- Kedves Szabina, ha jól emlékszem 2 éve találkoztunk utoljára személyesen. Milyen 3 fontos szakmai mérföldkövet emelnél ki, ami azóta történt az életedben?
Igen, azóta is sokszor eszembe jut a Tempus nyári konferenciája, ahol Farkas Berci a zero to hero folyamatról beszélt. Ez az, ami akkor is, azóta is meghatározza az én szakmai működésemet: a legjobbat igyekszem kihozni és megmutatni az oktatási folyamat minden összetevőjéből: tanárból, tanulóból, tananyagból.
Az elmúlt két évből említhetnék olyan mérföldköveket, amik bekerülnek egy életrajzba (elismeréseket, végzettségeket), de inkább arról mesélek, milyen változásokat hoztak ezek. A digitális tanrend óta az én fókuszom a diákokról egyre inkább a kollégák felé tolódott: a tanári digitális kompetenciáik fejlesztésének, az IKT-használat oktatásmódszertani megalapozottságának és a hatékonyabb tanári együttműködések kialakításának szükségessége és lehetőségei foglalkoztatnak. Ehhez kapcsolódóan vágtam bele újabb tanulmányokba, s aztán emiatt jött az a változás is, hogy jelenleg a főállásom a Károli Gáspár Református Egyetem IKT Kutatóközpontjában van, korábbi második otthonomban, a Soproni SZC Handler Nándor Technikumban pedig csak óraadóként vagyok jelen.
- „Én tanárként nem tudok úgy működni, hogy azt mondom a gyerekeknek, ott a könyv, tanuljátok meg, ami benne van.” – írtad nemrég. Akkor mi te fő pedagógiai filozófiád?
Egyrészt az információs társadalom korában képtelenség volna elhitetni a diákokkal (vagy akár önmagunkkal) azt, hogy a tudás egyetlen forrása a tanár. Másrészt sem a nyelvtant, sem az irodalmat nem tudom más területektől elszigetelten tanítani, mert a korszakokat áthatja a történelem, a képzőművészetek, de akár még természettudományos ismeretekre is szükség lehet a magyarórán. Tehát például ha igazán meg akarom értetni a gyerekekkel Az ember tragédiáját, vagy a különböző korokban megjelenő szereplők gondolkodásmódját, motivációját, akkor kevés az én tudásom is, és kevés a tankönyvi ismeretanyag is. Harmadrészt úgy gondolom, hogy a középiskolás diákok elég érettek és önállóak ahhoz, hogy felelősséget tudjanak vállalni a saját tanulmányi előrehaladásukért. S végül: az én célom nem az, hogy tananyagot tanítsak, hanem az, hogy kompetenciákat fejlesszek, és a végzett tanulóim képesek legyenek együttműködni, érvelni, kritikusan gondolkodni egy szövegről, magabiztosan megírni egy hivatalos levelet. Mindezek okán nem mondom nekik azt, hogy tanuljanak a könyvből, hanem arra kérem őket, nézzenek utána, derítsék ki, elemezzék, adaptálják, alkossanak belőle. Én pedig abban segítem őket, hogy megtalálják azt az utat, amely számukra a legmegfelelőbb a tudás megszerzéséhez. Az alternatívnak nevezett módszereket alkalmazom: projekt- és élménypedagógiát, a learning by doing, a társasjáték- és a drámapedagógia módszereit, gamifikációt, esetenként tükrözött tantermet. Többek között ezeket igyekszem most népszerűsíteni a felsőoktatásban is.
- Nemrég megosztottad a közösségi oldaladon a nemrég elkészült interaktív tréningkönyvedet, melyet minden diák és tanár szabadon használhat tanítási-tanulási céllal. Mi hívta életre ezt a könyvet?
Felelősséggel tartozom a diákjaimért, s ha bármelyikük tovább akar tanulni, akkor biztosítanom kell számára azt a lehetőséget, hogy ugyanolyan esélyekkel álljon az érettségi és a felvételi előtt, mint az, aki egy „elit” gimnáziumban, hagyományosabb módszerekkel, a lexikális tudásra nagyobb hangsúlyt fektetve készült – merthogy idéntől célirányosan méri ezt az írásbeli érettségi. Tehát a válaszom: a diákok, az irántuk érzett felelősségvállalásom hívta életre a tréningkönyvet.
- Kezdjük a tanárok szemszögével, miben és hogyan segíthet a kiadvány nekik?
Szándékosan nem gondolkodtam papír alapú kiadványban, és nem akartam a könyv mögé LMS-rendszert sem rakni, ahol nyomon lehetne követni a tanulók haladását vagy látni lehetne az eredményeiket. Ez nem erről szól. Ha viszont a tanteremben felvillantják a diákoknak a tréningkönyvet, megcsinálnak a táblánál közösen néhány feladványt, vagy a Quizlet kártyákat lejátsszák Live-módban (kollaboratív csoportmunkában), akkor kedvet hozhatnak ahhoz, hogy a diákjaik otthon folytassák a gyakorlást. Kívánom, hogy abban segítsen ez a tréningkönyv, hogy több idő maradjon a teremben a tanulás más aspektusaira. Illetve talán abban is bízom, hogy azok a tanárok, akik eddig nem mertek vagy idő híján nem tudtak ilyen módszereket bevonni a tanítási-tanulási folyamatba, meglátják, hogy érdemes lehet nyitni ebbe az irányba, s ha valamilyen tananyagelemet hiányolnak a könyvből, akkor azt már ők fogják létrehozni.
- Mit tanácsolnál, diákként hogyan forgassuk ezt az online könyvet?
Felelősséggel és jókedvvel. Felelősséggel abból a szempontból, hogy mindenki céljainak megfelelően töltse vele az idejét; az önellenőrzős feladatokból vonja le a tanulságokat, és legyen tisztában azzal is, hogy önmagában a könyv nem varázsszer, gyakran kell használni ahhoz, hogy a benne foglaltak – ha addig ismeretlenek voltak – rögzüljenek. A jókedv pedig, remélem, biztosított lesz azáltal, hogy a legtöbb feladat játékos, a válaszokra (a fejlődési szemlélet jegyében még a helytelenekre is) ösztönzőleg reagál.
Az élmény mindenképpen úgy teljes, ha laptopról, asztali gépről használjuk a könyvet, mert a Genially felülete nem reszponzív, a mobilok kisebb kijelzőjén pedig a belinkelt LearningApps-játékok sűrűnek tűnhetnek.
- Volt egy kedves kollégám, aki azt mondta, hogy amit a tavaszi szünetig nem tanítunk meg, azt már abban az évben nem is tudjuk – utalva a tavaszias, nyárváról zsongásra, ami a tanév utolsó hónapjait jellemzi. Neked mik a terveid erre az időszakra?
Ha ezt egy éve kérdezted volna, azt feleltem volna, rengeteg kreatív óra vár még ránk, hiszen itt a jó idő, végre kitágul a tér, még több informális és nonformális tanulási lehetőség vár ránk a termen kívül: posztolhatunk verset az utcára, utánajárhatunk a városban annak, igaza volt-e Vörösmartynak, amikor azt írta, „Az ember fáj a födnek”, vagy az (irodalmi vonatkozású) emléktáblák kapcsán van egy városi szabadulószobám… Idén viszont már csak érettségizőim vannak, akikkel szűk egy hónapunk maradt a vizsgáig, minden percet ez határoz meg. Ilyenkor már vívódom magamban, merjek-e még csoportmunkát alkalmazni az egyéni megmérettetés előtt, de mindig arra jutok, hogy ha tudatosan figyelek a csoportalakításra, a kortársaktól való tanulás nemcsak motiváló, hanem nagyon hatékony is tud lenni – tulajdonképpen egymás és önmaguk hőseivé tudnak válni a felkészülés során. Ezt az önbizalmat és tanulási kompetenciát pedig vihetik magukkal, bárhová is sodorja őket az élet.
Az interaktív tréningkönyv az alábbi linken érhető el:
