A GYIK Műhely Alapító okiratában Szabados Árpád időtálló gondolatokat rögzített. A Műhely céljait a mai napig aktuálisan foglalja össze:
„Az átlagos képességű gyermekek számára létrehozott komplex, kreatív szemléletű műhelymunka vizuális tevékenységi formákon keresztül éreztesse meg az alkotó, nem feltétlenül művészi- tevékenység motivációit úgy, hogy ez a rendszeres és folyamatos oktató-nevelő munka során egész életre szóló élményt nyújtson, segítve a harmonikus felnőtt személyiség kialakulását. … A művészet nem csodálnivaló, megközelíthetetlen valami, hanem saját problémáikra (érzelmi, múlt, jellem) választ adó nyelv, ha élünk eszközeivel.”
T.K.: Elsősorban kiket akar megszólítani, milyen korosztály vehet részt a GYIK Műhely foglalkozásain? Több, mint 40 éves múltra tekint vissza. Mióta és jelenleg milyen keretek között, hol működik a műhely?
E.A.: A műhely az alkotás iránt érdeklődő, arra fogékony gyerekeknek szól, akik délutáni szabadidejükben szívesen töltenek időt festéssel, agyagozással, anyagokkal való kísérletezésben. Legkisebb csoportunk 4-5 éves kis óvodás, és a legnagyobb a 6-7. osztályos csapat, akik már főként animációs, kreatív mobilalkalmazásokat használnak.
A Műhelyt Szabados Árpád alapította 1975-ben, majd Szemadám György és Sinkó István vezette. Jelenleg Alapítványi formában működik a Magyar Nemzeti Galéria 3. emeleti termében, a vezetésem mellett. Mára már kisebb csodának mondhatjuk, hogy a teraszunkról látszik az egész város Váctól, Gödöllőig. Sok mobil bútor, párna, kisebb rendetlenség, festékszak, polcokon fekvő anyagok tömkelege, egymás szeme előtt lógó gyermekalkotások, nyomdagép, agyag, rajztáblák.
Egy igazi gyermek-Atelier.
Ez az alkotói légkör elengedhetetlen a GYIK-módszertan elemeihez.
T.K.: Hogyan kell elképzelnünk egy foglalkozást? Nem elég szeretni, de jól is kell tudni rajzolni, vagy ez mind semmit sem számít itt nálatok?
E.A.: Mi nem egy „szépen rajzolni tanító” – műhely vagyunk; nem direkt módon tanítjuk a formarajzolás, modellek lerajzolását. Erre a felkészítést, véleményem szerint, 7-8. osztályban kell kezdeni oktatni. Addig arra kell törekedni, hogy minél többféle anyagot, mozgást, érzetet megtapasztaljon a gyerek: fröcskölés, csurgatás, ragasztók működése, papírok modellezési készségei, statikája, nyomtatási technikák, fény viselkedése, térbeli installációk hangulata.
T.K.: Kik vezetik a foglalkozásokat?
E.A.: Mellettem több mint 12 képző-, iparművész ill. építész, tájépítész, művészettörténész kolléga vezet csoportot. A mostani csapatból én vagyok itt legrégebben, immáron 19 éve. Ezt a műfajt nem lehet megunni; közel 1800 foglalkozást vezettem már, és ebből nem volt két egyforma!
T.K.: Csupán inspirációt kapnak, és teljesen függetlenül, maguktól alkotnak, vagy valamelyest keretek közé vannak szorítva az alkotás folyamata során a résztvevők? Miben áll a “szabad alkotás” véleményed szerint?
E.A.: Mindannyiunk élvezi azt, hogy gyermekkel együtt kísérletezik – együtt alkot. Mi nem tanítunk/oktatunk, hanem alkotva játszunk, egy művészeti kérdést teszünk fel, és ezekhez kifejezésformákat választunk. Rejtetten mindegyiknek didaktikai célja van, de nem úgy kezdjük a foglalkozást, hogy „kedves gyerekek, ma az a feladat… vagy azt kell csinálni, hogy…”. Ahhoz, hogy kiszakadjunk az erősen rögzült képektől és minket elárasztó rajzfilm alakoktól, szivecskétől, királylánytól, háztól, lótól stb. ahhoz egy meghökkentő izgalmas és kissé absztrakt témát kell találni, mert akkor nem kapcsolnak be, nem korlátoznak az előképek. Ez lehet művészeti, kulturtörténeti, földrajzi, ismeretterjesztő vagy szürrealista is: kristály-barlang, gejzírmező, északi fény, csillagködök, álomfogó, csomóírás, életelixír, rizsföldek, madárházak vagy madárhangok… A tanár „csak” felvet egy témát és ahhoz kb. meghatározza a technikát (nyomtatás, papírplasztika, kollázs, assemblage, vízfestés – amit legjobban ahhoz illeszkedőnek talál), de utána szabadon alkotnak a gyerekek, mi csak hozzászólunk, tereljük őket. A legfontosabb, hogy nincs semmi előre kivágva, előkészítve, nincs sablon és nem „ilyen kell legyen, mint amit bemutatok az elején”.
T.K.: Mennyire vevők a digitális világban szocializálódó gyerekek arra, hogy klasszikus technikákkal, eszközökkel dolgozzanak? Vannak olyan “újhullámos” igények, amelyeket szeretnétek kielégíteni?
E.A.: Tavaly jelent meg Örökmozgó könyvünk Kara Dávid és Varga Virág tollából, amely egy CSODA! A telefonos alkalmazással, az oldalak felé tartva a telefont a kép megelevenedik, és a telefon filmet játszik le a kép helyén! Mint a Harry Potter újságjaiban! Ebben összefoglaltunk mindent, amit mi vallunk erről a digitális-manuális világról! A legfontosabb üzenet, hogy minden feladatnak VAN manuális alapja: egy festmény, egy modell, egy árnykép… és azután következik a digitális rész, amit minden gyerek a maga telefonjával csinál, mert meghátrálni nem lehet a digitális világ elől, de
fontos, hogy tudjuk mit-miért csinálunk benne, mi az alkotói szándék, mi a mondanivaló?
Ebbe a csoportba csak 12+ gyerekeket várunk, akik a sok GYIK-technikán már túl vannak.
T.K.: Mit várhat egy szülő az egyes eseményektől, és mivel teremthetünk kedvet a gyerekeknek rendszeres évközi foglalkozásaitokhoz, nyári táboraitokhoz?
E.A.: Fontos, hogy a szülő ne várjon eleinte semmit – hanem bízzon meg a gyermekében. Itt nem a teljesítmény fontos. Nem fog a gyermek minden héten hazavinni egy Picasso festményt, sem egy agyagtálat. Immáron 44 éves Műhely-tapasztalat azt mondatja velem, hogy az alkotás során átélt élmény sokkal fontosabb, mint a végeredmény. Sok problémás gyermek jön hozzánk (szorongó, hiperaktív, SNI) és azt látjuk, hogy ha bele tudjuk őket vinni az alkotás mélyébe, egy flow élménybe, akkor megszűnnek a panaszok, és néhány hónap után a szülők jelzik vissza, hogy nem tudják mi történik fent (a Műhelyben), de a gyermek imádja és megváltozott, vagy éppen elmúltak a panaszok!
T. K.: Április végétől látható a budapesti Műcsarnokban a Tér/Erő – II. Építészeti Nemzeti Szalon című kiállítás. Június elején Építészet és oktatás címmel kiállítások nyílt a rendezvényhez kapcsolódóan. Mit mutattok itt be?
E.A.: A GYIK-Műhelyhez 2011-től két szuper kreatív építész kolléga érkezett, Terbe Rita és Szentandrási Dóra, akik szemléletükkel behozták a térépítészeti, térlátási feladatokat, modellezési, makettezési tudásukat. E gyümölcsöző együttalkotás vége több kiadvány (Táj Tér Tár), cikk, kiállítás a FUGA-ban, vidéki foglalkozás én nem utolsósorban egy térlátásfejlesztő akkreditált 60 órás / 60 kredites továbbképzés pedagógusoknak.
