Milyen óra keretein belül alkalmazta a MABISZ óratervét és milyen korosztályú diákoknál?
Saját osztályomban alkalmaztam. Az osztályom Kereskedő technikusi képzésben tanul és 19-21 évesek.
Hogyan értesült az óratervről és a Biztonság Hetével kapcsolatos információkról ön?
Munkahelyi vezetőm küldte meg az Önök levelét és megmondom őszintén úgy gondoltam, ezen ismereteket nem árt átismételni (elmagyarázni) ennek a korosztálynak sem. Természetesen a többi korosztály is hasznos ismereteket szerezhet a ppt-k által.
Milyen élmény volt a diákok számára a Biztonság Hete játék kipróbálása?
Az on-line játékot többen mobiltelefonról, néhányan számítógépről próbálták ki otthoni környezetben. A diákoknak tetszett a játék és szerintem hasznos információ volt számukra.
Mennyi időt szántak a biztonsággal kapcsolatos ismeretekre?
Ez a foglalkozás kicsit hosszúra sikerült 2 *45 perc. Ennek oka, hogy a diákok elmesélték ez irányú tapasztalataikat és én is elmondtam az ezzel kapcsolatos
kiegészítő gondolataimat.
Mennyire tájékozottak a fiatalok a biztosítások témájában?
Változó. Van olyan diákom ki ebben a témában rendkívül tájékozott, mert ismerőse ilyen munkakörben dolgozik. Az alapinformációkkal a többség rendelkezik, de egy ilyen témában
ami szorosan összefügg a mindennapi élettel sohasem árt egy kis ismeret felfrissítés.
Mennyire nyitottak a témára?
A diákok többsége nyitottan fogadja e témát, különösen akkor ha ezt tapasztalati eset megbeszélés is követi.
Mit tehet a pedagógus, hogy közelebb hozza a diákokhoz ezt az elsőre fiatalabb korosztály számára idegennek tűnő témát?
Szerintem az élmény szerű (tapasztalatokra épülő) előadás sokkal jobban megragadja a diákok figyelmét, mint a könyvből elmondott tananyag. A mai diákok sok mindenre nyitottak különösen azokra a témákra amelyekre úgy hívják fel a figyelmet, (és erről némi tapasztalatuk is van) hogy ez hasznos lesz számukra a mindennapi élet során. A biztosítással kapcsolatban pedig szinte minden tanulónak van olvasott (hallott) esete, amely ilyenkor megbeszélhető.
Hogyan játszották a szituációs játékot?
A ppt-t kivetítve a diákok elolvasták az alaphelyzetet és utána saját élményeiket is megosztva egymással próbáltak válaszolni a kérdésekre.
Volt-e meglepő információ/felismerés a diákok részéről az óra alatt?
A külföldi út előtti ajánlott regisztrációról kevesen tudtak, és amikor megmutattam nekik a különböző országokról irt tudnivalókat a minisztérium honlapján akkor többen meglepődtek,
mert erről az információforrásról még kevesen tudtak.
A Biztosítás témáján belül mely altéma érdekelte leginkább diákjait? (készülékbiztosítás, utasbiztosítás, stb.)
A telefonbiztosítás különös figyelmet kapott, valamint érdekelte őket a külföldi útra szóló biztosítás és a CASCO is. A CASCO-val kapcsolatban néhány különleges eset is felvetésre került. (Pl. Mi történik és mit kell tenni, ha sötét erdei úton megáll autónk előtt egy szarvas).
Milyen további hasonló témával foglalkozna szívesen diákjaival?
Célszerűnek gondolnám egy tematikus napot kijelölését, ahol különféle rövid tájékoztató kiadványok segítségével a diákok megismerkedhetnének például az alábbiakkal:
- Mit kell tenni egy állásinterjú során?
- Mit tegyek ha látom, hogy füst szivárog egy lakásból?
- 112-es segélyhívó szakszerű használata
Még számtalan téma lehetne amely a diákot megkímélné az esetleges súlyos következményektől.
- HASZNOS ANYAGOK A BIZTONSÁG TÉMÁJÁBAN:
- „A NAT 2013-as módosítását követően a Nemzeti Köznevelési Portálra – www.nkp.hu – felkerült az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet által jóváhagyott, a MABISZ által készített középiskolai tananyag, “Biztos kézzel” címmel. Az idei Biztonság Hetére készülve a MABISZ honlapjára – www.mabisz.hu – már felkerült egy a 10-14 éves korosztálynak készült balesetmegelőzési témájú képregény. A fenti üzeneteket összefoglalva rendelkezésre áll egy a témabeli tanórai beszélgetéshez könnyen használható ppt anyagis. A középiskolások számára pedig egy online játék indult, ahol játszva szerezhetnek ismereteket a témában. Mindezen segédletek hozzáférhetőek honlapunkon.” /Újabb témahét? – A Biztonság Hete tematikus hét sikereiről és jövőbeli terveiről dr. Farkas Ramónnal/
Kapcsolódó cikkek:
A túlélést is gyakorolhatták a gyerekek a Biztonság Hetén Budaörsön
Digitális tartalmakkal is vigyáznak a gyerekekre a Biztonság hetén
Újabb témahét? – A Biztonság Hete tematikus hét sikereiről és jövőbeli terveiről dr. Farkas Ramónnal