Az olvasás megszerettetésében a pedagógusoknak is nagy szerepe van, minden életkorban. Szakemberektől származó, negyedévente frissülő ajánlólistával, a „Szívünk rajta” program keretében ebben segít az Unicef Magyar Bizottság és egy könyvkereskedő hálózat kezdeményezése. A szülőknek, pedagógusoknak is van jó tanácsuk, ajánlatuk. Érdemes a hétköznapokon kívül az Őszi Könyvtári Napokra és az Iskolai Könyvtári Világnapra is készülni ezekkel.
Negyedévente friss ajánlólistával rukkol elő a az egyik könyvkereskedő hálózat „Szívünk rajta” programja, hogy segítsen kiválasztani gyerekeink számára azt a könyvet, ami koruknak, élethelyzetüknek, érdeklődésüknek leginkább megfelel. Az olvasás éjszakáját október 10-én rendezték meg, melynek célja az olvasás népszerűsítése, a könyv szeretetének fenntartása és a kultúra terjesztése volt. De az olvasásról beszélni, azt népszerűsíteni minden alkalom megfelelő!
Az Iskolai Könyvtárak Világnapját október 18-án ünnepelhetjük. (Forrás: Világnapok- Emléknapok- Jeles napok)
A „Szívünk rajta” könyvajánló program segít a szülőknek eligazodni a gyerekkönyvek piacán, és kiválasztani az épp aktuális kedvenceket. A program szerencsére nem feledkezik meg arról, hogy a szülő is olvas, ezért gyerekneveléssel kapcsolatos kiadványokat is ajánl, ezzel is megkönnyítve a választást. Az ajánlott könyvek közül egy szakmai csapat ítéli oda azt a megkülönböztető jelzést, egy virtuális matricát, ami a programot elindító Bookline és UNICEF Magyar Bizottság elképzelései szerint a jövőben megkönnyíti majd a könyvet vásárló szülők és gyermekek választását.
A szakmai bizottság tagjai:
- Dr. Kádár Annamária gyerekpszichológus,
- D. Tóth Kriszta író, az UNICEF Nagykövete,
- Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakértő,
- Magyarósi Éva szobrász, animációs rendező, könyvillusztrátor,
- Nagy Ervin színművész,
- Ruff Orsolya újságíró, Könyvesblog
- Bényei Judit, a MOME egyetemi docense,
- Jónásné Bánfi Csilla a Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kinizsi Lakótelepi Tagiskola könyvtárpedagógia-tanára, (interjúnk Vele itt olvasható!)
- és a Budapesti Óbudai Nagy László Általános Iskola, illetve a Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola gyerekei.
Jónásné Bánfi Csilla a Modern Iskolának elmondta, hog őt a Magyar Gyerekkönyv Fórum (HUBBY) delegálta a zsűribe. Fontosnak tartottuk, hogy pedagógus, iskolai könyvtáros szemmel is nézze valaki a könyveket. A pedagógus lapunknak elmondta: „- A jelölésre kapott könyvet alaposan áttanulmányozom, majd visszaadom. Úgy dolgozom, hogy a különböző szempontok alapján figyelem a könyveket, és hogy a jelölési kategóriának megfelel-e. Életkor, olvashatóság, illusztráció – ezeket mind figyelembe veszem a döntésnél.- fogalmazott Bánfi Csilla, aki a többi szakmai bizottásági taggal együtt önkéntesen vállalta ezt a feladatot.
A „Szívünk rajta” program őszi fordulójába rekordszámú, több mint 80 ajánlás érkezett, így a szakmai bizottságnak nem volt könnyű dolga, hogy kiválassza a négy kategória legfontosabb könyveit, összesen 23 alkotás kapott pozitív értékelést, és került be a program négy kategóriájának valamelyikébe (Mesél, Segít neki, Segít neked, Fejleszt).
Tóth Kriszta, a „Szívünk rajta” szakmai bizottságának tagja, bevallottan elfogult a programmal kapcsolatban.
– Nagyon sok mindent szeretek ebben a programban. Hiteles, fontos, átlátható, valódi segítséget nyújt a szülőknek. És milyen sokféle! A legfrissebb listánk szerint egyszerre kap Szívünk rajta matricát például egy olyan hiánypótló kortárs, mint Elekes Dóra: A muter meg a dzsinnek című könyve, és egy olyan klasszikus, mint a Két Lotti, amit nemrég olvastam én is újra a saját lányommal.-
A „Szívünk rajta” program kiemelten fontosnak tartja, hogy olyan, gyermekkori problémákat is előtérbe állítson, mint az alkoholista szülők melletti életet bemutató már említett Elekes-könyv; vagy Tóth Krisztina: Anyát megoperálták című könyve, ami a szülő betegsége esetén segít a gyereknek megérteni és feldolgozni a történéseket.
A sok jó könyv megítélésekor természetesen kialakultak viták a szakmai bizottság tagjai között, egy dologban azonban mindenki egyetértett: a gyerekek sehol ne nélkülözzenek. Ennek érdekében a Bookline több ezer tisztálkodó terméket juttatott el a „Szívünk rajta” program segítségével a Menedék Egyesületnek, akik rászoruló családoknak juttatják el azokat.
A „Szívünk rajta” program újraindul, a szervezők várják a könyvajánlásokat, itt:
Forrás és a cikk folytatása a könyvek felsorolásával itt.
Kapcsolódó cikkek:
Miben segít egy iskolai könyvtáros? Interjúnk a könyvtárosok világnapján
Itt kezdődik az informatika?! Iskolakönyvtár a 21. században