A kamaszokkal kapcsolatos tudományos felfogás legutóbbi változása az 1980-as években ment végbe – elsősorban az agykutatásoknak köszönhetően. Ekkoriban fejlesztették ki ugyanis az fMRI-t (funkciónális mágneses rezonanciavizsgálat, neuroképalkotás), melynek segítségével jobban feltérképezhetők az agy funkciói és szerkezete – valamint a viselkedésre gyakorolt hatásai.
Egyre világosabbá vált, hogy a fiatalok tulajdonságainak és viselkedésének jelentős hányada nem a DNS-ükbe van kódolva – azaz változtatható. (Természetesen nem minden esetben és főleg nem egyik pillanatról a másikra.) Az elmúlt évek kamaszok agyát vizsgáló kutatásai azt igazolták, hogy a velük folytatott kommunikáció is befolyásolhatja fejlődését – jó és rossz irányba egyaránt. A kamaszkor idején ugyanis (az újabb vizsgálatok legalábbis ezt mutatják) a születés során bekövetkező agyi aktivitási és újrakódolási hullámhoz hasonló folyamatok indulnak el az agyban. Ezért érzékelhetünk erőteljes változásokat az ilyen korú gyerekek viselkedésében a korábban tapasztaltakhoz képest.
Éppen ezért javasolják a szakértők, hogy ahelyett, hogy a kamaszok egyes viselkedési mintáit természeti csapásnak, és – ami fő – kőbe vésettnek tekintenék a felnőttek, érdemesebb lenne olyan útnak tekinteni, melyet a környezeti hatások alakítottak. És minél többet használnak egy ilyenforma „utat”, annál inkább éreztetik rajta hatásukat a környezeti tényezők. Az újabb vizsgálatok jelentősége tehát abban áll, hogy „a kamaszévek alatt kinyílik a lehetőségek ablaka, amíg az agy újraértékeli bejáratott útjait, és nekikezd hosszú távú ösvényei kialakításának”.
Amint az a fentiekből is következik, ilyenkor kulcsszerep juthat a kamaszok körül élő felnőtteknek (a szülőknek és a pedagógusoknak) is – annak ellenére, hogy sokszor a látszat ennek épp az ellenkezőjét mutatja. Elsősorban azzal tudnak ilyenkor hatni, ahogyan a gyerekek viselkedését kezelik.
Az újabb kutatások az érzelmek, illetve az érzelmi intelligencia szerepével, mibenlétével is segítik a kamaszok jobb megértését. Annál is inkább, mivel a korábbi magatartásához képest változó viselkedése sok félreértésre adhat okot. A Janey Downshire és Naella Grew szerzőpáros érdekes példákat hoz a jelenségre: „A fiút, aki egy hétig is képes duzzogni, amiért nem kapta meg, amit akart, lassacskán morcos természetűnek fogjuk tartani; a lányt, aki egy elutasító válasz legkisebb jelére is vitatkozni kezd, lázadóként és követelőzőként skatulyázzuk be. Pedig nem lenne szabad elfeledkeznünk arról, hogy mára kimutatták: a viselkedésbeli ingadozás nem tudatos döntésekből fakad, hanem a kamasz pillanatnyi élményekre adott érzelmi reakcióit feldolgozó képességét tükrözi.”
Ennek megértése természetesen korántsem azt jelenti, hogy a felnőtteknek mindenben igazat kell adniuk a környezetükben lévő kamaszoknak – azt pedig főleg nem, hogy kritikátlanul teljesíteni kéne minden kamaszkívánságot otthon és az iskolában. Azt viszont igen, hogy érdemes átgondolni pedagógiai stratégiánkat abból a szempontból is, hogy miként erősítheti vagy írhatja felül a környezetünkbe lévő fiatalok „alapbeállítását”. A kamaszagy rugalmasságának köszönhetően ugyanis lehetőségünk nyílik hosszabb távon is hatni rájuk.
Forrás: Janey Downshire és Naella Grew: Kezelési útmutató kamaszokhoz