposvári Egyetem Csokonai Vitéz Mihály Gyógypedagógiai Főiskolai Karára, és 48 évesen „ifjúi hévvel” tanulni kezdtem. Szerencsés módon tanulmányaim során már a „terepen” lehettem. Ott voltam a gyermekek között, oktathattam, nevelhettem őket, sok-sok tapasztalatot szerezve. 2007-ben kaptam meg diplomámat, s onnantól kezdve „szélsebesen” indult el gyógypedagógiai tevékenységem, valahogyan úgy, mintha egy robogó vonat repítene.
Mik a kedvenc szavai?
U.Sz.I.:- Gyöngykagyló, üvegtenger.
Önnek milyen volt az első találkozása az IKT-vel, mi volt az első eszköz és hogyan tanulta meg kezelni?
U.Sz.I.:-Most ismét visszarepülök a kezdetekhez, a pécsi intézményben eltöltött éveimhez. Már több helyen is leírtam ezt az én első találkozásomat, de szívesen szólok néhány mondat erejéig itt is erről a döbbenetes élményemről. Olyan gyermekek osztályfőnöke és tanítója voltam, akik 1-3-as összevonásban tanultak nálam. Többségük kerekesszékben ült. Voltak közöttük siket, nem beszélő, nem látó, hiperaktív, autista gyermekek. A tantervet azonban tőlük is meg kellett követelni a számukra megfogalmazottak szerint. Mondhatom, nem volt könnyű… Ekkor került a kezembe megint csak egy különös véletlen folytán a Játszóház fejlesztőjátéka egy CD lemezen. Az egyik szobában megpillantottam néhány régi számítógépet…S egy délután próbát is tettem, ami olyan élményt jelentett a gyermekeknek, mintha egy csodavilágba kerültek volna. Szinte sikongtak örömükben, amikor egy-egy feladatot meg tudtak oldani az egér segítségével, amire manuálisan soha nem lettek volna képesek, vagy verbálisan nem tudták volna elmondani.
Minecraft-játék környezetben küldetéseket hajtanak végre, online fejlesztő játékokat játszik a gyerekekkel, virtuális osztálytermet működtet és bloghajókat vontat.. Csak néhány idézet az Ön által használt ikt-felületekről. Meséljen kérem, az újító gyógypedagógusi módszereiről ?
U.Sz.I.:- Ez sem rövid történet… Megpróbálom summázni azt, ahogyan igyekszem segíteni a tanulási akadályokkal küzdő gyermekeket. Amint fentebb említettem, halmozottan sérült gyermekeket tanítottam kezdetben. Nap-mint nap szembesültem fájdalmaikkal, súlyos akadályoztatásaikkal. Már akkor kezdtem keresni, kutatni azokat a lehetőségeket, amelyek könnyebbé tehetik számukra a tanulást. Még különösebb módszertan nem volt birtokomban, ám egyet bizton tudtam: itt használnom kell a szülői házban, Édes Szüleimtől kapott muníciót, ami a feltétel nélküli elfogadás és szeretet. Ez segített el azokhoz az eszközökhöz, módszerekhez, amelyeket használni kezdtem. Hamar rájöttem, hogy két dolog azonnal működésképes lesz a tanórák során, mégpedig a humor és a játék.Természetesen mindig figyelemmel kísértem a tantervben megfogalmazott követelményeket, s a Szakértői véleményben megfogalmazott fejlesztendő területeket. Sokszor kemény pirulák lettek volna a gyermekek számára, ha csupán szárazon az ismeretet követeltem volna meg, de így szépen becsomagolva fogyaszthatóvá vált minden. A hosszú évek gyakorlata, tapasztalata után immár egy gamifikált, azaz játékos tanulási környezetet valósíthattam meg a most hozzám járó gyermekek számára, amit neveztem el. Minden eszköz-és módszertani lépésemet komoly előtanulmányok után tettem és teszek meg mind a mai napig. A gyökerekre építek, ami a soha el nem múló értékek megtartását és továbbfejlesztését jelenti. Nálam Mária Montessori, olasz orvos pedagógus élete és gyakorlata az, amire építeni tudtam a 21. századi tanítási-tanulási folyamatokat. Az a fejlesztőszoba, ami a gyermekek számára egy különös, megnyugtató, a modern kihívásoknak is megfelelő tanulási környezet, olyan, mint amilyet a nagy Dottoressza készített el az akkori gyermekek számára. Itt azonban nem egy megkövesedett múzeumi Montessori pedagógiáról van szó, hanem az ő alapelveire épülő, de eszköztárban a vadonatújat is befogadó, gondosan előkészített tanulási környezetről . Tehát berendeztem ezt a kis stúdiónkat minden széppel-jóval, ami egy súlyos tanulási akadállyal küzdő gyermek számára fejlesztő hatással bír. Ez úgy a manuális, mint a digitális eszköztárra vonatkozik. Digitális osztályteremként egy Anyahajó nevű blogot készítettem, amibe beleágyaztam a gyermekek úgynevezett bloghajóit, ahol dokumentálják képernyőfelvételen keresztül feladatmegoldásaikat. Ezek egyszersmind e portfólióként működnek számukra.
Évek óta nagy gonddal kutatom az online játékok világát, mert tudni szerettem volna, hogy az, ami őket ennyire motiválja, használható lehet-e a tanulásban. Így jutottam el odáig, hogy ma már szervesen beépítettem a Minecraft játékát is fejlesztő tevékenységeim sorába.
Mit nevetteti meg leginkább?
U.Sz.I.:- Azok a régi jó vígjátékok, kabarék, amiken olyan jókat tudtam nevetni, hogy a könny is kicsordult a szememből.
Sokszor halljuk, hogy szakadék van a „digitális bennszülöttek” és a „bevándorlók” között? Sokan vitatják ezt, Önnek mi a véleménye, valóban egy mai gyerek ügyesebb, mint a tanár?
U.Sz.I.:- Igen, ma ez egy sokszor felvetődő kérdés. Itt is csak a magam tapasztalata alapján tudom elmondani, hogy kategorikusan nem lehet kijelenteni, ki az ügyesebb. Mi ott bent az Anyahajóban szinte egy műhelymunkát végzünk. Ami annyit jelent, hogy én valóban sok mindenre megtanítom a gyerekeket, ami a tanuláshoz szükséges digitális kompetenciákat illeti. Pl. a blogok vezetését is szépen tanulják. Már vannak közöttük nagyon ügyesek is.
Voltak nálam pl. főiskolai hallgatók, akiknek a gyerekek magyarázták el a blogbejegyzés menetét. Viszont el kell, hogy mondjam, én is sokat tanulok tőlük. Valóban mintha olyan adottságokkal születnének, amiket szinte ösztönszerűen csinálnak most már a táblagépeken és okostelefonokon is. Nem beszélve az online játékok stratégiai és egyéb tudományát illetően. Ez persze remekül építi a kölcsönös bizalmi kapcsolatunkat, mert nagyon szeretnek segíteni. Ők diktálják pl. az adott lépéseket, én meg a tanári zsebkönyvembe írom a tudnivalókat,pl. hogy kell nappalt csinálni a Minecraftban, és így tovább…
Mi az utolsó kép a telefonján?
U.Sz.I.:- Egy rendezvényen készült, ahol nagyobbik lányom énekelte a Hallelujah számot.
Blogot vezet, konferenciák, bemutatók, teachmeet-ek szereplője, mióta vesz részt ilyen fórumokon és mi a motivációja? Hogyan osztja meg tudását? Milyen visszajelzéseket kap, mint blogger, mint konferencia-előadó, kiállító?
U.Sz.I.:- Éppen 10 évvel ezelőtt, a főiskolai évek alatt kaptam az első meghívást, amikor a Kaposvári Egyetemen a Tudományos Napok keretében tartottam előadást Mária Montessori pedagógiájáról. Ettől kezdve valóban szinte folyamatos volt, hogy valamilyen fórumon megjelenjek. Egyrészt nélkülözhetetlennek tartottam mindig az önképzést, másrészt nagyon szerettem találkozni olyan kollégákkal, akikkel „egy hajóban eveztem”, akikkel közös céljainkat megbeszélhettem. Sok barátságot ezeknek a találkozásoknak köszönhetek,- legyen az akár offline akár online módon létrejött ismeretség. Két fontos dátumot említek meg, ami meghatározó volt számomra. Az egyik 2010, amikor egy Tenegenes képzés során blogkészítés volt az egyik feladat. Ott született meg Örömpedagógia elnevezésű szakmai blogom, amit azóta is írogatok. Ezen keresztül igyekszem megosztani azt a tapasztalatot, gyakorlatot, amit a gyermekek között összegyűjtök. Van blogomnak Facebook oldala is, ahol kicsit szélesebb körben is át tudom adni mindazt, amit fontosnak vélek pedagógiai, gyógypedagógiai szempontból. Úgy gondolom, nem vagyok egyedül abban, hogy szeretek visszajelzést kapni munkámról, megjelenéseimről.
Hogyan telik egy napja?
U.Sz.I.:- A megszokottól meglehetősen eltérő módon… Én a hajnalt szeretem… Akkor tudok csendben, pihentem a gép elé ülni, és elindulni nap-mint nap egy új kihívás felé. Ez minden esetben a legfrissebb szakmai hírek, tanulmányok elolvasását jelenti, mondhatnám, megalapozom kutatási munkámmal a következő teendőimet, kontroll alá veszem gyakorlatomat, és sajátítom el az új tudást. Ehhez hajnal 1-kor kelek, és kisebb-nagyobb megszakításokkal dolgozom addig, amíg el nem indulok az iskolába. Szerencsére ez nálam 11-nél hamarabb nem történik meg. A gyerekekkel való foglalkozás után nálunk van egy olyan órácska du öt és hat között, amit Párommal „Talinak” neveztünk el. Ez szinte szent számunkra, mert ilyenkor teljes mértékben egymásra figyelünk, minden gondunkat, bajunkat , örömünket átbeszélünk. S ha még lánykáink is éppen itthon vannak, hát ők is csatlakoznak hozzánk ebben a csodás órában. A hajnal egy órás keléshez szükséges hat órát általában alvással töltöm.
Évekkel ezelőtt még több volt azoknak tábora, akik kétkedve, adott esetben erős ellenkritikákkal fogadva szemlélték munkámat. Ma ez az arány – úgy tapasztalom, megfordult az idő, s a fejlődés előrehaladtával most nem hogy megtűrt, vagy akár káros jelenség az IKT használat pedagógiai munkánkban, hanem elvárt kompetenciaként jelenik meg pl. a pedagógusminősítések során.
Megvallom, én ennek nagyon örülök, hiszen lassan bebizonyosodik, hogy nem tévúton jártam akkor, amikor a modern technológia létjogosultságát igyekeztem érvényesíteni publikációkban, videóimban, napi gyakorlatomban. Fontos megjegyeznem, hogy a legnehezebb helyzetekben, a legerősebb ellenszélben Kőrösné dr. Mikis Márta, a magyar gyermekinformatika megteremtője állt mindig mellettem, akinek szakmai tudása és elhivatottsága, valamint személyiségének hiteles volta irányadó volt számomra.
Mi akart lenni gyerekkorában?
U.Sz.I.:- Tanulni mindig szerettem, de igazából nem volt határozott elképzelésem.
Milyen forrásokból inspirálódik az újabb és újabb módszerek és szemléletek tekintetében?
U.Sz.I.:- Ma már az interneten keresztül gazdag lehetőségek kínálkoznak inspirálódásra. Az előző kérdés megválaszolásánál két meghatározó dátumról szóltam. Itt említem meg a másikat, ami 2012, a PIL Akadémia indulása. Akkor ismertem meg Nádori Gergelyt és Prievara Tibort, a Tanárblog szerkesztőit, akik fáklyavivőként állnak mind a mai napig az innovatív pedagógusok élén, megosztva tudásukat, naprakészen elénk tárva a legújabb pedagógiai módszereket, IKT eszközöket, azok gyakorlati használhatóságát. Az ő segítségükkel juthattam el odáig, hogy immár benne lehetek abban az ötven tagú innovatív tanárcsoportban, akik pályázati úton megnyerhették a MIE Expert címet, azaz kis közösségünkkel benne lehetünk a nemzetközi szinten, világméretekben működő Microsoft Innovatív Tanárok szakértői csoportjában. Ezen kívül igyekszem figyelni a többi kolléga munkáját is. Részt veszek számos Facebookos tanári csoportban, pl. az Online Tanári Szoba- csoport, Gyógypedagógusok a gyógypedagógiáért. Ott érzem jól magamat, ahol tapasztalom az egymást segítő szándékokat. Végül a külföldi kitekintés is fontos számomra. Erre nagyon jó a Twitter, ahol tematikusan ki tudom választani, mi az, ami érdekel, ki legyen az a szakember, akit követni érdemes. Ilyen kapcsolati rendszer mellett szinte rendszerességgel kapok hírt különböző képzési lehetőségekről. Így juthatok el ma is több online kurzusra, és így szerezhetek tudomást különböző innovatív projektről, amiket adaptálva igyekszem megvalósítani munkám során.
Az óráin a gyerekek a saját telefonjaikat is használják. Ez fenntartható megoldás ? Hogyan szerez gépeket, programokat az új és újabb fejlesztéseihez?
U.Sz.I.:- Mivel egyéni/ kiscsoportos fejlesztést végzek, nekem könnyebb a dolgom, úgy vélem. Sokkal inkább tudom követni a gyerekek útjait az interneten, mint azok a kollégák, akik osztályokban tanítanak. Egyébiránt járható útnak tartom ott, ahol központi forrásból nem telik technikai eszközökre. Már több helyről is hallottam, és nálam is kezd gyakorlattá válni, hogy a szülőkkel és pedagógusokkal egyeztetve a gyerekek behozzák magukkal saját táblagépüket, laptopjukat is, és azon dolgoznak. Persze, ahogyan mondani szoktuk, nincs még kialakulva ennek kultúrája. Sok nehézség adódik ezzel kapcsolatban. De úgy gondolom, az irány jó, helyes, és ha valaki megtapasztalja ennek gyakorlati hasznát, az minden felmerülő problémára megoldást fog tudni találni. Meg kell, hogy mondjam, soha nem dolgoztam olyan intézményben, ahol mintába szabott IKT eszköztár állt volna rendelkezésemre. Sok-sok utánajárás, keresés kutatás, kérés segíteni akaró emberek felé, akik támogatták munkámat, Évekkel ezelőtt egy interaktív táblát is nyerhettem egy zártkörű pályázatnak köszönhetően, az elmúlt évben pedig három használt számítógépet kaptam az IBIDEN Kft.-től. Az első kis táblagépünket pedig a ClassBox fejlesztői által meghirdetett játék során nyertem. Másik táblagéppel is rendelkezünk a foglalkozásaink során, ami sajátom. Még az okostelefonom is néha akcióba lép. A gyerekek nagyon hálásak, igazán vigyáznak az eszközökre. Külön örülnek, ha megengedem, hogy ők telepítsenek a táblagépemre valamilyen fejlesztő játékot. Tudják, hogy mi az „elvárásom” erre vonatkozóan. Már így is szoktak megérkezni adott esetben: „Irma néni hoztam egy játékot, ami fejlesztő”. Meg is kérdezem ilyenkor tőlük, hogy mi az, ami az adott játékban valóban fejlesztő hatású. Csodálkozásomra szépen meg is tudják fogalmazni.
Van valami, amit nem kedvel, amit maga mögött hagyna?
U.Sz.I.:- Igen van, mégpedig a sok technikai problémát, akadályt az eszközök működése tekintetében. Ez sok energiát és időt elvesz akár itthoni felkészüléseim során, akár az iskolai életemben.
A másik, ami ugyan ma már egyre ritkább jelenség: a szülői és adott esetben a pedagógusi értetlenkedést, meg nem értést az IKT használat tekintetében. Azért fáj a szívem ilyenkor, mert a súlyos tanulási nehézséggel küzdő gyermekeknél ez a segítség szinte terápiaként fogható fel, ha szakszerűen alkalmazzuk a modern technikát esetükben. Különösképpen az integrált körülmények között tanuló kisdiákoknak jelentene olyan „mankót”, amivel versenyképesekké válhatnának azok között a társaik között, akiknek nincsenek tanulási nehézségeik.
Az egész iskolában (Zuglói Benedek Elek EGYMI) ilyenek a tanárok, ez elvárás Önöknél? Vagy azért különlegesnek számít?
U.Sz.I.:- Jelenlegi munkahelyemen olyan vezetőt kaptam Kölesné Németh Mária személyében, aki kezdettől fogva segítette törekvéseimet. A kollégák is egyre többen kapnak kedvet az IKT eszközök használatához. Az más kérdés, hogy nálunk sem egyszerű a technikai eszközök megléte, de – úgy gondolom – a kis lépések elve alapján szépen alakul minden. Szűkebb értelemben véve, mint utazó gyógypedagógus különlegesnek számítok a fentebb leírt gyakorlatom alapján. Tudom, vannak társaim , akik ugyancsak szívesen vezetnének hasonló foglalkozást egy adott, integrált intézményben, de kezük megkötve eszközhiány tekintetében
Úgy érzi, hogy működik a módszere, eléri ezzel a céljait?
U.Sz.I.:- Igen, szerényen, ám örömmel mondom, működik módszerem. Ezt ugyan sztenderd kutatási eredményekkel nem tudom alátámasztani, viszont vannak saját, szigorú indikátoraim, amelyek alapján vizsgálom módszerem helyességét. Ezek pedig a következők:
- Tudok-e mosolyt deríteni a hozzám járó gyermekek arcán?
- Tudok-e én mosolyogva tanítani?
- Megjelenik-e ásítás, unott arc a foglalkozásaim során?
- Várják-e a gyerekek a következő foglalkozást?
Bevált gyakorlat nálam, hogy kezdettől fogva videó felvételeket készítek óráimról, amelyeket itthon végignézek, és szigorú önkritikát gyakorolok közben: ami jó volt, azt megtartom, ami nem volt sikeres, azt tudatosan elhagyom. Publikációimban persze a kozmikus pillanatokat mutatom be inspirálva saját magamat is, de társaimat is , hogy érdemes küzdeni, érdemes a gyermekekért egy életet odaáldozni.
Örömmel írom le, gyakorta van jókedv, vidámság közöttünk, és csak elvétve veszek észre ásítást, vagy akár unott arcot egy –egy kisdiáknál. Olyankor rögtön váltok, és más helyzetet teremtek, más programot kínálok fel számára.
S hogy elérem-e módszeremmel céljaimat? Erre nem tudok egyértelmű választ adni. Egyrészt elérem azzal, hogy tudok örömöt, megnyugvást, sikerélményt adni a szárnyaszegett kismadárkáimnak, viszont a célom másik része az lenne, ha ezek a gyermekek meg tudnák mutatni, hogy milyen képességekkel vannak felruházva pl.az IKT használat tekintetében. De amíg nem lesz gyakorlat a tanórákon ez a módszer, addig ők még mindig valahol hátul fognak kullogni. Manuális eszközökkel ugyanis sokkal nehezebben írnak meg bármit is egy órán, ennél fogva sokszor csak töredékét tudják közölni annak a tudásnak, amelynek birtokában vannak. Ezen felül pedig az a hatalmas ismeretanyag, amivel még mindig meg kell, hogy birkózzanak, nem teszi láthatóvá azt a tehetség-rehabilitációs munkát, amit végezhetek ott az Anyahajóban.
Elkeseredve nem vagyok, mert tudom, hogy a beléjük kódolt tudás megmarad, és majd egyszer nyilvánvaló lesz sokunk örömére.
Sokat beszéltünk a „gyerekeiről”, akiket fejleszt, saját családját mutassa be kérem:)
U.Sz.I.:- Igen , ezek után csak azt tudom elmondani, hogy kiváltságos helyzetben lehetek. Szeretteim megértő és velem együtt gondolkodó emberek. Szeretteim megértő és velem együtt gondolkodó emberek. Nagyobbik lányom, Irma a Corvinus Egyetem kommunikáció és médiatudomány MA szakát végzi, és évek óta magánéneket tanul. Kisebbik lányom, Nikolett az ELTE germanisztika és japán szakára jár, mellette klasszikus gitáron játszik, szintén évek óta. Mindannyiunknak hitünk szerint elhivatása, küldetése van e világon, ami segít abban bennünket, hogy egymás munkáját támogassuk. Sokszor, mint kis stúdió működik a mi lakosztályunk. Alkalmazkodnunk kell egymás időbeosztásához, tolerálnunk kell egymás, olykor nagyon is különleges és embert próbáló tennivalóit. De így van jól, hiszen kedvenc szavam, a gyöngykagyló így válik élővé számunkra.
Viszont az ünnepek, s a nyár egy része a valódi pihenésé, amikor igazán tudunk egymásnak örülni, egymásért hálát adni, s a gyönyörű Balaton partján elfelejteni minden gondot és bajt,s a Természettel eggyé válni.
Ha nem számítana a pénz, mivel foglalkozna?
U.Sz.I.:- Szabadon tanítanám a gyermekeket, és sokkal többet foglakoznék a Családommal úgy a kisebb, mint a nagyobb kört illetően. Kirándulnék, utaznék sokfelé, vendégségben eljárnék, vendégeket fogadnék… Feldolgoznám, rendszerbe gyűjteném azt az évek alatt összegyűlt sok-sok videó felvételt, amiket a foglalkozásaimon készítettem.
Mik a tervei a következő három évre ?
U.Sz.I.:- Lassan a nyugdíj felé tekintgetek… Várom azt a szabadságot, hogy minden megkötés nélkül úgy szerethessem, fejleszthessem a hozzám járó gyermekeket, ahogyan az a szívem vágya lenne.
Viszont addig még van bő két esztendőm arra, hogy Anyahajó Stúdiómat „csinosítgassam”. Várom azt a kollégát, aki majd szívesen átveszi és továbbfejleszti elkezdett munkámat. Addig is minden igyekezetemmel azon vagyok, hogy amennyire tudásom, erőm engedi, tökéletességre vigyem elképzeléseimet, valóra váltva az általam olyan nagyon óhajtott örömpedagógiát. Szeretnék méltó lenni arra, hogy majd egyszer rám is így emlékezzenek az engem megismert gyermekek:
„Lehet, hogy elfelejtik, amit mondtál nekik, de soha nem fogják elfelejteni, hogy hogyan érezték magukat szavaidtól” (Carl William Buechner)
Gyógypedagógiai tevékenységemet dokumentáló online felületek:
Szakmai blog:
Digitális osztályterem:
Bloghajók, mint diák e portfóliók
A következő pedagógiai Facebook – csoportoknak vagyok tagja a teljesség igénye nélkül:
- MIE Magyarország – Microsoft Expert Magyaroroszág
Az interjút készítette: Fülöp Hajnalka
