Önakadályozásnak (self-handicapping) nevezzük azt a jelenséget, amikor valaki fontos teljesítményhelyzetbe kerülve saját maga által felállított akadályokkal hátráltatja eredményességét. A jelenségre jó példa, amikor a vizsgázó mértéktelen szórakozásba kezd a vizsgát megelőző éjjel, avagy amikor a sportoló sérülésről vagy betegségről panaszkodik a versenyhelyzetet megelőzően. Magyarországon Török Lilla (Tetnevelési Egyetem), Szabó Zsolt Péter (Eötvös Loránd Tudományegyetem), Boda-Ujlaky Judit (Pécsi Tudományegyetem) foglalkozott vele – figyelembe véve a korábbi nemzetközi kutatási eredményeket is.
Milyen fajtái vannak?
Az önakadályozásnak sokféle formája ismeretes. A következőkben az osztályteremben leggyakoribb eseteket vázoljuk fel:
Viselkedéses önakadályozás
- Iskolai környezetben leggyakoribb a teljesítményt megelőző erőfeszítés, illetve gyakorlás hiánya vagy csökkentése. (Mintha „direkt” nem készülne fel a diák a dolgozatra…)
- A halogatás szintén gyakori jelenség a diákok körében. (Bár a halogatás és az önakadályozás nem ugyanaz, kétségtelen, hogy az önakadályozásra hajlamos diákok egyúttal gyakran halogatnak is.)
- Önakadályozásnak tekinthető az elérhetetlen célok kitűzése is, hiszen az így bekövetkező kudarc valójában nem is számít annak.
- Ugyancsak fontos az alkohol- és a drogfogyasztás esetleges szerepe, mivel e szerek kézenfekvő eszközei annak, hogy a kudarcot a képesség szempontjából irreleváns tényezők számlájára írhassa az önakadályozó személy.
Kijelentéses önakadályozás:
- A szorongás előzetes kifogásként történő használata
- De ugyanilyen funkciót tölthet be a rossz hangulat (pl. nem tudok koncentrálni, mert szomorú vagyok)
- A fizikai tünetek felsorolása, illetve a fájdalom eltúlzása is (pl. nagyon fáj a hasam).
Figyelem! A fent vázolt indokok között lehet valós ok is: való igaz, hogy fájó hassal nehéz egy dolgozatra koncentrálni! Fontos tehát az adott helyzet alapos és tapintatos felmérése a pedagógus részéről.
Miért?
Korántsem szándékolt rosszindulatból gyakorolják a diákok az önakadályozást. A jelenség többnyire akkor fordul elő, ha az önakadályozó számára fontos az adott megmérettetés és jól szeretnének teljesíteni. Ugyanakkor tartanak is a kudarctól – egész pontosan attól, hogy rossz képességeikre, vagy rossz tulajdonságaikra, hátrányos jellemvonásaikra derül fény.
Az önakadályozó diákok tehát sokszor a fenti „cselekkel” terelik el a figyelmet a képességeiről, hiszen az olyan mondatok, mint „ha tanultam volna/időben elkezdtem volna tanulni, mint a többiek; nem lennék másnapos/részeg; aludtam volna eleget; nem fájt volna a hasam, akkor nekem is jobban sikerült volna”, fenntartják annak lehetőségét, hogy a képességei alapvetően kifogástalanok, viszont a nyilvánvaló gátló tényező miatt ezeket nem tudja megmutatni.
A kutatások szerint az önakadályozásban két elvnek van kulcsszerepe: a leszámítolás elve szerint egy adott kimenet esetében egy rendelkezésünkre álló erős ok leszámolja az egyéb kisebb erejű magyarázatokat. Erre példa, amikor az ittasan okozott autóbaleset esetében a baleset kizárólagos okaként az alkoholfogyasztást nevezzük meg, leszámolva ezzel a többi tényezőt (csúszós út, rossz látási viszonyok stb.), amelyek szintén hozzájárultak a balesethez.
A felnagyítás elve szerint az egyén egy adott ok szerepét erőteljesebbnek tekinti, ha az általa okozott következmény valamilyen ellentétes, gátló tényező jelenléte ellenére is előállt. Erre példa, amikor a felnőtt korosztályos sportversenyt egy serdülőkorú versenyző nyeri meg, hiszen így a képességét még kiemelkedőbbnek tekintjük, mintha a saját korosztályában győzött volna.
Az önakadályozás egyszerre kovácsol hasznot mindkét elvből: a kudarccal végződő szituációban az akadály leszámolja a képességek szerepét, míg az akadály ellenére is előálló siker felnagyítja az egyéni képességeket.
Néhány könnyen megvalósítható „ellenszer”
- Az elsajátítási célstruktúra alkalmazása azt jelenti, hogy olyan dolgokat hangsúlyoz a pedagógus az osztályban, mint hogy
- a hibák is lehetnek elfogadhatóak, sokszor a fejlődést szolgálják
- arra törekszik, hogy a diákok megértsék, és nem arra, hogy memorizálják az anyagot
- az a célja, hogy a diákok élvezzék az új dolgok tanulását
- értékeli a próbálkozást és az erőfeszítést
2. Amennyiben lehetőséget adunk a diákoknak arra, hogy pozitívan megerősítsék magukat a teljesítményhelyzet előtt (pl. a legfontosabb erényeikről írjanak egy esszét), az szintén az önakadályozás csökkenéséhez vezethet. Azonban az önmegerősítés csak akkor hatásos, ha a megerősítés nem a szóban forgó feladatot idézi (pl. iskolai feladat nem iskolai eredményességről szóló esszével párosul), hiszen ez csak tovább növelné a tétet.
3. Ami az önmegerősítésnél is hatásosabb, az a „ha… akkor…” nyelvi formulával megfogalmazott célok (implementation intention) jelenléte.
4. Hasonlóan önakadályozást csökkentő hatás érhető el azzal, ha az egyént a teljesítményhelyzet előtt például ilyen nyelvi formulával feszítjük elő: „ha …-t csinálok, jobban fogok teljesíteni a feladatban”.
5. Szintén csökkenti az önakadályozás mértékét az elfogadás kifejezése a tanár részéről.
6. Vannak olyan, az önakadályozást kiváltó szituációk, amelyeket érdemes a pedagógusnak elkerülnie. Ilyen például az úgynevezett viszonyító célstruktúra: minél inkább az összehasonlításokon és az eredményen van a hangsúly, annál valószínűbb, hogy önakadályoznak a diákok.
Forrás:
- http://www.magyarpedagogia.hu/document/Torok_MPed1171.pdf
- http://real.mtak.hu/42839/1/0016.2016.71.3.6.pdf