Kedves Viki, új, Tanítás-Tanulás a digitális korban c. könyved egyik nyitó gondolata, hogy a korábbi feltevésekkel ellentétben a digitális bennszülöttek rendkívül eltérő képet mutatnak a digitális kompetenciák tekintetében, nem rendelkeznek automatikusan a boldoguláshoz szükséges digitális írástudással. Mekkora ebben a pedagógus és a szülő felelőssége?
Talán úgy fogalmaznék, hogy mi a feladatunk nekünk szülőknek, pedagógusoknak a mai digitális korban? Azt gondolom nagyon fontos, hogy a szülők hagyják gyermeknek lenni a gyermeket, engedjék, hogy koszos legyen, fára másszon, avarban hemperegjen, engedjék, hogy a természettel kicsi kortól kezdődően közvetlen kapcsolódása legyen, hogy felfedezzen, szabadon játsszon és ne strukturálják túl az idejét már óvodás korban a rengeteg külön szervezett foglalkozással. Ne siettessék a gyerekeket és ne adjanak a kezükbe ideje korán az érzékszervek működését gátló eszközöket. Vegyenek részt a gyerekek a családi munkamegosztásban, közös főzésben, kertészkedésben, legyen feladatuk, amiben a kompetenciaérzésük erősödik.
Az is fontos, hogy a szülők engedjék néha kicsit unatkozni a gyerekeket, hiszen ha a saját gyermekkorunkra gondolunk, a legjobb játékok, a kreatív ötletek a legnagyobb „unatkozásból” születtek. Ma ezt sokszor lefojtják a digitális „babysitterekkel”, és csodálkozunk, hogy más a motiváció, és egyre nehezebb azt felkelteni és fenntartani. A kicsi gyermekeknek lételeme a szabad játék, a szabad mozgás, a szülők és pedagógusok által elmondott, olvasott mesék, történetek, az érzékszervei aktív használata, a közvetlen tapasztalatszerzés. Véleményem szerint ezzel tudjuk megalapozni azt, hogy később a kellő időben és mértékben megjelenő digitális eszközrendszert képesek legyenek a hatékony tanulás érdekében sikeresen beépíteni a tanulási folyamatba és itt válik fontossá a pedagógus szerepe. Pedagógusként azt gondolom, hogy a tanítási – tanulási folyamat tervezésében, szervezésében lényeges minél több tanulási út megismertetése, az egyéni tanulói sajátosságok feltárása, és a digitális eszközök mértékletes és az életkorokhoz igazodó alkalmazása. Annak megláttatása, hogy a tanuló saját tanulási stílusához, stratégiáihoz milyen segítséget tud igénybe venni. Az egyetemisták körében folytatott vizsgálatomból is az derült ki, hogy bár a közösségi oldalakat és néhány népszerű applikációt előszeretettel használják a fiatalok, azonban szűkös azon alkalmazások köre, amelyek kimondottan a saját tanulási folyamatukat támogatná, segítené.
Egy digitális korban való tanításról szóló műben miért szerepel, miért kell, hogy szerepeljen az érzelmi intelligencia fejlesztése és hogyan építhető be ez a mindennapi gyakorlatba?
Az életben és a munkahelyen való helytállás, a másokkal való harmonikus együttélés alapvető feltétele az érzelmi intelligencia magas szintje. A munkaerőpiaci elvárások is olyan kompetenciákat fogalmaznak meg a munkavállalókkal szemben, mint az együttműködés, a felelősségvállalás, a hatékony problémamegoldás, és konfliktuskezelés, a stratégiai gondolkodás, innovativitás, szabálykövetés, az asszertív kommunikáció, továbbá a kreativitás….stb. Ennek fejlesztése egészen kis kortól kezdődően a család mellett az intézményes nevelésnek is fontos feladata kell, hogy legyen, főleg ha azt is számításba vesszük, hogy a felgyorsult világ – „Versenyfutás önmagunkkal”, az „Élettér pusztulása”, a „Tradíciók lerombolása”, vagy az „Érzelmek fagyhalála” – melyekről Konrad Lorenz írt részletesen A civilizált emberiség nyolc halálos bűne című könyvében – valós problémaként nehezítik a digitális világ mellett a XXI. századi ember életét. A mindennapi gyakorlatban számos formában fejleszthetjük az érzelmi intelligencia részkompetenciáit. Ma a fiatalok elmagányosodnak sokszor a gépek mögött, és itt nagyon lényeges, hogy megtaláljuk az ésszerű kereteket, a helyes arányt, és azokkal az oktatási módszerekkel kombináljuk a digitális eszközök használatát, amik a közvetlen kapcsolatokkal, a beszélgetéssel, vitával, kreatív alkotó folyamatokkal, mozgással, élményekkel, kutatás alapú tanulással, valódi együttműködésen alapuló csoportmunkában támogatják a gyerekeket/ fiatal felnőtteket a tanulásban. Ezek a tanulási formák is lehetővé teszik az érzelmi intelligencia részkompetenciáinak fejlesztését. A győri pedagógusképzésben több olyan kurzusunk is van, melynek célja a leendő pedagógusok érzelmi intelligenciájának fejlesztése. A szívemhez legközelebb a Léleknek idő kell című tantárgyam áll, melynek során alkotó-fejlesztő meseterápiás foglalkozások keretein belül igyekszem támogatni a fiatal felnőttek felkészülését a pedagógus hivatásra.
Mit jelent az önszabályozott tanulás és milyen főbb fázisai vannak a tanulás megtanításának?
Az élethosszig tartó tanulás (LLL) kulcskérdése a tanulás megtanítása, az alapvető tanulásmódszertani ismeretek, technikák és módszerek átadása, a tanulással kapcsolatos „önismereti felfedezések”, az önszabályozott tanulás kialakítása. Az önszabályozott tanulás egy komplex folyamat D. Molnár Éva szerint, amelynek során bonyolult kognitív, metakognitív, motivációs szabályozás valósul meg. A hatékony tanulás a tanuló saját céljaitól irányított, a figyelmével és akaratával végrehajtott, illetve önreflexivitása révén értékelt folyamat. A hatékony tanuló folyamatosan monitorozza és szabályozza saját tanulását, aminek eredménye, hogy többet és eredményesebben sajátít el a tanulás során. A tanuló saját maga a visszacsatolás forrása. (D. Molnár 2013).
Réthy Endréné szerint a tanulás megtanításának legfontosabb fázisai közé tartozik a tanulók egyéni tanulási módszereinek megismerése, a helyes egyéni tanulási módszerek közös megbeszélése, kialakítása: Nagyon lényeges az egyénileg alkalmazott tanulási eljárások tudatos átgondolásának támogatása, segítése. Írásában azt is kiemeli, hogy a többféle tanulási stílus, technika, stratégia és mód bemutatásának célja az, hogy a tanuló megtalálhassa a számára leghatékonyabbat. Kiemelt jelentőséggel bír a tanulás pszichológiai feltételeinek biztosítása: a „rituális” ráhangolódás a tanulásra, a tanulás állandó helye, a tanulandók optimális sorrendje, a tanulás során a többféle szenzoros csatorna igénybevétele, a különböző szünetek formái, a tanulási tevékenység váltogatása, a tanulandók „bátor” átalakítása, problémásítása, segédletek használata, a tanulást gátló tényezők megismertetése, az önellenőrzés különböző formáinak, fortélyainak alkalmazása: próbafelmondás, a lényeg összefoglalása, kulcsszavak elmagyarázása stb., önjutalmazás egy-egy nehezebb tanulási feladat eredményes elvégzése után.” (Réthy 2003:228).
Milyen fejlesztő értékelési eszközöket ajánlanál olvasóinknak, amelyek akár már másnap bevihetők az osztályterembe?
A fejlesztő értékelés egy rendszerszintű folyamat, olyan szemléletmód, olyan értékelési gyakorlat Lénárd Sándor és Rapos Nóra megfogalmazásában, ami feltételezi a tanulók/hallgatók fejlődésének, tudásának gyakori, interaktív módon, változatos eszközökkel történő értékelését. Lényeges momentuma a tanulási célok meghatározása és a tanulás azokhoz igazítása. A fejlesztő értékelés során képessé kell tenni a fiatalokat saját és mások munkájának értékelésére. Az óra végi kilépőkártyák, az önértékelő táblázatok, a portfólió, vagy a csoportértékelők mind ezt a célt szolgálhatják.
Mi az, amiben a könyved erőssége rejlik akár egy kezdő akár már évek óta pályán levő pedagógus számára?
Talán az, hogy igyekeztem az elméleti alapok mellé számos jógyakorlatot bemutatni, foglalkozásvázlatokat, ami kiinduló ötletként segítheti a pedagógusjelöltek és kollégák munkáját.
Bővebb információ: https://gosiviki.webnode.hu/