Tárczy Judit, magyarországi angoltanár 12 hónapig tartózkodik Indiában, egy iskola vendégeként. Két hónapja érkezett egy vidéki kisvárostól, Himmatnagartól nem messze a Grow More Institutions nevű intézménybe, ahol óvodásoktól egyetemistákig minden korosztály tanul.
– Volt-e már eddig lehetőséged meglátni, hogyan viszonyulnak az oktatáshoz a gyerekek, a szülők és a tanárok?
– Amit eddig látok az rendkívül biztató. Azokon kívül akik az út szélén laknak – egyik helyről a másikra vándorolva hevenyészett sátrakban, vagy a közismert konténervárosokban – minden családban a legfontosabb a gyerekek oktatása. Nem számít a pénz, ha a gyerekek jövőjéről van szó. Ezekben a családokban ma már csak legfeljebb két gyerek születik. Ennél több gyerek csak azokban a családokban van, akik az út szélén vagy konténervárosokban laknak és nem törődnek a fogamzásgátlással. A lényeg, hogy miután megszüntették hivatalosan a kasztrendszert, minden gyereknek lehetősége van iskolába járni, és ott jó eredményt elérni. Poonam, a volt szobatársam hétgyerekes mélyszegény családból származik az ország keleti széléről, és most, 24 évesen a doktoriját csinálja munka mellett. 
1.kép Poonam mélyszegény, 7 gyerekes családból származik, most dolgozik a doktori disszertációján
Az idari iskolában komoly eredménynek tartják, hogy egyre több nő jelenik meg a pályán. Eddig a nők iskola végeztével férjhez mentek, és szülés után csak a háztartás maradt nekik. Most már a Grow More-ban is sok tanárnő tanít, akiknek van gyerekük.
2. kép Negyedikes fiúk spontán játszanak a Grow More-ban
A tanárok többsége hivatásának tekinti a foglalkozását, és boldog, hogy taníthat.
Szinte kivétel nélkül minden tanár a szigorú, kemény, fegyelmezett oktatás elkötelezettje. Ennek megfelelően alig van olyan tanóra, amelyiken ne csattanna el egy keményebb ütés a gyerekek fején, hátán vagy arcán. Habár a gyerekek bántalmazását a kormány tiltja, a tanároknak még nem világos, mit jelent a “bántalmazás”. Az az érzésem, hogy amíg a gyerek nem sír, addig nem érzik bántalmazásnak az ütést.
A gyerekeknek ebben a környezetben kell elsajátítaniuk amit betöltenek a fejükbe. Kicsit sarkítottan megfogalmazva a tanítás az általános iskolai szinten nem más mint papagájképzés. Ha ugyanazt a kérdést én teszem fel a gyerekeknek, már nem tudják a választ.
3.kép Egy megcsípett arcú kisgyerek az óvodában. Általában nem marad nyoma a testi fenyítésnek, ez egy kivétel.
Megdöbbentő volt azzal szembesülni, hogy a gyerekek nem játszanak spontán. Tanítási órán pedig egyáltalán nem játszanak. Csak délután mehetnek ki egy-két órára görkorizni, krikettezni, futkosni. Különben szünet nélkül kell végigülniük heti 45 tanítási órát. Ez kormányzati előírás. A 45 tanóra csak úgy tartható, hogy a tanórák között nincs szünet, vannak 30-40-45 perces órák is, és szombaton délelőtt is van tanítás. Itt, a Grow More-ban reggel 9-től délután 3-ig ülnek a gyerekek a iskolapadban (Emlékezik valaki a hatvanas-hetvenes évek-beli padokra? Na, olyan padokban!), rövid ebédszünettel. Tizedik osztálytól felfelé ennél sokkal többet.
A komoly tanulás már óvodában elkezdődik. Minden gyerek négy nyelvet tanul, és mind a négynek más és más az ábécéje. Ezért elkerülhetetlen hogy már óvodában írni tanuljanak. Mégis a legtöbb gyereknek gyönyörű az írása.
4. kép:Tanóra az óvodában (Grow More)
– Ez nem tűnik túl biztatónak. Az elején mégis azt mondtad, rendkívül biztatóak a tapasztalataid. Mit látsz biztatónak ebben a szituációban?
– Azt, hogy az ország az elmúlt 10 évben legalább 50 évnyi hátrányt dolgozott le. Most nagyjából ott tartanak, mint Európa az ötvenes-hatvanas években. De nagyon gyors iramú a fejlődés, és a globalizációnak köszönhetően minden információ a rendelkezésükre áll ahhoz, hogy akár 5-8 év alatt ledolgozzák a hátrányukat.
Ma még nem jellemző, hogy a gyerekek kezében okostelefon van. Az iskolák tiltják, még az egyetemistáknál sem lehet telefon. Persze titokban néhánynál van, de csak elvétve tudják használni – ha van…
Azonban sajnos a tanároknál sem jellemző az okostelefon. És a digitális írástudásuk messze elmarad az európaitól. Az iskola gyakorlatilag kézi vezérléssel működik, mindent papíron csinálnak, az órarendtől kezdve a tantárgyfelosztáson keresztül a millióféle engedélyig.
Amikor megkérdeztem, miért nem használnak egy jó órarend készítő programot, azt válaszolta a tagozatvezető „supervisor”, hogy a számítógép megbízhatatlan, eltűnnek fájlok, és ezért jobb kézzel csinálni. Ez a tanárnő 35 éves, és járt számításthechnikai iskolába…
Egy másik, 50 év körüli tanárnő annyira nem tudja kezelni a számítógépet, hogy a kurzort nem tudta arrébb vinni, amikor a laptopomon próbálkozott egy szöveget írni.
5.kép (balra) Tanmenet, tanterv, óraterv egyben… Ennyi, és nem több. Van egy tankönyv, amit á-tól z-ig be kell magoltatni a gyerekekkel.
6.kép (jobbra) A jelenleg érvényben levő csengetési rend az általános iskola angol tagozatán
Fotó: Tárczy Judit
A szerző további fotói a Google albumokban itt nézegethetők meg.
Tárczy Judit útja követhető a Facebookon, az angoltanár profilján keresztül, itt.
Kapcsolódó cikkek:
India egy tanár szemével – 1. rész
