– 2011 óta hat alkalommal jelentek meg meséid a Dörmögő Dömötör című folyóiratban. Mi inspirál a meseírásra?
Nagyon sokáig csak felnőtteknek írtam, a személyiségemhez a komolyabb témák bemutatása állt közelebb. Még A két testvér című mesém is, ami az 1988-as sárvári Diákírók, Diákköltők XI. országos találkozóján prózakategóriában ezüstminősítést ért el, inkább felnőtteknek szól. A regényeim is a felnőtt közönségnek íródtak. Magam is csodálkoztam, amikor rájöttem, hogy tudok más hangnemben, más stílusban írni. Talán előbb a sok szomorú témának kellett megszületnie ahhoz, hogy a mesék is felszínre bukkanjanak. Gyerekeknek azért jó írni, mert az ember csodákról, varázslatokról ír. A kicsik még hisznek abban, hogy a játékok életre kelnek, hogy a bútoroknak is fáj, ha beléjük ütközünk, hogy minden beszél.
– Eredetileg pedagógus végzettséged van, ez mennyire befolyásolja írói munkásságodat? Jelen van-e a pedagógiai módszertan tudatosan a munkáidban?
Tanár vagyok, és noha már nem tanítok iskolában, tanár maradtam minden porcikámban. Sokan kérdezték már, hogy nem hiányzik-e az iskola. Nagyon hiányzik, de amikor gyerekeknek mesélhetek, amikor iskolákban, művelődési házakban, könyvtárakban velük találkozom, akkor ez a hiányérzet oldódik. Például hat alkalommal olvastam fel a meséimet a Mese, zene… csuda jó! című újpesti rendezvényen. Előfordult, hogy mesemondó versenyen vagy szavalóversenyen valamelyik gyermek az én mesémet vagy versemet választotta. Ezek szárnyakat adnak, ösztönöznek. Nagy megtiszteltetés volt a számomra, hogy a Bicskei Nagy Károly Városi Könyvtár a 2018-19-es tanévben hét fordulón keresztül dolgozta fel A kacatkuckó lakója című mesekönyvemet Kalandok a kacatkuckóban címmel. A verseny végén én is részt vettem az eredményhirdetésen, én adhattam át az ajándékokat, így találkozhattam a könyvtár dolgozóival, a gyerekekkel, a felkészítő tanárokkal, megcsodálhattam a gyerekek rajzait, amit mesekönyvemhez készítettek.
A műveimben szeretnék értékeket átadni, egyik ilyen fontos terület a természet szeretete. Van olyan óvoda, amelyik felvette a nevelési programjába A tölgyfa című mesémet, hogy azon keresztül mutassák be a természet körforgását, az évszakok változásait. Az esőcsepp utazásai című mesekönyvében a víz fontosságáról, a víz körforgásáról írtam a gyerekeknek.
– Mesélnél kérlek A csalárd cukorka című bábjátékodról?
A Személyesen Segíthet Alapítvány felkérésére írtam meg ezt a bábjátékot még 2015-ben. A bábjáték a legfiatalabb korosztály, 3-6 évesek számára készült, egyfajta figyelemfelhívó illetve játékosan nevelő céllal, és egy komoly témára (ellenállás a negatív csábításnak) reflektál.
A mű megszületése után hosszas munka következett, mert Molnár Ibolyával, az alapítvány vezetőjével előadókat kellett találnunk. 2017-ben bukkantam rá az interneten a Babos Bábos Társulatra, és 2018-ban megkezdődtek a próbák, és 2018 júniusában életre kelt az előadás a 19. kerületi Esze Tamás Utcai Óvodában a Babos Bábos Társulat előadásában, amelyen 78 gyermek, 8 óvónő vett részt. Azóta tizenhárom előadás volt már, például Dorogon, Mosonmagyaróváron, Budapesten, Koppánymonostoron. 2019-ben pedig a történet mesekönyv formában is megjelent, ami lehetőséget ad a szülőknek is arra, hogy erről a témáról otthon is beszélgessenek.
– Miért fontos a függőségről, még ha átvitt értelemben is, már óvodás korban beszélni?
Mert a mai világban elég korán megkörnyékezik a gyereket mindenféle trükkökkel, amire nemet kell tudni mondani. Valóban ez egy nevelő célzatú mű, de igyekeztem elkerülni a didaktikus mondatokat. A felvilágosító szó helyett én inkább a figyelemfelhívó szót használnám. Az egész mesében nem hangzik el a drog szó. Sokkal inkább arról van benne szó, hogy ne egy külső dologtól várjuk a megoldást, hanem magunkba nézzünk. Mindezt természetesen a gyerekek nyelvén kell elmondani. Szó esik csábításról, és arról, hogy mindenkinek mást jelent a csábítás. Ezért is van a mese első részében olyan sok ismétlődés. A gonosz manó minden szereplőt más ígéretekkel igyekszik megkísérteni. Hiszen nagyon sokfélék vagyunk, az, ami nekünk semmit nem jelent, a másiknak nagyon fontos lehet. Éppen ezért ítélkezni sem szabad a másik felett, mert az, amire mi könnyen nemet mondunk, az a másiknak kulcsfontosságú lehet. Nemet mondani soha nem könnyű, hiszen arra nevelnek minket, hogy a “nem” az a dac, a lázadás kifejezése. A gyerekektől engedelmességet várunk, mert úgy gondoljuk, hogy nekik még nincs elég tapasztalatuk, szükségük van a mi döntésünkre. De sokszor, amikor nemet mondunk, éppen a pozitív dolgok mellett tesszük le a voksot. A mai világban, amikor mindenki eladni akar, amikor a fogyasztást akarják növelni mindenáron, a médiából, a körülöttünk lévő világból olyan rábeszélések érik a fiatalokat, hogy „engedj az édes csábításnak,” próbálj ki minél több mindent, mert nem vagy teljes értékű ember, ha ezt és ezt nem próbálod ki. Vannak dolgok, amikre határozottan kell tudni nemet mondani. Ez a kis bábjáték arra hívja fel gyermekek figyelmét, hogy milyen veszélyt rejt, ha mindent kétkedés nélkül elhiszünk, ha tudatlanul elfogadunk idegen termékeket, ajándékokat. A gyerekeket akkor készítjük fel a legjobban a világban rejlő veszélyekre, ártalmakra, ha arra is megtanítjuk őket, hogy nézzenek a dolgok mögé.
Szeretném itt elmondani, hogy ebben az évben június 9-én a Veresi Ifjúsági Színház legfiatalabb csoportja, a Szikrák előadásában bemutatásra került A csalárd cukorka című színdarab Ácsné Csák Ildikó rendezésben. A tanulási eredmények, a sport sikerek, a szépség központi helyet foglal el a fiatalok életében. És a tanulás része az is, hogyan dolgozzuk fel a kudarcokat, hiszen nem lehet mindenki mindig nyertes. A történetben szerepel a féltékenység, az irigység, amit a gyerekek gyakran átélnek, és ezekre nem könnyű a megfelelő válaszokat megtalálni. Az alsó tagozatos gyerekek nagyon élethűen adták vissza ezeket az érzéseket. Nagyon hálás vagyok Ácsné Csáki Ildikónak, akivel együtt írtuk meg a forgatókönyvet, mert ő megmutatta, hogy ez a történet a rappeléssel, a pompon lányok szerepeltetésével modernizálva egy nagyobb korosztály részére is élvezhető és érthető.
A bábelőadás 45 perces, ami lefedi azt az időtartamot, amíg az óvodások figyelni tudnak. Az bábelőadás jóval rövidebb, mint a könyv. A színpadi produkció is alig volt több mint fél óra. A történet egy erdőben játszódik, a szereplők állatok, mert úgy éreztem, hogy az ismert állatfigurák, medvék, őzek, rókák, nyulak közel állnak a gyerekekhez. A könyv két részre oszlik, az első részben a legkisebb állatok szerepelnek, akik csak egyetlen cukorkát próbálnak ki. Fontos, hogy ennek az egyetlen cukorkának is már csupa rossz hatása van. A második részben szerepelnek a farkasok, akik a kamasz korosztályt képviselik a műben, ez teljesen hiányzik a bábelőadásból. A kamaszoknál holdfény partik keretében többször is sor kerül a cukorka elfogyasztására, és nehezebben is szabadulnak meg tőle.
– Melyek az óvodapedagógusok visszajelzései a bábjátékról?
Nagyon pozitívak voltak eddig a visszajelzések. Például a XVIII. Kerületben is úgy nyilatkoztak az óvónők, hogy két-három évente újra és újra szeretnék A csalárd cukorka bábelőadást a gyerekeknek megmutatni. Komáromban is azt tervezték, hogy a Kincset ér egészségnevelési prevenciós program keretében minden évben előadják a bábjátékot. Komáromban a Közösségi Házban 2020. februárjában 200 nagycsoportos óvodás látta az előadást. A programban résztvevő alpolgármester szerette volna minden óvodába eljuttatni A család cukorka című mesekönyvet. Az egyik Pest megyei óvodából azt a visszajelzést kaptam, hogy nagyon örülnek annak, hogy már ebben a korban is tudnak a mese nyelvén foglalkozni ezzel a témával. Ebben az óvodában az Ovi-Zsaru Bűnmegelőzési program keretében is szó volt az idegennel való találkozásról, és az óvónő összekötötte a programban elhangzottakat a mesével, így még jobban megerősítve a fontos mondanivalókat.
– Munkád egyik mérföldkövének tekinted, hogy a Szerelem című versedet beválasztották az iskolások számára szerkesztett Szöveggyűjtemény a Világjáró 7. és 8. osztályos tankönyvhöz című oktatási segédletbe. Mesélnél kicsit erről a műről is?
Ezt a verset nagyon fiatalon írtam, hiszen a fiatalság egyik uralkodó érzelme a szerelem. Ez egy szabadvers, ami mindössze hat sorból áll, és egyetlen mondatból. Mégis benne van az érzés hőfoka. Az érzelem perzselő hatása itt nem pusztító, hanem napsugárrá szelídülve érzékelteti az olvasóval a beteljesülést, a boldogság megtalálását. A főiskolai évek alatt tanáraim szakmai támogatásának és biztatásának köszönhetően az ELTE Mozaik című antológiájában jelent meg ez a versem. Az antológiát Vilcsek Béla tanár úr szerkesztette, ő választotta be a verset a Szöveggyűjtemény a Világjáró 7. és 8. osztályos tankönyvhöz című oktatási segédletbe is. Az ő biztatása nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ennyi könyvem megjelent.
– Mennyiben befolyásolta a világjárvány a munkádat? Mi az, amit mégis tanulhatunk szerinted ebből a helyzetből?
Sajnos a járvány hatására elmaradtak a könyves rendezvények, nem találkozhattam a dedikálásokon az olvasóimmal, elmaradtak a mese felolvasások az iskolákban, a művelődési házakban. A bábjáték előadások is magszakadtak, és fentebb említett tervek így eddig nem valósulhattak meg.
Ez mindenképen nagy csalódás számomra, de bízom abban, hogy ha az élet visszakerül a rendes kerékvágásba, akkor ezek a tervek, programok újra elindulnak. A járvány alatt is sokat írtam, most egy fantasy regényen dolgozom.
A bezártság elősegítette a befelé fordulást, az elmélyülést, és azt, hogy az ember elgondolkozzon azon, mik is a fontos dolgok a számára, a család, a világ számára.
További sikereket kívánunk!
Az interjút készítette Tóth Éva főszerkesztő.
