A cirkusz a nézők számára is sokszínű, izgalommal teli (sportot és művésztetet egyaránt magába foglaló) szórakozást jelentett. Az elmúlt években (évtizedekben) számos olyan irányzata nyert teret, amelybe az addigi „nézők”, „felhasználók”, „külső szemlélők” is bekapcsolódhatnak – a produkciókban résztvevő művészekhez képest kevesebb előképzettséggel és/vagy művészi tehetséggel. Ez azonban korántsem azt jelenti, hogy bizonyos produkciókat bárki képes lenne magas fokon (minimális rákészüléssel!) elsajátítani. Sokkal inkább azt, hogy a cirkuszművészet sajátosságai és sokszínűsége lehetővé teszi, hogy bizonyos irányzatain belül a műfaj néhány eszközének igénybevételével speciális céllal mások is gyakorolhassák. A témához kapcsolódó, összefoglaló cikkében Joó Emese a következő kérdést vetette fel a téma kapcsán: „Melyek az eltérő nevelési célok a cirkuszpedagógiai szakterületen a szabadidős cirkuszban, a szociális cirkuszban, a terápiás cirkuszban és a klasszikus cirkuszpedagógiában?”
Kérdésére a következő válaszokat adta:
- A szabadidős cirkusz a jóllét természetes része, célja a cirkuszi mozgásformákkal való játék és szórakozás, miközben a résztvevők testük határairól és mozgásos képességeikről tanulnak, kitartásukat, kreativitásukat, a másoktól tanulást és a másokkal való együttműködést gyakorolják.
- A szociális cirkusz társadalmi problémák megoldásához járul hozzá, a cirkuszi mozgásformákkal célja a testi fogyatékos vagy más hátrányossággal élő egyének vagy társadalmi csoportok boldogulási esélyeinek növelése szociális és mozgásos képességeik fejlesztésével, bátorítással, öröm és sikerélmény átélésével.
- A terápiás cirkusz az egészségügy területén jelent új megközelítést, a cirkuszi mozgásformákkal célja a kognitív, idegrendszeri és motoros fejlesztés, elsősorban pszichiátriai környezetben, értelmi és testi fogyatékkal élők körében, illetve tanulási vagy viselkedési nehézségek kezelése során.
- A klasszikus cirkuszpedagógia közvetlenül kapcsolódik a köznevelés és közoktatás rendszeréhez, cirkuszi tevékenységeiben egyensúlyba helyezi az elméleti és gyakorlati képességfejlesztést, és egyformán figyelembe veszi a cirkusz és az iskola tanítási igényeit. A klasszikus cirkuszpedagógia a cirkuszi mozgásformákkal és a cirkuszi jelenségek sokoldalú vizsgálatával egyszerre teszi érthetőbbé a cirkuszi artistaprodukciókat és szemléletessé az iskolai tananyagot, miközben a többi cirkuszpedagógiai ághoz hasonlóan segít önmagunk és környezetünk megismerésében, saját rejtett képességeink felfedezésében és tehetségeink kibontakoztatásában.
Az azonban közös a fentiekben, hogy cirkuszi alapokon nyugszanak. A műfaj pedig „egyszerre képes változásokat előidézni az emberekben ismereteik, képességeik és attitűdjeik terén” – érdemes ezt kihasználni az élet számos területén.
- Joó Emese: Ha a cirkusz minden, a cirkuszpedagógia „minden is”
