Kedves Péter, meséljen kérem az alapítvány fő célkitűzéseiről.
Ha nagyon röviden kellene megfogalmaznom a célkitűzésünket, akkor azt mondanám, hogy minél több gyereket szeretnénk boldoggá tenni azáltal, hogy matematikával, programozással, általában véve gondolkozással foglalkoznak.
Kicsit bővebben is kifejteném ezt. Az iskolában hagyományosan a hangsúly a tárgyi tudásra helyeződik, bár az utóbbi időben van ebben némi elmozdulás.A matematikában nem lehet megúszni a gondolkodást, de azért a matematika oktatása is sokszor olyan, hogy sok mechanikus, érdektelen, unalmas tevékenységet vár el a diáktól. Köztudott, hogy nagyon sok gyerek utálja a matematikát, nem kicsi azok aránya sem, akiknek hosszú időre szóló traumát okoznak a matematikaórák.
Mi viszont úgy nőttünk fel, hogy a matematika érdekes, izgalmas, örömöt okoz számunkra az, hogy önállóan oldunk meg egy problémát, annak kapcsán új kérdéseket tehetünk fel,
és azok megválaszolásával egy addig ismeretlen világ tárul fel előttünk. Ebben a világban idővel otthonosan mozgunk, könnyen eligazodunk benne.
Ezt az örömöt, élményt szeretnénk minél több gyerekkel megismertetni. Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a programjaink anyagi háttértől függetlenül minden tehetséges diák számára elérhetők legyenek, így minden programunk ingyenes.
Hány diákot érnek el évente és hogyan?
A programjaink elé sokrétűek, viszonylag sok diákot elérünk, de az elérés intenzitása nagyon változó.
A legrégebbi tevékenységünk a hétvégi matematikatábor. Ezek a bentlakásos táborok rendszerint péntek délutántól vasárnap délutánig tartanak, a résztvevő gyerekek száma 25 és 35 között szokott lenni. Ezek nagyon intenzív események, egy hétvégén átlagosan 14 órát matekoznak a gyerekek, ami több mint 18 iskolai órának felel meg. Párhuzamosan 10-12 tábori csoportunk van, évente 25-30 hétvégi tábort rendezünk, a résztvevő diákok száma nagyjából 300.
Minden nyáron rendezünk két egyhetes tábort Mátrafüreden, az elsőt az 5–9. évfolyam legtehetségesebb diákjainak, amin kb. 90 gyerek vesz részt, a másodikat a 10–12. évfolyamnak, ahová kb. 60 diákot hívunk meg.
Hatodikos diákok jöhetnek az ún. minitáborainkba (3 párhuzamos csoport), amelyek minden hónapban egy teljes hétköznapon szórakoztatják a résztvevő diákokat matematikával.
A Repülő Iskola programba olyan középiskolák jelentkezését várjuk, akik eddig kevésbé vettek részt a matematikai tehetséggondozás megszokott intézményeiben. Évente 55-65 iskolába jutunk el, egy 135 perces foglalkozáson próbáljuk megmutatni a diákoknak, hogy milyen az, ha felfedeztető módon tanítják őket matematikára. Ilymódon évente 1100-1400 diákhoz jutunk el. A lelkesebbek a program folytatásán is részt vehetnek, ami egy lényegesen intenzívebb, 2,5 éves tehetséggondozó foglalkozássorozat.
A Dürer Verseny egy általános és középiskolás diákok számára rendezett, háromfordulós csapatverseny. Az általános iskolások versenye kifejezetten Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Heves megyére fókuszál, a középiskolások versenye viszont már országos verseny. (Sőt, az elmúlt három évben már nemzetközi indulók is voltak, többek között osztrákok, lengyelek és irániak is.)
A ProgTáborokban a diákok az algoritmikus programozás alapjaitól jutnak el nagyon magas szintre, sokan a résztvevők közül kiemelkedően szerepelnek különböző programozó versenyeken. Ez egy viszonylag fiatal kezdeményezés, és a matematikatáborok számára kifejlesztett, Pósa Lajos által kidolgozott metodikát próbálja adaptálni a programozás tanításában.
Az alapítvány Gondola programja hátrányos helyzetű gyerekeknek segít Lucfalván. Az alapítvány tulajdonában lévő épületében működik a helyi tanoda, a programban résztvevők rendszeresen tartanak programot a tanoda diákjainak a helyszínen és online módon is.
Ezeknek a tevékenységeknek az anyagi vonzata jelentős. Nagyon hálásak vagyunk azoknak a cégeknek, magánszemélyeknek, akik támogatják az alapítványt, ezáltal lehetővé téve, hogy a fenti programokat ingyen kínálhassuk a gyerekeknek. Az idei tanévben a Nemzeti Tehetség Program kiemelkedően nagy összeggel, több mint 28 millió forinttal támogatta a tevékenységünket.
Lépéseket tesznek a matematikatanítás (mindenkit érintő) teljes megújításáért is. Mennyiben tér el az Önök módszertana a hagyományos tanórai keretektől?
Pósa Lajos lassan 35 éve kezdte el a speciális hétvégi matematikatáborai szervezését, amelyben elsősorban azt tűzte ki célul, hogy olyan környezetet teremtsen a résztvevők számára, amelyben felszabadultan tudnak gondolkodni, nem szorítja sem a diákokat, sem a tanárt az idő, így kifejezetten nehéz feladatok önálló megoldására is van lehetőség. Több olyan jellemzője van a munkánknak, ami jelentősen eltér az iskolai gyakorlatban jellemző tanítási formától. Talán a leglátványosabb az, hogy lényegében nincs frontális közlés, a gyerekek azt tudják, amire ők maguk rájöttek. Mindenki kap elegendő időt, hogy megoldja a feladatokat, igyekszünk minél kevesebbet segíteni, de ha ez szükséges, akkor kérhetnek, illetve kaphatnak segítséget. A feladatmegbeszélések során azért összefoglaljuk, hogy mire is jöttünk rá, mire érdemes ebből figyelni, mi a megoldás tanulsága.
Hamar kiderült, hogy az egyéni munkánál jobb, ha a diákok kis csoportokban (2-3 fő) dolgoznak. A csoportmunkánál azt szeretnénk elérni, hogy a gyerekek először önállóan gondolkodjanak minden problémán és ha megoldották valamelyiket, akkor a megoldásukat ne osszák meg a többiekkel. Felmerül a kérdés, hogy akkor mire is jó, hogy többen vannak a csapatban. Arra jó, hogy ha többen küzdenek egy feladattal, nem tudják megoldani, akkor beszélgethetnek egymással, gondolkodhatnak közösen. Ahogy egy sötét erdőben eltévedve is kellemesebb többen, közösen keresni a kiutat, mint egyedül, úgy a nehéznek bizonyuló feladatok esetén is komfortosabbá teszi a gondolkodást, ha az ötleteinket, gondolatainkat megoszthatjuk egymással. Ahogy idősödnek a gyerekek, egyre inkább akarják egyedül megoldani a feladatokat, mert egyre többször tapasztalják azt, hogy milyen örömet okoz egy nehéz feladat önálló megoldása.
A “tananyag” nincs előzetesen szigorúan meghatározva, erősen alkalmazkodunk a csoport adottságaihoz, igényeihez. Egy témával addig haladunk előre, amíg azt látjuk, hogy a csoportot érdekli, és érdemben be tudják fogadni az új ismereteket. Minden esetben több (jellemzően 5-6) feladat van terítéken, a diákok szabadon választott sorrendben dolgozhatnak rajtuk. Ha valamelyiket megoldották, akkor el tudják mondani a tanároknak, és akár új, csatlakozó kérdést is kaphatnak.
Az sem megszokott, hogy mindig legalább két, de inkább 3-4 témával foglalkozunk párhuzamosan. Ennek legalább két előnye van. Az egyik, hogy növeli a kreativitást, mert nem tudja a diák, hogy az adott probléma melyik témakörhöz tartozik, így ez az információ nem korlátozza a gondolkodását. A másik pedig az, hogy így színesebb a paletta, ahonnan a diákok válogathatnak, először gondolkodhatnak a számukra legizgalmasabb kérdéseken, és későbbre hagyhatják az elsőre nem annyira vonzókat. A kedvesebb feladatokon szerzett sikerélmény pedig sok esetben meghozza a kedvüket a nem annyira szimpatikus problémákon való gondolkodáshoz is.
A gyerekeket rendszeresen ösztönözzük arra, hogy ők tegyenek fel kérdéseket. Egy feladat megbeszélése után tipikus, hogy azzal a fordulunk hozzájuk, hogy “Mit kérdeznétek most?” Hiszen a megoldás során okosabbak lettünk, jobban megismertünk valamit a világból, de ez rendszeresen azt is megmutatja, hogy mennyi mindent nem tudunk még, és érdemes azon gondolkodni, hogy mit szeretnénk még az adott témakörben tudni. Ha egy gyerek igazán szellemes kérdést tesz fel, akkor azt elnevezzük róla, és onnantól így hivatkozunk rá.
A módszert a hétvégi táborainkban kiemelkedően tehetséges gyerekekkel valósítjuk meg. Lehetne mondani, hogy velük persze könnyű, és náluk működhet ez a módszer, de egy átlagos iskolában ez nem működőképes. Ez teljesen jogos felvetés. 2016 és 2020 között három normál középiskolai csoportban is alkalmaztuk a módszert, 50 gyerek négy évig így tanult matematikát a középiskolában. Az derült ki, hogy a módszer alapvetően működik a normál oktatásban is. Várakozásainknak megfelelően kiderült, hogy szükség van bizonyos változtatásokra, de az alapelvekből nem kellett engedni, és a diákok többsége kifejezetten elégedett volt azzal, hogy így tanulta a matematikát. Az érettségi eredmények ugyanolyanok voltak, mint az iskolák korábbi hasonló osztályaiban, és a diákok túlnyomó többségének az volt a visszajelzése a négy év végén, hogy kifejezetten szerették a matematikaórákat.
Ezek alapján azt gondoljuk, hogy érdemes lenne szélesebb körben is elterjeszteni a módszert.
Amennyiben felkeltette pedagógus Olvasóink érdeklődését a program, hol és hogyan lehet jelentkezni Önökhöz továbbképzésre?
Most kezdtünk el komolyabban foglalkozni azzal a kérdéssel, hogy tanárok számára továbbképzéseket kellene szerveznünk. Márciusban lesz egy ingyenes, egynapos alkalom, amikor kipróbáljuk, hogy mit tudunk átadni egy nap alatt a legalapvetőbb tudnivalókról a felfedeztető matematikatanításról olyanoknak, akik eddig keveset vagy egyáltalán semmit nem tudtak arról, hogy mi fán terem ez a megközelítés. Ha sikeresnek bizonyul ez a kezdeményezés, akkor mindenképpen folytatni szeretnénk. A célunk, hogy minél több gyerekhez jusson el ez a szemlélet, és mi kevesen vagyunk ahhoz, hogy sok gyereket tanítsunk. Viszont a tanárokon keresztül sokkal nagyobb célközönséget érhetünk el, és mutathatjuk meg nekik, hogy a matematika mennyire érdekes, izgalmas, és nem csak kevés kiválasztott számára örömet okozó tevékenység.
Az alapítvány honlapja itt érhető el.
Az interjút készítette Tóth Éva főszerkesztő.