Jaschik Álmos neve ma már talán kevéssé ismert, holott a 20. század polihisztorának tartott művésze volt. Grafikus, festő, iparművész, szakíró művészpedagógus és jelmeztervező volt. A harmincas években a magyar népmese-illusztráció foglalkoztatta. Ezen évektől kezdett formálódni rajzművészete is. Ekkor készült rajzsorozataiból származott A gyémántkrajcár című animációs mesefilmje (1942–1944). Mesefilm-kísérleteibe tanítványait is bevonta.
A kolozsvári Keleti Újság 1940-ben a következőképpen tudósított a fejleményekről: „Röviden arról van szó, hogy Jaschik Álmos, a kiváló magyar festőművész elkészíti az első magyar rajzfilmet. Nem akármilyen ugri-bugri, hókusz-pókusz mókát akar filmre vinni, hanem a film még a magyar népmesekincsnek akar nagy nyilvánosságot adni. Amerika szines rajzfilmjeivel a világ minden táján mindenkit meg tud nevettetni, mert a nevetés nemzetközi.”
A nevettetésnél azonban jóval többről volt szó: „Jaschik Álmos a magyarságnak, a népi kultúrának az ügyét akarja szolgálni. – Sajnos. – mondta – a népmesének illusztrálása képzőművészeti alapon tünö sikert arathat. Arra sem lehet gondolni, hogy illusztrált kiadásokban propagáljuk a magyar népmeséinket, részint azért, mert hiányzik a megfelelő kiadói vállalkozókedv, másrészt azért, mert a felnőtt nem szívesen olvas másét. A filmet viszont sokak megnézik és pedig aránylag szívesen. Szeretném méltó ranghoz juttatni a magyar népmeséket, úgy, ahogyan Bartók és Kodály diadalra vitte a magyar népi zenét.„
A cikk néhány műhelytitkot is megosztott az olvasókkal: „Megkérdeztük a kiváló művészt, milyen titkai vannak a rajzfilmgyártásnak. – Nincs trükkje a rajzfilmnek, – felelte – azaz, hogy az a trükkje, hogy nincs trükkje. Rajzolni kell tudni. Amerikában egy-egy rajzfilmműteremben gyakran 800 főnyi rajzoló „gépember-tömeg” gyártja a rajzok dömpingáruját. Egyik-másik rajzfilmen meg is látszik, hogy az egyes filmkockákat nem azonos művészi stílus és izlés hozta létre. – Nálunk – mondta Jaschik – legfeljebb arról lehet szó, hogy három-négy ember dolgozik a razfilm-laboratóriumban, így könnyebben elérhető, hogy a képek rajztechnikája és hangulata között ne legyen törés. A Hófehérke és a hét törpe című színes rajzfilmben az egyes képek között képtelenül van egy stíluskülönbséget fedezhetett fel az avatott szeme. Nem is csoda, hiszen különböző típusú művészmesteremberek dolgozta kezeken a filmeken. Egyesek az állatrajzolásban jeleskedtek, mások inkább az emberrajzolásban tűntek ki. Ismét mások a mozgás humorát tudták jól kifejezni. – A magyar rajzfilmeken a rajz szépségével és lehetőleg művészi tökéletességével kell szolgálni a magyar mesevilág hangulatát, stilizáltságát. Érdekes, hogy a rajzos filmhez aránylag nem kell nagy apparátus.”
