- Kedves Márti, mesélnél kicsit a szakmai életutad főbb mérföldköveiről az Olvasóknak?
Ó, hát, ahogy mondani szoktam, a pályám még a felső mezolitkum utolsó szakaszában kezdődött – komolyra fordítva a szót: a múlt évezred derekán. Na jó, bevallom, ez a harmincötödik tanévem. Néha reggelente, még félálomban azon szoktam tűnődni, hogy hogyan is tudott így elrohanni ez a harmincöt év – vajon el tudok-e róla magamnak számolni? Aztán persze eszembe jutnak az osztályaim (a mostani az ötödik –volt közben egy osztályom nyolc éven keresztül és egy másik hat évig, az első kettő megúszta négy-négy évvel). Épp ezért írok a szakmai blogomon egy sorozatot arról, mi mindent is csinál egy magamfajta tanár a rengeteg szabadidejében.
Na, de beszéljünk azokról a bizonyos mérföldkövekről! Nem is annyira állomásai voltak a pályámnak, sokkal inkább ügyek találtak meg: diákcserék, iskolai évkönyvek szerkesztése, feladatgyűjtemény-írás, szerkesztés, iskolai drogprevenciós stratégia kialakítása, ehhez programszervezés, pályázatírás. Aztán: egyetemi módszertani és pedagógus szakvizsga kurzusok vezetése, továbbképzések kidolgozása és megtartása tanárkollégák számára. Ezen kívül még kutatás-fejlesztés az oktatás tartalmi szabályozásával, tantervek, tankönyvek kidolgozásával vagy a 2005-ben bevezetett kétszintű érettségi vizsga fejlesztésével kapcsolatban. De semmiképpen nem szeretném kihagyni a sorból a részvételt nemzetközi és hazai projektekben (természetesen mindegyiken több alkalommal) mint az eTwinning, a Közös Nevező (Centropa), a Sound in the silence (ENRS/ESZEH) vagy most éppen az innovatív mesterpedagógus programom keretében létrehozott szakmai honlapomat vagy a jelenleg is futó Erasmus+ DIGEQ nemzetközi projektet, amelynek témája az ifjúság mentális és intellektuális megerősítése az online világban.
De olyan tevékenységek is színesítették a munkámat, mint tanulmányi versenyek kitalálása és lebonyolítása az iskolaitól a fővárosin keresztül az országos szintig (pl. a Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó országos műveltségi versenye), és természetesen diákok felkészítése versenyekre, nyelvvizsgára, érettségire – nem tudom, nem lehet és nem is szeretném mindet felsorolni. Megélni és végigvinni kellett őket – sok tanulással, munkával, lemondással, kitartással, türelemmel és alázattal. Ami állandó volt: a tanítás, továbbképzések, dolgozatjavítás, a kirándulás- és táborszervezés, a véget nem érő felügyeletek, értekezletek, jelentések, beszámolók, adminisztráció – minden, ami a tanári munkával jár.
- Egy megbeszélésen meséltél a pedagógiai tervezés „svácji bicskái”-ról. Mit jelent ez a megnevezés és tudnál rá konkrét példákat mondani?
Valamikor fiatal koromban lelkes nézője voltam a McGyver-sorozatnak, amelyben a főhős minden hajmeresztő és veszélyes helyzetet képes volt a mindig magával hordott, legendás svájci bicskájával megoldani. Ugyanakkor meg kell jegyeznem, hogy McGyver rendkívül jártas volt a mérnöki tudományokban és a fizikában, tehát az egyszerű eszközt azért tudta sokoldalúan használni, mert magas szintű tudással és problémamegoldó gondolkodással is rendelkezett. Ugyanígy van ez a pedagógiai munkával is. Az egyszerű eszközök csodára képesek, ha tudás és problémamegoldó képesség birtokában használjuk őket.
Amit én a „pedagógiai tervezés svájci bicskájának” nevezek, az néhány olyan digitális oktatási applikáció, amelyek – akár önmagukban is – természetes módon támogatnak engem abban, hogy a tanórám tervezett, hatékony és még élvezetes is legyen. Nem egyszerűen technológiai megoldásokról van szó, hanem pedagógiai és tervezési szempontokat is kapok általuk: választható útvonalakat tesznek lehetővé, és az egyes pedagógiai funkcióknak megfelelő tevekénységeket is kínálnak az előkészítés során – egyéni vagy kollaboratív feladatokhoz, reflexióhoz, formatív méréshez. Teljes oktatási projektek megtervezését, lebonyolítását is segíthetik ezek a keretrendszerek. Egyszer szívesen megmutatnám konkrét példákon is a kedvenceimet: a Peardecket és a Nearpodot. Kezdve a ráhangolódást segítő, gyors online párosítós feladatokkal, folytatva a saját prezentációmba beszúrt rövid villámkérdéseken keresztül a formatív értékeléshez hasznos kvíz- és rövid kérdésekig vagy rajzos, videós feladatokig – sokszínű, pillanatok alatt előkészíthető tevékenységeket tudok vele szervezni. A diákok a mobiltelefonjuk segítségével válaszolnak, kérdeznek, írnak és alkotni is tudnak. A Peardeckben kifejezetten a különböző pedagógiai célokhoz lehet válogatni az egyes diatípusok között, a Nearpod beépített parafatábla-funkciója kollaboratív feladatokhoz is segítséget nyújt. Szóval, ezekkel az alkalmazásokkal motiváló és hatékony tanórát tudok tervezni.
A projektek tervezéséhez is segíthetnek ezek az eszközök, de a Motimore alkalmazás is segítheti tudatossá tenni a projektek tervezését, bár ez alapvetően a folyamat gamifikálásának (pontozás alapú értékelésének) az eszköze.
- Mi az az RJR? Hogyan könnyíti ez meg a tervezési folyamatot?
Az RJR tulajdonképpen egy tanulási-tanulássegítési modell – egy rövidítés, magyarul a ráhangolódást, jelentésteremtést és reflexiót foglalja magába. Ezzel a megközelítéssel a diákok motivációját növeljük, és elősegítjük az aktív tanulást. A lényeg a diákok érdeklődésének felkeltése, részvételük és kreativitásuk fejlesztése, támogatása – nem egyszerűen a tananyag befogadóiként, hanem a folyamat aktív, alkotó résztvevőjeként tekintünk rájuk, miközben fejlesztjük a kritikai gondolkodást, az elemző képességet és a problémamegoldó képességet. Az RJR mentén megtervezett tanórán a diákok kérdéseket tesznek fel, vitáznak, és az adott témával kapcsolatos információkat keresve találják meg a válaszokat. Ha a tervezés során ezt a struktúrát alkalmazzuk, akkor – pl. Pethőné Nagy Csilla irodalom módszertani segédkönyvében mindhárom szakaszhoz számos, különösebb előkészítést nem igénylő, motiváló módszert találhatunk, amelyek segíthetnek minket egy jól strukturált tanóra megtervezésében – szinte bármely tantárgy tanórájára.
- Mennyire készülhetünk egy órára A és B tervvel, vagy ha már nem fér bele az időnkbe, hogy tudjuk megkönnyíteni a váratlan helyzetekre való felkészülést?
Szeretnénk a munkánkat kiszámíthatónak, megtervezhetőnek tudni, de én egyre gyakrabban tapasztalom, hogy egyáltalán nem az – sőt! Elég, ha a gyerekek kialvatlanabbak, fáradtabbak a szokásosnál, az előző tanórán nehéz dolgozatot írtak, vagy akár csak kimarad az áram- vagy internetszolgáltatás, lefagy az applikáció, máris jöhet a „B” terv – akkor, amikor az A-terv megalkotására is igen rövid idő jutott előző éjszaka… A tapasztalt tanárok egy digitális eszközökkel támogatott tanóra esetén „betáraznak” néhány alternatív offline megoldást is, de két teljesen egyenértékű alternatíva kidolgozása nem elvárható – nem életszerű. Ezért fontos, hogy rendelkezzünk egy gyakorlatias, bevált offline eszköztárral, amelyből gyorsan kiválasztjuk a legmegfelelőbbet. És – lássuk be – sok tapasztalat, nagy tudás és rutin szükséges ehhez. Nem egyszerű – akármennyire is annak néz ki. Fontos lenne, hogy legyen időm regenerálódni, inspirálódni és – horribile dictu – kipihenni magam. Az említett váratlan helyzeteket csak friss fejjel lehet jól kezelni.
- Milyen módon lehet a hagyományos és az új eszközöket összekapcsolni a pedagógiai gyakorlatban? Nagyon megmaradt bennem, mikor példákat hoztál olyan „kapudrogokra”, melyekkel a korábbi munkákat fel lehet frissíteni és aktuálizálni lehet. Milyen eszköz válthat ki ilyen hatást?
Egyrészt sok olyan egyszerű online eszköz van, amelyek a hagyományos, a tanórát a tanári magyarázat köré szervező oktatási folyamatot támogatják és teszik interaktívvá. Ilyenek a már említett Nearpod és Peardeck. Ezek olyan interaktív prezentációs eszközök, amelyekbe egyszerűen feltölthetem a saját, évek hosszú során csiszolt, tökéletesített prezentációmat, majd hozzáadom a különböző interaktív, izgalmas, átmozgató feladatokat: kvízt, gondolkodtató kérdést, akár kreatív, rajzos, feltöltendő fényképes vagy videós választ igénylő kérdést. A tanulói válaszokat valós időben látom, így nem csak a néhány bátor, jelentkező diák válaszát tudom értékelni, hanem mindenkiét: a félénkebb, visszahúzódóbb diákokét is, ami az osztályban kiegyenlíti az esélyeket, és mindenkit bevon.
Különösen kedvelem a Peardeck tanulói bejelentkeztető diáit, amelyekkel az óra elején – pl. a digitális távolsági oktatás időszakában – felmértem, milyen hangulatban érkeznek a gyerekek az órára, és az óra végén ugyanilyen kérdéssel zártam. Ezek a rövid, de lényegi kérdések segítettek mindannyiunknak, hogy képesek legyünk kapcsolódni saját magunkhoz – akármilyen furcsán is hangzik. Fontos volt tudatosítani, milyen lelki és mentális állapotban vagyunk, készen állunk-e a tanulásra, vagy éppen tudtunk-e tanulni az adott órán. Ez az önmagunkhoz kapcsolódás ugyanis az új tananyag befogadásának a feltétele.De nemcsak az új tudást kell befogadnunk, hanem tulajdonképpen egymást is – egymás gondolatait, ötleteit – annak érdekében, hogy kötődni tudjunk a tanuló közösséghez. Ez pedig a tanulási motivációnk egyik sarokköve.
Az interaktív prezentációkkal egy olyan tanulási teret hoztunk létre, amely sokban emlékeztet a hagyományos környezetre, és ezért biztonságosan is tudunk mozogni ebben az új digitális térben. Ezt a félig-meddig ismerős világot aztán könnyebben és bátrabban merjük felfedezni, tágítani a későbbiekben.
- Sajnos az új eszközökre is igaz, hogy minden csoda három napig tart, és ezáltal ha belevágunk a digitális eszközhasználatba, az folyamatos megújulást kíván. Mennyire érezhető ez egyfajta nyomásnak vagy mit lehet tenni ellene?
Tudnunk kell, hogy a 21. században – ha van még pedagógia – az digitális pedagógia, és ennek alkalmazása valóban elköteleződést jelent a folyamatos szakmai megújulás iránt. Viszont az már látszik ennyi idő távolából, hogy vannak hosszabb távon is bevált eszközök, így nem kell évente lecserélni a megkedvelt applikációinkat, újraírni az összes megalkotott segédanyagunkat. A nagyobb platformok időről időre bővítik a kínálatukat, változatos és ötletes feladattípusokkal jönnek elő. (Látványos pl. a Quizizz és a Redmenta bővülése – hogy csak néhányat említsek.)
Gyakran látunk ezeken az oldalakon kívánságlistákat, ahol a felhasználó pedagógusok válaszhatnak, milyen funkciókkal bővüljön az alkalmazás. Néha azonban jól esik mindenkinek egy-egy új eszközt is felfedezni. Azt szoktam tanácsolni fiatal gyakornok vagy tanárjelölt kollégáimnak, hogy kisebb létszámú, az új dolgokra nyitott, fogékony csoportokban próbálják ki ezeket. Közöljék bátran a csoporttal a próbálkozás kísérleti voltát, bátorítsák, vonják be a diákokat, kérjenek visszajelzést az eszközről, és a tapasztalatokat beépítve egyre több osztályban, egyre több eszközt fognak tudni sikerrel és hatékonyan használni.
Ha az úgynevezett digitális tolltartónkban van 3-4 bevált, jól működő eszközünk, akkor – egy kis kreativitással – csodákat művelhetünk. Pl. az online, mobiltelefonos szavazóeszközök vagy a hagyományos online kérdőívek segítségével végezhetünk formatív mérést, rákérdezhetünk a diákjaink aktuális tanulási kedvére, létrehozhatunk szabadulószobát, végezhetnek a diákok közvélemény-kutatásokat, akár prezentálhatjuk is az új tananyagot, vagy óra végi kilépőcédulát oszthatunk ki, esetleg megkérdezhetjük, hogy mi legyen a vacsi a kiránduláson. Másrészt én nagyon kedvelem az online tanári közösségeket és a könnyen elérhető webináriumokat. Itt szoktam egy-egy egyszerű új digitális eszközzel felfrissíteni a repertoáromat. Olyan egyszerű kis fogásokat, alkalmazásokat szoktam ellesni, amelyekkel könnyedén feldobhatom a hangulatot a nehezebb órákon is.
Emellett az online szakmai közösségekben sok szakmai és mentális támogatást is kapok. Viszont egyre inkább meggyőződésemmé válik, hogy a virtuális világba már félig-meddig átköltözött diákok számára időnként sokkal nagyobb értéket jelent, akár motiválóbb is lehet egy offline tanóra: egy jól sikerült, átmozgató „futkározós” játék vagy bensőséges beszélgetés, egy-egy vita, disputa – ezek mind a pótolhatatlan emberi kötődést erősítik, ami minden tanulási motiváció egyik legerősebb eleme, és ami nélkül nincs is valódi, mély tanulás.
