Miért „ragadós” a mosoly, a nevetés?
A nevetéskutatás új irányai nem relativizálják a körülményeket és a nevetéssel kapcsolatos etikai normákat (vagyis nem térnek ki arra, mikor, milyen körülmények között ildomos nevetni) „csupán” a nevetés eddig kevéssé hangsúlyozott dimenzióira irányítják figyelmünket.
A befolyásolás pszichológiájával foglalkozó Robert Cialdini a ragadós nevetés okát egyfajta „konszenzusban” látja. Nézetei szerint akkor, amikor az emberek tanácstalanok és/vagy bizonytalanok, akkor a hozzájuk hasonlók, illetve a körülöttük lévők viselkedését hajlamosak utánozni – mert így érzik megfelelőnek (azaz helyesnek, biztonságosnak, elfogadhatónak) viselkedésüket.
Az utánzással kapcsolatos megállapítás természetesen az élet számos más területére is igaz, de nem véletlen, hogy a kutató a különböző műsorok „konzerv”, bejátszott nevetését említette példaként – melynek lényege a közösségi hatás: azért kacagunk fel vagy mosolyodunk el, mert akaratlanul is helyesnek gondoljuk, ha csatlakozunk mások nevetéséhez.
Nem mindig kell a vicc
A már említett Cialdini-kutatás komoly tanulsága, hogy a nevetéshez nem feltétlenül kell valami viccesnek történnie. Természetesen a derűt keltő események is kiválthatják (nem is ritkán), de bizonyos esetekben a közösségi tényező erősebbnek bizonyul. (Sokan ezt azzal is alátámasztják, hogy az az úgynevezett „szociális mosoly” már 4-8 hetes korban megjelenik a kisbabáknál – ezzel üzenve a környezetüknek, holott nyilván semmit sem értenek a környezetükben esetlegesen elhangzó viccekből.)
A mosolynak és a nevetésnek a későbbiekben is egyfajta kapcsolatteremtő, kapcsolaterősítő szerep jut a közösségi életben, hiszen önkéntelenül is az összetartozást élik meg „művelői”, hiszen magukéhoz hasonló (ráadásul pozitív) érzéseket fedeznek fel társaikban. Vagyis úgy érzik, közösen örülnek valaminek, és ugyanúgy élvezik az adott tevékenységet, mint társaik. A mosoly, a nevetés tehát sokszor egyfajta kommunikációs kódként (is) funkcionál.
Néhány további hatás…
Az osztálytermi derűnek tehát egyfajta közösségépítő szerepe is van – ugyanakkor az egyes személyekre is pozitív hatást gyakorolhat. Nevetés közben például könnyebben elernyednek az izgalomtól megfeszült izmok, ezzel párhuzamosan folyamatosan csökken a stresszhormonok mennyisége is. Sőt, erősíti az immunrendszert és hatására emelkedik a fájdalomküszöb is. Mindezek a hatások egyfajta „lazaságot”, oldottságot eredményeznek – nemcsak közösségi szinten, hanem személyenként is. Ennek következtében nő a problémamegoldó képesség és a kreativitás. Egy-egy logikai feladvány esetén megkönnyíti a feladatmegoldást – ez összefüggésben lehet a nevetés önbizalmat növelő hatásával is.
Forrás: Burgdorf, J., Panksepp, J. (2006). The neurobiology of positive emotions. Neuroscience and Biobehavioral Reviews, 30, 173-187.