Prezentáció és drámaórák – Hogyan tanulnak meg magabiztosabban előadni a diákok Svédországban, Norvégiában és Németországban?

Gyakran tapasztaljuk a főiskolákon, egyetemeken és a munkahelyeken is, hogy a nyugat-európai fiataloknak általában könnyebben megy a prezentáció, mint a kelet-európaiaknak. Ezek a diákok az ilyen jellegű feladatokban a személyiségjegyeiktől függetlenül is jobban teljesítenek. Vajon mennyiben köszönhető ez annak az oktatási rendszernek, amiben ők tanulhattak? Pozsgai Anita, főiskolai oktató, négy Magyarországon tanuló diákot kérdezett erről. Haakon és Herman Norvégiából, Erik Svédországból és Dennis Németországból érkezett. Iskolájuk:  International Business School,  Accounting and Finance/ Nemzetközi Üzleti Főiskola, BSc, Pénzügy-Számvitel szak, idén diplomáztak, angol nyelvű képzésre jártak.

Az interjút két részben közöljük, most a prezentációkról és a drámaórákról olvashattok, egy hét múlva, a második részben pedig az oktatási módszerekről és a felelősségről.

Mit gondoltok, mennyiben köszönhető az általános és középiskolai oktatásotoknak az, hogy magabiztosabban tudtok prezentálni?

Herman: – Az általános iskolában nekünk sok dráma óránk volt, amelyeken hozzászoktunk ahhoz, hogy más szerepekbe is belehelyezkedjünk, játszunk. Ráadásul színpadon is sokat kellett előadnunk, tehát megszoktuk azt, hogy más emberek előtt szerepeljünk.

Dennis:– Nekünk az általános iskolában főleg könyvbeszámolókat kellett tartanunk mások előtt és a dráma óra pedig kötelező volt. Ezenkívül voltak olyan választható óráink is, amelyek mindig valamilyen plusz aktivitást és elkötelezettséget kívántak tőlünk. Például valamit képviselni kellett, ki kellett állnunk valami mellett, vagy el kellett magyaráznunk valamit a többieknek.

Tudtok mondani még konkrét példákat erre?

Erik: – Emlékszem például, hogy földrajz órán, amikor azt a feladatot kaptuk, hogy egy országból készüljünk fel, egy nagy plakátot kellett készítenünk, amit aztán be kellett mutatnunk az osztály előtt. Az ének-zene órákon is rendszeres volt az, hogy az osztály előtt meg kellett próbálnunk játszani valamilyen hangszeren. Nem az volt ilyenkor a cél, hogy tökéletesen eljátszunk valamit, hanem hogy gyakoroljuk a szereplést és kipróbáljunk valamilyen hangszert.

Dennis: – Nálunk rendszeres volt, hogy egy-egy tárgyhoz kapcsolódóan negyvenöt perces órákat kellett tartanunk az osztály bevonásával, workshop jellegűen, interaktív módon. Gyakorlatilag a tanárt helyettesítettük ilyenkor egy teljes órán keresztül. Kisebb prezentációk pedig folyamatosan voltak, például amikor valamilyen újságcikket kellett 5 percben elmondani az osztály előtt.

Haakon: – Előfordult az is, hogy húznunk kellett egy előadás témát, amit előre nem tudtunk és 30 percünk volt arra, hogy felkészüljünk. A felkészülés alatt bármit használhattunk, utána pedig az osztály előtt elő kellett adnunk.

Mennyire voltak ezek az előadások interaktívak, vitázó jellegűek?

 Erik: – Gyakori volt, hogy a prezentációk után kérdéseket is kaptunk és a kérdésekre válaszolnunk kellett, illetve hallgatóként kérdezni kellett az előadótól. Ezt beleszámították az értékelésünkbe is.

Haakon: – Nekünk egyszer például valamilyen politikai párt képviselőjeként kellett vitáznunk. Egy óránk volt a felkészülésre és utána ezt a vitát le kellett folytatni. Az egyik diák a vita koordinálásáért felelt, mi pedig a különböző pártok képviselőiként szólaltunk föl.

Erik: – Svédországban az az elvárás, hogy középiskolás korra ne csak előadni tudjanak a diákok valamilyen aktuális témát, hanem képesek legyenek érvelni is valami mellett. 17-18 évesen pedig már valódi vitákra kerül sor, érvekkel és ellenérvekkel. Lépésről lépésre vezetik tehát magasabb szintre a diákokat.

 Mennyire voltatok zavarban, amikor szerepelnetek kellett?

 Erik: – Emlékszem, hogy zavarban voltam, mert féltem a barátaim véleményétől, de mégis sokat segítettek ezek a helyzetek abban, hogy most már sokkal könnyebben megy ez.

Herman:- Igen, izgultunk és lehet, hogy ez most is így van egy előadás előtt, ugyanakkor ez pozitívan is inspirál minket. Most már egy kicsit játéknak fogjuk fel az egészet.

 Említettétek, hogy mindegyikőtöknek volt dráma órája általános és középiskolában is. Milyenek voltak ezek a drámaórák?

 Haakon:- Nagyon sok szerepjáték volt, amikor különböző élethelyzeteket kellett eljátszanunk és minden év végén volt egy nagy fellépésünk valódi színházban, nagy színpadon, zenével, tánccal és színházi segítőkkel.

Dennis: – Nekünk egyszer egy ismert német darabot kellett betanulnunk, majd a félév végén színpadon előadnunk. Ha tíz évesen 3-400 ember előtt kell eljátszani egy szerepet, akkor az ember előbb-utóbb megtanul magabiztosan viselkedni egy ilyen helyzetben. Ezért, ha nem is érezzük belül komfortosan magunkat, de kívülről mégis úgy tűnhet, hogy magabiztosak vagyunk.

 Erik: . A tanárok ismertek minket és amikor kiosztották a szerepeket, akkor sokszor szándékosan olyan szerepet adtak, amiről tudták, hogy kényelmetlen vagy szokatlan lehet a számunkra. Például egyszer az egyik legnagyobb hangú fiúnak egy kiszolgáltatott öregembert kellett eljátszania. Olyan gyakorlatok is voltak, amik a bizalmat erősítették, így megszoktuk azt is, hogy rátámaszkodjunk a másikra.

Herman: – Nekünk az általános iskolában volt úgynevezett szabad előadási lehetőségünk is, amire akár egyénileg, akár csoportosan is jelentkezhettünk. Ezekre a fellépésekre a nagyszünetben került sor és bárki, aki akarta megnézhette. Mi mindig break-tánccal léptünk föl és sokszor nyertünk is.

 Angolul is nagyon magabiztosan tudtok előadni, milyen volt az angol oktatásotok?

 Herman: – Kezdetektől fogva tanultunk angolul és biztos, hogy ez is szerepet játszik abban, hogy magabiztosabban adunk elő angolul is. Rendszeresen kellett ugyanis az iskolában angolul prezentálnunk. Emlékszem, hogy középiskolásként Angliába mentünk tanulmányútra és mindenkinek az volt a feladata, hogy a visszaérkezés után egy 15 perces prezentációt tartson a többieknek arról, hogy mit tanult az út alatt.

Dennis: – Nekünk a középiskolában voltak olyan kétnyelvű óráink, amelyeken bizonyos környezetvédelmi vagy társadalmi kérdésekről részben angolul tanultunk. Nagyon sokat fejlődött ez által a szókincsünk és az előadói képességünk is.

Eric: – Nekünk egyszer Angliában egy angol osztály előtt kellett csoportosan prezentálnunk a saját országunkról. Persze ez nem volt könnyű, de mégis nagyon jó tapasztalat volt.

Az interjút a Hetek c. hetilap is közölte.

A szerzőről: