Ilyen módszer például a LÜK.
A LÜK egy több mint 50 éves képességfejlesztő, játékos tanulási rendszer, amely jelenleg 35 országban, 18 nyelven érhető el a világon. Több országban az oktatási rendszer szerves részét képezi.
Műanyag lapokból készült, önellenőrzést segítő okostáblából és eltérő tematikájú feladatokat tartalmazó füzetekből álló, a 3 és 10 éves korosztály számára játékos tanulást biztosító rendszer, amelyet egyre több gyerek, szülő és pedagógus ismer immár Magyarországon is.
A rendszer összefoglaló neve, a LÜK, a játék lényegét kifejező szavak kezdőbetűiből összeállított mozaikszó. A magyar közönség számára a Logika, Ügyesség, Kitartás, a német eredetiben pedig a Lernen, Üben, Kontrollieren (tanulni, gyakorolni, ellenőrizni) szavak rövidítése.
A LÜK szellemi atyja a német Heinz Vogel volt. Ő fejlesztette ki a LÜK tanulási módszerét 1967-ben.
Magyarországon két rendszert honosítottunk meg a különböző korcsoportok számára:
- A bambinoLÜK a 2–6 éves korosztályt célozza meg az első szavaktól az iskola-előkészítő szakaszig. A hatdarabos, figurás készlet a kicsik számára is könnyen áttekinthető, nem igényli a betűk és számok ismeretét.
- A 12 darabos miniLÜK az óvoda-iskola átmenetre, az iskolai kulcskompetenciák fejlesztésére és az általános iskola alsó tagozatára helyezi a hangsúlyt, célja a 6–10 éves gyerekek sokoldalú fejlesztése és az alsós tananyag gyakorlása.
A gyerekek a különböző feladatok megoldását az ellenőrzőkészlet és a megoldókulcs segítségével önmaguk is azonnal ellenőrizni tudják, és könnyedén, kudarcélmények nélkül korrigálhatják a hibáikat. Ez az újszerű tanulás-gyakorlás-önellenőrzés-javítás szemlélet az élményalapú, játékos tanulást helyezi előtérbe. A kezdetektől ez a LÜK-program sikerének titka.
HOGYAN KELL HASZNÁLNI?
A játék egy (6 vagy 12 darabos) OKOSTÁBLÁ-ból és a hozzá választható, több mint 100 különböző témájú füzetből áll. A tábla egyszeri megvásárlása után a gyerekek szabadon válogathatnak a legkülönfélébb tematikájú füzetekből. A LÜK-program következetes, könnyen követhető felépítésével, fokozatosan nehezedő feladataival, önellenőrző eszközével a családok és a pedagógusok kedvence.
A LÜK-rendszer előnye, hogy nem szükséges hozzá semmilyen elektronikus kiegészítő, egyszerre fejleszti a logikát, az ügyességet és a kitartást, valamint mélyíti el a matematika és az anyanyelv tantárgyakhoz köthető tudást.
A LÜK-játékok otthoni gyakorláshoz és iskolai keretek között is ideálisak, nem kopnak el, így több gyerek számára is felhasználhatóak családon vagy iskolán belül.
A tematikus feladatfüzeteket magyar pedagógusok készítették a magyar iskolai követelményekhez és tantárgyi elvárásokhoz igazodva.
Jelenleg több mint 100 füzet érhető el többek között az alábbi témakörökben:
- iskola-előkészítés,
- matematika,
- anyanyelv-szövegértés-olvasás,
- logikai gondolkodás,
- különböző kulcskompetenciák.
A füzetkínálat minden évben új, aktuális, iskolai igényekhez igazodó témájú kiadványokkal bővül, így folyamatosan naprakészen segíti a játszva tanulást.
A LÜK-öt már hazánkban is több mint 15 éve használják a tanítók és a fejlesztőpedagógusok tehetséggondozáshoz, felzárkóztatáshoz, órai munka színesítéséhez, napközis-játékos foglalkozásokhoz.
Az egyre népszerűbb, évente megrendezett, 2–4. osztályos gyerekek számára meghirdetett játékos tanulmányi versenyen, a LÜK-bajnokságon, évről évre egyre több kisgyermek méretteti meg magát anyanyelv-matematika-logika témakörökben.