- Kedves Péter, mesélnél arról, mikor és hogyan jött az ötlet, hogy óvodapedagógus leszel?
Körülbelül húsz évvel ezelőtt, egy pályaorientációs tréninget követően kerültem kapcsolatba egy speciális óvodával. Állást kínáltak nekem egy korai fejlesztői központban, amit ma EGYMI-nek hívnak. Ott dolgoztam egy évig, ahol nehézségekkel küzdő gyerekek gondozásában vehettem részt. Volt köztük autista, Down-szindrómás, mozgásában korlátozott, tehát itt sok tapasztalatot szerezhettem. Ekkor még nem tudtam, de innen indult el az egész. Aztán tizenkét évvel ezelőtt pedig jött egy hívás, egy érzés, hogy te jó ég, nekem ezt kell csinálni!
- Férfiként milyen nehézségekkel, előítélettel kell szembesülnöd a szakmádban?
Egy olyan szakmabeli hölgy, aki furcsállta, de ma már szerencsére mindenhol természetesebben fogadnak. Szemtől szemben azóta nem találkoztam eddig olyannal, aki ezt negatívan fogadta volna és hallomásból sem tapasztaltam ilyet. Persze, nem áltatom magam, biztos vannak olyan emberek is, akik negatív véleményt fogalmaznak meg magukban, mert ami számukra furcsa, idegen, az csak rossz lehet. A szülők, nagyszülők általában csodálkozva néznek, de pozitív értelemben, és ez a fontos. A gyerekek pedig nagyon elfogadóak. Persze itt is vannak különleges esetek, mert ahol elváltak a szülők és az apukáról egy negatív kép él a gyermekben, akkor engem is nehezebben fogad el.
Azt gondolom, hogy az előítéleteket sosem fogjuk tudni teljesen ledönteni. Az embereket ma is a szokásaik irányítják és az olyan berögződések, amelyeket évtizedeken keresztül adnak tovább. Ezen nagyon nehéz változtatni.
A kollégáimmal azon dolgozunk, hogy ez egyre elfogadottabb legyen, és ne legyen furcsa, hogy egy férfi nevelőmunkát végez egy óvodában. Csak nekünk furcsa az, hogy óvónéni és óvóbácsi van a csoportban, a gyerekeknek már annyira nem. Az idő pedig nekünk dolgozik.
- Mit gondolsz, mi az, amiben mást tudsz adni a kicsiknek, mint női kollégáid?
Vannak olyan helyzetek, amit például ők jobban túlaggódnak, én pedig könnyebben kezelem, ez nyilván az alapvető férfitermészetből akad. Itt nem azokra a helyzetekre gondolok, ahol elengedhetetlen, hogy az ember következetes legyen. Említhetném azt is, hogy ők be tudják fonni a lányok haját, én csak begumizom nekik. Nyilván én más szerepet közvetítek az óvodában. Minden bizonnyal több építőjátékot használok, szerelünk, kalapálunk, de ebben a lányok is szívesen vesznek részt.
Megmutatom az egyik finommotorika-fejlesztő eszközömet, amit használok. Ebből nincs rózsaszínű, de lányok is szívesen veszik le a polcról.
- Mesélnél legutóbbi legkedvesebb óvodai élményedről?
Sajnos a legkedvesebb vagy inkább legemlékezetesebb pillanatok mindig valami szomorú dologhoz köthetők. Volt egy kisfiú, aki sajnálatos módon elveszítette az édesapját. Sokáig nem is beszélt róla. Aztán eltelt jó pár hónap, amikor kimondta, hogy hiányzik neki az apukája. Elkezdte mesélni az élményeit, hogy mit szoktak együtt csinálni. Majd később azt is mondta: „de szeretném, ha te lennél az apukám”. Ez egy nagyon nehéz és megható pillanat volt. Hála istennek ilyenből egy volt csak, de ebből, úgy gondolom, egy is sok…
- Milyen módszerekkel sikerül a digitális készségfejlesztést becsempészned a foglalkozásaidba?
Jellemzően egyéni fejlesztések során van lehetőség digitális technikát használni. Nagycsoportos korú gyermekeknél alkalmazható a mai technika, általában tableten és okostelefonon lehet sokféle memóriajátékot, finommotorika-fejlesztőjátékot játszani.
Az alábbi applikációkat szeretem:
- Mondanál pár szót az Óvóbácsi Zsongodája elnevezésű kezdeményezésedről?
Szeretnénk 21. századi gyerekműsort csinálni. Minden dalunkban van érték és üzenet, amelyek általában nevelési és fejlesztő szándékkal íródnak. Fontos tartalom a közösségi, szociális nevelés, az egészségmegőrzés, betegségmegelőzés. A „legyen a zene gyerekjáték” mottó köré építjük a műsorainkat, amelyek arról szólnak, hogy a gyerekzene ne bohóckodás legyen. Nyilván kell bele humor is, de sokkal fontosabb az, hogy valamilyen értéket adjunk. Minden jeles naphoz van, óvodai tematikákba illeszthető műsorunk, előadásunk.
Én nap mint nap óvodásokkal dolgozom, Miklós barátom pedig 7-14 éves korig tanít gyerekeket, tehát mindketten bele tudjuk tenni a dalokba a gyűjtött tapasztalatainkat. Azt pedig bátran hisszük, hogy minden üzenet egyszer célba ér! Az elmúlt három évben pedig közel 200 gyermekkoncert van mögöttünk, az ország minden területén.
További információ:
Az interjút készítette Tóth Éva főszerkesztő.
